KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/július
KRÓNIKA
• Keresztury Dezső: Egy költő-filmes – Gyöngyössy Imre emlékére –
• N. N.: Lohr Ferenc
MÉDIA
• Szilágyi Ákos: Orosz médiatáj, magyar ecsettel
• Várkonyi Tibor: A látványosság-állam Politikusok a képernyőn
CYBERVILÁG
• Almási Miklós: A néző belép a képbe Digitalizált tévémozi
ANIMÁCIÓ
• Reisenbüchler Sándor: Norsteinről jut eszembe A rajzfilm Mozartja
• Antal István: Változatok sötét húrra ©vankmajer csodaországa

• Dániel Ferenc: Ki alkalmas a megváltásra? Viridiana
• Bikácsy Gergely: El Rey
FESZTIVÁL
• Hegyi Gyula: A kivonulás szomorúsága Portugál filmhét
• Báron György: Fényírók Mediawave

• Hirsch Tibor: Másmozi A Másképp Alapítvány a Cirko-Gejzírről
• Kovács András Bálint: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
• Hirsch Tibor: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
• Bakács Tibor Settenkedő: A nyúl nem is létezik Amatőrfilm
• Lányi András: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
MÉDIA
• Kozma Gy. Uri: A reklám helye Reklám

• Bárdos Judit: Az olasz kapcsolat Római beszélgetés Giacomo Gambettivel
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Adios, companiero! Távol és mégis közel
• Turcsányi Sándor: Sissy Guitar Néha a csajok is úgy vannak vele
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: A hajsza
• Kovács András Bálint: Végzet
• Mockler János: Ments meg, mert ölnöm kell!
• Tamás Amaryllis: A szomszéd nője mindig zöldebb
• Ardai Zoltán: Lángoló jég
• Kuczogi Szilvia: Tőrbe csalva
• Fáber András: Angie
• Tamás Amaryllis: Ruby Cairo

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hotel Ruanda

Bori Erzsébet

 

Terry George filmjét nehéz műfajba sorolni: dokudrámának nem elég valósághű, politikai thrillernek túlságosan is az. Drámában és politikában persze nincs hiány, hiszen a történet a ruandai polgárháború legvéresebb időszakában játszódik, amelynek 800 ezer halott és milliónál is több sebesült, megcsonkított, megerőszakolt ember a mérlege.

A fő helyszínt adó szállodának valójában Les Mille Collines a neve, s a belga Sabena érdekeltségébe tartozik. Ennek az igazgatóhelyettese a főhős, a hutu Paul Rusesabagina, aki jó viszonyt ápol a fehér főnökökkel, de a hazai potentátok között is vannak emberei. Paul öltönye, nyakkendője kifogástalan, modora csiszolt, gondolkodása pozitív, jövőképe optimista, felesége tuszi. Mi sem természetesebb számára, mint az ésszerű kompromisszumok keresése, a közvetítés a legkülönbözőbb ellenérdekelt felek között.

1994-ben az ENSZ áldásával végre formális békét kötnek az évek óta háborúzó erők, a többség örül és remél, bár a hutu szélsőségesek rádiója továbbra is a megbékélés ellen és a tuszik irtására uszít. Az elnök elleni merénylet után az ultrák fellázadnak és elszabadul az erőszak. Az UNAMIR tehetetlen, mandátuma nem terjed ki a béketeremtésre, fegyvert csak önvédelemre használhat; a fehéreket evakuálják, és Paul olyan szerepben találja magát, amire a legkevésbé sem volt felkészülve. Az elegáns luxusszálló többezres menekülttáborrá és ostromlott erőddé változik, amelynek lakói mind az ő kezébe teszik az életüket. Paul súlyos identitásválságba kerül, de a halálos fenyegetés és az egymást érő problémák közepette nem marad ideje ezen rágódni. Értékes kapcsolatrendszere meg a hotel széfjében és italraktárában rendelkezésére álló erőforrások hatékony bevetésével sikerül elhárítania a veszedelmet.

Paul Rusesabagina létező személy, aki ma Belgiumban él a családjával. Ez tehát egy szép, igaz történet. Hogy pontosak legyünk: inkább szép, mint igaz. Ruandában az ENSZ nem sokkal szerepelt fényesebben, mint korábban Srbrenicában, a világhatalmak hónapokig nem találtak rá okot és módot, hogy megállítsák a vérontást. A Hotel Ruandában viszont egymás sarkára taposnak a segítőkész jóemberek – sztárszínészek alakításában. Mégsem húznám rá a vizeslepedőt Terry George-ra. Ugyan ki menne be a moziba egy naturálisan erőszakos és tökéletes reménytelenséget árasztó filmre? És aki mégis megnézné, milyen érzésekkel lépne ki a fényre?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8402