KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/július
KRÓNIKA
• Keresztury Dezső: Egy költő-filmes – Gyöngyössy Imre emlékére –
• N. N.: Lohr Ferenc
MÉDIA
• Szilágyi Ákos: Orosz médiatáj, magyar ecsettel
• Várkonyi Tibor: A látványosság-állam Politikusok a képernyőn
CYBERVILÁG
• Almási Miklós: A néző belép a képbe Digitalizált tévémozi
ANIMÁCIÓ
• Reisenbüchler Sándor: Norsteinről jut eszembe A rajzfilm Mozartja
• Antal István: Változatok sötét húrra ©vankmajer csodaországa

• Dániel Ferenc: Ki alkalmas a megváltásra? Viridiana
• Bikácsy Gergely: El Rey
FESZTIVÁL
• Hegyi Gyula: A kivonulás szomorúsága Portugál filmhét
• Báron György: Fényírók Mediawave

• Hirsch Tibor: Másmozi A Másképp Alapítvány a Cirko-Gejzírről
• Kovács András Bálint: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
• Hirsch Tibor: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
• Bakács Tibor Settenkedő: A nyúl nem is létezik Amatőrfilm
• Lányi András: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
MÉDIA
• Kozma Gy. Uri: A reklám helye Reklám

• Bárdos Judit: Az olasz kapcsolat Római beszélgetés Giacomo Gambettivel
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Adios, companiero! Távol és mégis közel
• Turcsányi Sándor: Sissy Guitar Néha a csajok is úgy vannak vele
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: A hajsza
• Kovács András Bálint: Végzet
• Mockler János: Ments meg, mert ölnöm kell!
• Tamás Amaryllis: A szomszéd nője mindig zöldebb
• Ardai Zoltán: Lángoló jég
• Kuczogi Szilvia: Tőrbe csalva
• Fáber András: Angie
• Tamás Amaryllis: Ruby Cairo

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Horror-trendek

Slender Man – Az ismeretlen rém

Nevelő szándék

Sepsi László

A városi legendák terjedése ma már elképzelhetetlen közösségi oldalak, digitális képek és mobiltelefonok nélkül.

 

A tinihorrorok és a városi legendák lényegében egy tőről fakadnak, erkölcsileg nemesítő rémtörténetek, amelyek a Grimm-mesék modernizált verzióiként a nagybetűs élet veszélyeire emlékeztetik az ifjúságot. Témáik a kamaszkorra jellemző testi elváltozásoktól és ezzel összefüggő higiéniai kötelességektől („a lány, akinek csótányok tenyésztek a hajában”), a párválasztás („kampós kezű sorozatgyilkos portyázik a szerelmesek promenádján), szórakozás („AIDS-es tűk a klubokban”) és szexualitás („aktus egy szűzzel gyógyítja a nemi betegségeket”) szinte minden területét átfogják, amelyeknek otthonos ismeretére a tizenéves közönségnek – egyben gyakori terjesztőknek – szükségük lehet. A legtöbb városi legenda, amely a kamaszélet viszontagságairól szól, ugyanúgy a szabályszegés-büntetés logikáját követi, mint bármelyik áramvonalas slasherfilm, és az sem véletlen, hogy ezen szabályszegések jelentős része szexuális jellegű. A szerkezeti és tematikus hasonlóságok ellenére viszonylag alacsony azoknak a tinihorroroknak a száma, amelyek a városi legendák folklórkincséhez nyúlnak, és ezt sikeresen teszik. Függetlenül attól, hogy akár a Péntek 13-sorozat vagy Freddy Krüger rémtettei is elmesélhetőek városi legendaként (ráadásul utóbbiban még az elméről elmére költöző mémszörny motívuma is benne van), a Kampókézzel és A körrel fémjelzett legenda-horrorok, illetve a Rémségek könyve-típusú tini-rémségek közül csak előbbiek értek el számottevő kritikai elismerést és kanonikus státuszt. Mindemellett az új évezredre a tiniket célzó városi legendák egy újabb témával és mediális csavarral gazdagodtak: a rémtörténetek már nem csak szájról szájra terjednek, mint herpesz a házibuliban, de cseten is át lehet küldeni őket. A legendák terjedése ma már elképzelhetetlen közösségi oldalak, digitális képek és videók, rezgő okostelefonok nélkül – A kör elátkozott VHS-relikviáját végleg felváltották a gyilkos internetes mémek.

