KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/szeptember
• Kovács András Bálint: Variációk a Gonoszra Holocaust és tömegkultúra
• Forgács Éva: Ellopta-e Spielberg Auschwitzot? Európa és Amerika
LÁTTUK MÉG
• Mikola Gyöngyi: Fortinbras, a szövetséges A Jó és a Rossz

• Bakács Tibor Settenkedő: Kísérleti boldogság Paramicha
• Csáky M. Caliban: Van Beszélgetés Szederkényi Júliával
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Levedia Részletek egy készülő film forgatókönyvéből

• Tőkei Ferenc: Játék a sárkánnyal
CYBERVILÁG
• György Péter: Szép új világkép Virtuális valóság
• Bakács Tibor Settenkedő: Melyikünk Rosencrantz? Virtuális valóság
KÖNYV
• Palotai János: Mit ér a filmtörténet, ha magyar? Gyertyán Ervin kötetéről
CD-ROM
• Kovács András Bálint: Lexikon vagy játék? Cinemania
TÖMEGFILM
• Király Jenő: A férfi – mint majom – panaszai King Kong-tanulmányok (2.)
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Jófilm Ábel a rengetegben
• Ardai Zoltán: A legenda oda Örökifjú és Tsa
• Kovács András Bálint: Pani Veronika és Mademoiselle Véronique Veronika kettős élete
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A Flinstone-család
• Reményi József Tamás: Prizzi’s Honor
• Harmat György: Rejtélyes manhattani haláleset
• Barotányi Zoltán: A kis Buddha
• Tamás Amaryllis: A holló
• Fáber András: Végzetes ösztön – Az elemi komédia
• Mockler János: Mesterfogás
• Mockler János: Rapa Nui
• Bíró Péter: A zűr bajjal jár

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fekete Amerika

Steven Spielberg: Lincoln

Szoboravatás

Sepsi László

Spielberg mozija kizárólag Lincoln életének utolsó hónapjaira és végső nagy teljesítményére koncentrál.

A spielbergi váltógazdaságban utoljára 2005-ben volt itt az ideje a fajsúlyos tanulságokkal díszített történelmi moralitásjátéknak (München), az azóta eltelt években semmi nem szakította meg a családi és ifjúsági filmek piacára kalibrált masszív zsánermesék csak műfajukban változatos sorát. A Lincolnnal visszatért a Bíborszín és az Amistad Spielbergje, aki örökgyerek alteregójához hasonlóan értékrendjét – utólag retusálva a rasszizmus mindennemű árnyékát – és témáit is Hollywood klasszikus korszakának kínálatából válogatja, ám kalandfilmjeivel szemben itt nem a mesterien megmunkált eszképista esztétikával, hanem erőteljes pedagógiai célzattal próbálja megérinteni a néző lelkének szebbik oldalát. Spielberg filmjének gyökerei Griffith, Ford és John Cromwell a harmincas-negyvenes években készült Lincoln-interpretációiig nyúlnak vissza, melyek a számtalan némafilm-feldolgozás után véghezvitték az utolsó simításokat az Államok tizenhatodik elnökének tömegfilmes imázsán. De míg a klasszikus művek az indulásra és a leendő elnök karrierjének ívére helyezték a hangsúlyt – az Abraham Lincoln életrajzi gyorstalpalójától az Ifjú Mr. Lincoln briliáns tárgyalótermi westernjéig, melyben a címszereplő elhozza a jogot és a civilizációt Springfieldbe, majd tovabotorkál a naplementében –, az új Lincoln-mozi kizárólag Honest Abe életének utolsó hónapjaira és végső nagy teljesítményére koncentrál, mintegy ismertnek véve a társadalmi mobilitás és a self-made man tankönyvi példájának beillő életutat („hordóban talált könyvekből tanult!”).

Lincoln pokrócba burkolt alakja Spielbergnél egyszerre hat habókos öregúrnak és megvilágosodott bölcsnek, aki a legtöbb konfliktusra egy precízen megválasztott és kenetteljesen előadott zen-anekdotával felel, afféle megvénült Forrest Gumpként. Daniel Day-Lewis alakítása annak ellenére visz életet a figurába, hogy Spielberg inkább egy ideál megtestesüléseként tekint rá, így megfosztva például a fizikai erő korábban jellemző attribútumától – lásd például a klasszikus Lincoln-filmek kötelező favágás-jeleneteit, és az ebből a motívumból sarjadt tavalyi akció-horrorfilmeket. Abraham Lincoln idei inkarnációja a színtiszta intellektus világában létezik, ez emeli rendre ellenfényben fotografált ikonná. Míg kollégái és ellenfelei ember-léptékűvé válnak azáltal, hogy gyarló gazdasági (mint a déli államok vezetőit) vagy érzelmi (mint a fekete házvezetőnőjével összemelegedett Stevens képviselőt) motivációk vezérlik őket, Lincoln megszállott ragaszkodása egy magasabb rendű elvhez őt magát is egyfajta absztrakcióvá párolja, amire a film formailag is ráerősít – lásd az elnök első feltűnését (ahol máris önmaga szobraként jelenik meg) vagy az említett ellenfényes beállítások sorát.

A kiváltképp a Hadak útjánhoz képest szembetűnő visszafogottsággal elmesélt politikai dráma azonban nem csupán Lincoln, de az amerikai demokrácia nagyságának megéneklését is vállalja. Míg társai előszeretettel emelik ki a demokrácia háttérjátszmáinak korrumpáló hatását – a tavalyi szezonból lásd a szintén az aktuális választások hullámait meglovagló A hatalom árnyékábant –, Spielberg filmjének elsődleges üzenete, hogy a rendszer mégis működik. Nem tekint el a korrupció és önös alkuk ábrázolásától, csupán – a nagy egészhez képest – bagatellizálja őket, így lesz a pénzzel kitömött képviselő jelenetéből egyszeri geg, a zárt ajtók mögötti egyeztetésekből pedig éles elmék pávatánca, mígnem a végeredmény – a minden ember egyenlőségét kimondó és ezzel a rabszolgatartást betiltó tizenharmadik alkotmány-kiegészítés – fényében minden efféle elhajlás létjogosultságot nyer. Spielberg filmjében a törvénykezéssel járó huzavona és a nagypolitika manőverei jelentik az élhető Államokat, ami ezen kívül van, maga a pokol – ezért keretezi filmjét a polgárháború rövid, de sokkoló képsoraival, amin kifordult belű holttestek és a sárban fuldokló közlegények kínálják a demokrácián túli káosz elrettentő freskóját.

Spielberg ezúttal egy remek alakításokkal megtámogatott, ugyanakkor kortársaihoz képest bájosan anakronisztikus történelmi oktatófilmmel tudta le a kötelező értékteremtést és hozzájárulást Amerika mitológiájához, hogy jövőre a Robopocalypse-szel térjen vissza a felhőtlen szórakoztatáshoz, nagyjából úgy, mint amikor az iskolában a délelőtti szoborkoszorúzást a napköziben már ünnepi videómaraton követi. Csak előtte át kell ismételni Lincolnt és a demokráciát.

 

Lincoln – amerikai-indiai, 2012. Rendezte. Steven Spielberg. Írta: Doris Kearns Goodwin, Tony Kushner. Kép: Janusz Kaminski. Zene: John Williams. Szereplők: Daniel Day-Lewis (Abraham Lincoln), Sally Field (Mary Todd Lincoln), David Strathairn (William Seward), Joseph Gordon-Levitt (Robert Lincoln), Tommy Lee Jones (Thaddeus Stevens). Gyártó: DreamworksFox. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 150 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/02 13-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11247