KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/július
KRÓNIKA
• Keresztury Dezső: Egy költő-filmes – Gyöngyössy Imre emlékére –
• N. N.: Lohr Ferenc
MÉDIA
• Szilágyi Ákos: Orosz médiatáj, magyar ecsettel
• Várkonyi Tibor: A látványosság-állam Politikusok a képernyőn
CYBERVILÁG
• Almási Miklós: A néző belép a képbe Digitalizált tévémozi
ANIMÁCIÓ
• Reisenbüchler Sándor: Norsteinről jut eszembe A rajzfilm Mozartja
• Antal István: Változatok sötét húrra ©vankmajer csodaországa

• Dániel Ferenc: Ki alkalmas a megváltásra? Viridiana
• Bikácsy Gergely: El Rey
FESZTIVÁL
• Hegyi Gyula: A kivonulás szomorúsága Portugál filmhét
• Báron György: Fényírók Mediawave

• Hirsch Tibor: Másmozi A Másképp Alapítvány a Cirko-Gejzírről
• Kovács András Bálint: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
• Hirsch Tibor: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
• Bakács Tibor Settenkedő: A nyúl nem is létezik Amatőrfilm
• Lányi András: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
MÉDIA
• Kozma Gy. Uri: A reklám helye Reklám

• Bárdos Judit: Az olasz kapcsolat Római beszélgetés Giacomo Gambettivel
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Adios, companiero! Távol és mégis közel
• Turcsányi Sándor: Sissy Guitar Néha a csajok is úgy vannak vele
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: A hajsza
• Kovács András Bálint: Végzet
• Mockler János: Ments meg, mert ölnöm kell!
• Tamás Amaryllis: A szomszéd nője mindig zöldebb
• Ardai Zoltán: Lángoló jég
• Kuczogi Szilvia: Tőrbe csalva
• Fáber András: Angie
• Tamás Amaryllis: Ruby Cairo

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ilja Krzsanovszkij: 4

Orosz (ext)rémmese

Vincze Teréz

Bizarr és szatirikus utazás nagy Oroszország mélyére.

 

Ilja Krzsanovszkij orosz rendező első játékfilmje, a 4 kompromisszumoktól mentes darab. Mint ilyen, rendkívül figyelemre méltó alkotás, és a 2006-os Titanic Filmfesztiválon valószínűleg éppen ezért is nyerhette el a zsűri fődíját. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy hibátlan volna, kompromisszummentessége ugyanis legalább annyit árt a filmnek, mint amennyit használ.

A film forgatókönyvét – a tabukkal kapcsolatos kompromisszumképtelenségéről egyébként is hírhedt – Vlagyimir Szorokin jegyzi. Magyarul is olvasható regényeinek (Kékháj, Jég) ismerői a film világképében és motívumaiban számos ismerős elemre lelhetnek, s a filmet is bizonnyal érdekesnek találják majd. Én mindenesetre kifejezetten a „szorokinságot” érzem a mű egyik fő erősségének, s amikor ez hirtelen (nagyjából a film felénél) visszaszorulni-átalakulni látszik, a történet sokkal erőtlenebbé válik, amit a rendezés némi bombasztikummal és feltűnősködéssel próbál ellensúlyozni.

A Szorokintól származó irodalmi matéria mellett a film további erényeiből és izgalmas motívumaiból szinte mindet vissza lehet vezetni jelentős filmes elődökre – mintha az első filmes alkotó főhajtásai lennének ezek példaképei előtt. A film négyes szám iránti vonzalmának láttán már szinte nem is érzem véletlennek, hogy szerintem éppen négy nagy rendezőt idéz meg Krzsanovszkij.

A film kezdő képein egy kísértetiesen kivilágított moszkvai utcát látunk, ami egyszerre arisztokratikus a környező házak architektúrája, ugyanakkor lehangoló a képen bóklászó kóbor kutyák miatt. E képsor tagadhatatlan párdarabja (1) Peter Greenaway A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője című filmje kezdő jelenetének, s méltó bevezetés egy ahhoz hasonlóan szürreális történetbe. Greenaway szellemét persze a film számmisztikája is megidézi – mely itt elsősorban a négyes számhoz kötődik, bár ennek valójában nincs olyan fontos szervező ereje, mint ahogy azt a cím sugallja. A szürreális felütés után a film röviden bemutatja három főszereplőjét: egy húsfeldolgozó cég igazgatóját, egy prostituáltat és egy zongorahangolót. A film első felét lényegében e három szereplő találkozása teszi ki egy üres éjszakai bárban, ahol hazugságokat mesélnek egymásnak arról, hogy mivel foglalkoznak. E történetek önmagukban is nagyszerű, abszurd Szorokin-remeklések, s a felütés teremtette szürreális hangulatot az orosz emberklónozási programról, a közérzetjavító japán irodai csodakészülékről és az orosz elnök ásványvíz- és pezsgőfogyasztási szokásairól folyó eszmecsere remekül fokozza tovább. A három főszereplőt ezután egy rövid ideig párhuzamosan követjük magánéletüknek még a kitalált sztoriknál is abszurdabb világába. A húsfeldolgozót kísérteties hangulatú otthonában furcsa apja várja, a zongorahangoló kafkai körülmények között munkatáborba kerül, a prostituált pedig halott nővére temetésére indul egy távoli kis faluba.

A lánynak a várost elhagyó groteszk vonatutazása, majd az ezt követő, csak (2) Tarr Béla-i mértékkel – vagyis a Sátántangó irdatlan pusztai meneteléseivel – mérhető gyaloglása azonban lényegében nemcsak a civilizációból, de a film párhuzamos történetszálainak szövedékéből is kivezet. A nagy Oroszország isten háta mögötti, mitikus világába, a szakralitás és a puszta létezés új és más dimenziójába jutunk. Lehetetlen nem észrevennünk, hogy (3) Tarkovszkij Zónájának istentelen változata ez, ahol nem a csendes áhítat és elmélkedés, hanem a féktelen, disznózsírban és vodkában tocsogó bacchanália uralkodik. Az orosz falucska valódi lakóival, egy csapat idős nénikével felvett korhatáros jellegű mulatozás oly zsigeri erejű és megismételhetetlen filmi alapanyagot eredményezett, hogy a rendező érezhetően képtelen volt ezt a részt kicsit arányosabbra szabni, aminek következtében a másik két szereplőhöz kapcsolódó történetszálak a filmnek e második felében már csak jelzésszerűen villannak fel – amiért nagyon nagy kár.

A második rész féktelen tobzódása ugyanakkor (4) Dusan Makavejev Sweet Movie-ját idézi, és nem csak azért, mert az öreg nénikék az asztalra szaró hippik méltó XXI. századi orosz vetélytársai, hanem mert a XX. század második felének egyik legfontosabb történeti-enciklopédikus igényű filmje éppen Makavejev műve, és ebben Krzsanovszkij is a nyomába szegődik: a kortárs (nem csak orosz) történelem kegyetlenül kritikus hangú parabolája kíván lenni. Nem teljesen sikertelen próbálkozás, de makavejevi mércével mérve jóindulattal is csak egy gyenge négyes alá.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/02 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8891