Ennek a folyamatnak az egyik internetes ikonja és központi szimbóluma a 2009-ben megalkotott Slender Man, amelyet a Something Awful fórumának afféle netes horrorversenyére ötölt ki a „Victor Surge” nevű felhasználó. A Slender Man és Frankenstein szörnyének között nem csupán születésük körülményei (mindkettő valamiféle kollektív megmérettetés eredményeképp jött létre) jelentik a párhuzamot: mindkettő alapja egy szinte végtelen számú jelentéssel felruházható, mégis egyedi szörnytest, amely a Slender Man esetében egy nyúlánk, öltönyt viselő férfi, akinek koponyáját zsákvászonszerű anyag borítja, és háta mögött esetenként csápok kavarognak. Ám szemben Frankenstein szörnyével, a Slender Mannek csak teste van, története nincs. A különböző, leggyakrabban vizuális interpretációkban visszatérő motívum a rém vonzalma a kis- és fiatalkorúakhoz, ám ezen kívül afféle üres lap, amely bármilyen további értelmezésekkel feltölthető. Hol fekete-fehér képeken álldogál egy játszótér szélén, mint Pennywise az Az archív fotóin, hol magányos Tim Burton-i monstrumként csábít örök gyermekkorra az erdő sötét mélyén, hol pedig csápokkal ölelt lovecrafti rémként tör rá áldozataira. A Slender Man tulajdonságainak és jelentésének rögzítetlenségéből fakad, hogy egyelőre csaknem teljesen életképtelennek mutatkozott egy olyan történetközpontú médiumban, mint az egészestés film. Míg gifekben, videójátékokban és pár perces kisvideókra bontott websorozatokban a szörny hihetetlenül népszerű, egészestés feldolgozásai közül csupán a HBO elnyújtott és fókusztalan dokumentumfilmje, a Slenderman: Az internet réme életre kel haladta meg a low-budget horrorok gettóját, nem mellékesen azáltal, hogy a szörny helyett inkább koncentrált a szörny által előidézett valódi tragédiákra. 2014-ben két tizenkét éves lány a wisconsini erdőségben tizenkilenc késszúrással próbálta meg feláldozni közös barátnőjüket a Slender Mannek: a városi legendák effajta színrevitele és áttüremkedése a valóságba korántsem példátlan, ám a tragédia körüli hírverést meglovagló idei Slender Man-filmnek, Az ismeretlen rémnek semmi érvényeset vagy izgalmasat nem sikerült állítania róla.

Ehelyett Sylvain White és David Birke alacsony költségvetésű horrorja a nyitójelenetek után le is mond arról, hogy a gyilkos kamaszlányok történetét dolgozza fel, ehelyett az okkult határátlépésekről szóló klasszikus formulát próbálja adaptálni a mémek és digitális elmevírusok kontextusába, ahol a mumus ugyan a Slender Man, de valójában lehetne Samara is A körből. Az ismeretlen rémben a pedagógia győzedelmeskedik az esztétika felett: miközben szinte semmit nem örökít át a Slender Man körül kialakult netes kultusz képanyagainak vizualitásából, hőseit újra és újra a szabad internet hozzáférés veszélyei fenyegetik. A gyanús weboldalak, késő éjszakai csetpartnerek és bevérzett szemek között Az ismeretlen rém leginkább azon régi városi legendák retorikáját követi, amelyek a túl sok tévé veszélyeire hívták fel a figyelmet. Eszerint mindegy is, milyen rém tanyázik a közeli erdőben, a filmbeli tiniknek nem miatta kell meghalnia: pusztulásuk elsősorban az ingyenes wifinek és a korlátlan díjcsomagnak köszönhető.

 

SLENDER MAN – AZ ISMERETLEN RÉM (Slender Man) – amerikai, 2018. Rendezte: Sylvain White. Írta: David Birke. Kép: Luca del Puppo. Szereplők: Joey King (Wren), Julia Goldani Telles (Hallie), Annalise Basso (Piper), Jaz Sinclair (Chloe). Gyártó: Madhouse Entertainment / Mythology Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 93 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/10 37-38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13854