KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/július
KRÓNIKA
• Keresztury Dezső: Egy költő-filmes – Gyöngyössy Imre emlékére –
• N. N.: Lohr Ferenc
MÉDIA
• Szilágyi Ákos: Orosz médiatáj, magyar ecsettel
• Várkonyi Tibor: A látványosság-állam Politikusok a képernyőn
CYBERVILÁG
• Almási Miklós: A néző belép a képbe Digitalizált tévémozi
ANIMÁCIÓ
• Reisenbüchler Sándor: Norsteinről jut eszembe A rajzfilm Mozartja
• Antal István: Változatok sötét húrra ©vankmajer csodaországa

• Dániel Ferenc: Ki alkalmas a megváltásra? Viridiana
• Bikácsy Gergely: El Rey
FESZTIVÁL
• Hegyi Gyula: A kivonulás szomorúsága Portugál filmhét
• Báron György: Fényírók Mediawave

• Hirsch Tibor: Másmozi A Másképp Alapítvány a Cirko-Gejzírről
• Kovács András Bálint: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
• Hirsch Tibor: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
• Bakács Tibor Settenkedő: A nyúl nem is létezik Amatőrfilm
• Lányi András: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
MÉDIA
• Kozma Gy. Uri: A reklám helye Reklám

• Bárdos Judit: Az olasz kapcsolat Római beszélgetés Giacomo Gambettivel
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Adios, companiero! Távol és mégis közel
• Turcsányi Sándor: Sissy Guitar Néha a csajok is úgy vannak vele
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: A hajsza
• Kovács András Bálint: Végzet
• Mockler János: Ments meg, mert ölnöm kell!
• Tamás Amaryllis: A szomszéd nője mindig zöldebb
• Ardai Zoltán: Lángoló jég
• Kuczogi Szilvia: Tőrbe csalva
• Fáber András: Angie
• Tamás Amaryllis: Ruby Cairo

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Suksin-évforduló

„Mindegy, ki fog lőni a trónörökösre”

Csala Károly

 

Vaszilij Suksin 1967-ben írta a film és az irodalom eszközeinek különbségéről, a forgatókönyvírás követelményeiről azt az alapos elemzéssel érvelő, izgalmas cikkét, amelyet az Iszkussztvo Kino az öt éve elhunyt író-színész-rendező ötvenedik születése napjára időzítve tett közzé a számos kiadatlan írást tartalmazó hagyatékból. A magyar televízió is megemlékezett Suksin évfordulóiról: filmes életmüvének bemutatásával. A tévénéző olvasó tehát könnyűszerrel elhelyezheti az alábbi kiragadott idézetek tartalmazta gondolatokat Suksin alkotói világában.

A cikk alapgondolata egyszerű: „Ideje... meggyőzőbb szóval elmondani, miért nem építkezhet a film az igazi, nagy irodalomra. S miért az igazi nagy filmirodalomra építkezhet a film.” Vagyis azt tagadja – néhány kivétel mint kivétel elismerésével! –, hogy az irodalmi művek megfilmesítése előbbre vihetne a filmművészetet.

Amikor Suksin e sorokat leírta, még csak első két filmjét készítette el. Egyebek között saját munkáinak tanulságait is tartalmazza a cikke:.....az elbeszélések, amelyekből ezt a két filmet rendeztem – jobbak... Mostantól fogva nem rendezek több filmet a novelláimból, megpróbálok kizárólag a film számára írni (már amikor a film számára írok). Lehet, hogy előbb-utóbb kialakul belőle valami. Az ilyesminek roppant hajlékony irodalomnak kell lennie, amely nem idomítja magához a rendező és a színészek egyéniségeit, hanem ő maga idomul hozzájuk. De akkor aztán azt követeli: a rendező, a színész – művész legyen! És ez így is van rendjén.’’

„A forgatókönyv a cselekvés vezérfonala kell hogy legyen, a forgatókönyvíró pedig – társrendező. Lehet, hogy az úgynevezett szerzői filmről beszélek, de hát szerintem a filmművészet épp arrafelé tart. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a rendezőnek mindig magának kell írnia a forgatókönyvet. De az embereknek, akik azért álltak össze, hogy filmet csináljanak, úgy kell cselekedniük, mint az összeesküvőknek: mindegy, ki fog lőni a trónörökösre, mindannyian egyformán felelősek lesznek érte, és mindannyiuknak egyformán meg kell ölniük a trónörököst.

Így tehát a forgatókönyvíró nem akkor lesz csakugyan (jó vagy rossz) forgatókönyvíró, amikor odaírja művéhez: „Vége”, hanem amikor a vásznon megjelenik a „Vége”. Addig írhat akár regényterjedelmű művet, akár novellánál rövidebbet, nem ez a lényeg, hanem hogy mindennek egyszer valamikor a leendő filmet kell szolgálnia, s aztán mint önálló művészi értéknek – meg kell halnia.”

„Bizonyára eljön az idő, amikor ők ketten – a forgatókönyvíró és a rendező – csakugyan gazdájukká lesznek sorsuknak és munkájuknak. Ehhez az egyiknek fel kell hagynia az irodalom „ismétlésével”, – s fel kell hagyni a másik végeláthatatlan gyámolítgatásával és ellenőrizgetésével. Eljön ez az idő. Arrafelé haladunk.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/09 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8163