KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/április
KRÓNIKA
• N. N.: Derek Jarman (1942–1994)
• N. N.: Pályázati eredmények
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Kovács András Bálint: A kisterem és a nagyterem Filmszemle után
• N. N.: A 25. Magyar Filmszemle díjazottjai
• Turcsányi Sándor: Tánc az ördöggel Játékfilm
• Hirsch Tibor: Kelet-európai roncsok Játékfilm
• Báron György: Saját halál Dokumentumfilm
• Hegyi Gyula: A megnyesett répa kizöldül Dokumentumfilm
• Schubert Gusztáv: Szegény gazdagok Szociofilm

• Földényi F. László: Egy jó német Schindler listája
• Mihancsik Zsófia: Spielberg bárkája Kerékasztal-beszélgetés
GREENAWAY
• Ardai Zoltán: Leviatán cicomái A mâconi gyermek

• Bikácsy Gergely: A nyugalom tengere Ozu és Tokió
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Mammut-idők Vasisten gyermekei
• Koltai Ágnes: Emberi színjátékok Fényérzékeny történet
• Dániel Ferenc: A munkásosztály a kocsmába megy Kőzápor
• Dér András: Hűha! Keretbe feszítve
• Hirsch Tibor: A művész, az valaki más Beszélgetés Jon Josttal
FESZTIVÁL
• Kozma György: Milyen rendes gádzsók Cigányfilmek fesztiválja
• Bojár Iván András: Jó utak Latcho Drom
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Apám nevében
• Schubert Gusztáv: Napok romjai
• Koltai Ágnes: Az őrszem
• Turcsányi Sándor: Tökéletes világ
• Kovács András Bálint: Alberto expressz
• Tamás Amaryllis: A két Lotti
• Bíró Péter: Amerika fegyverben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Pokolba taszítva

Csillag Márton

Drag me to Hell – amerikai, 2009. Rendezte: Sam Raimi. Írta: Sam Raimi és Ivan Raimi. Kép: Peter Deming. Zene: Christopher Young. Szereplők: Alison Lohman (Christine), Justin Long (Clay), Lorna Raver (Mrs. Ganush), David Paymer (Mr. Jacks), Dileep Rao (Rham Jas). Gyártó: Buckaroo / Ghost House / Mandate. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 99 perc.

 

Válság idejében kis pénzből kell jó filmet forgatni, méghozzá olyan témában, mely az – evilági és túlvilági – élet nagy kérdéseit a mindennapok praktikus kis bosszúságaival ötvözi. A karrierjét jó negyed évszázada egy olcsó és ötletes horrorral (Evil Dead) kezdő Sam Raimi az évezred elején a szuperképességekkel rendelkező, mégis erkölcsi- és identitásproblémákkal küszködő kisember mítoszát támasztotta fel Pókember-trilógiájával, most azonban egy évtizedes filmtervét vette elő, hogy megmutassa: egy egyszerű esendő pályakezdő is elementáris – és pokoli – problémákkal szembesülhet.

A Pokolba taszítva hősnője közönséges banktisztviselő, aki alulról csodálja a ranglétra magasba emelő fokait, és nem is sejti, hogy szürke kis életét micsoda veszélybe sodorhatja egy döntés, mely az üzleti világ normái szerint logikus ugyan, de a következményeit elszenvedő kisember számára végzetes lehet. Történik ugyanis, hogy Christine Brown (Alison Lohman) a banki előmenetel reményében nem ítél meg további hitelt egy öregasszonynak, mire az zengzetes magyar(!) szitokszavak közepette elátkozza őt, és rászabadít egy termetes rontást, ami három nap iszonyatos szenvedés után a pokol tüzére küldheti a lányt. Raimi és öccse, a társforgatókönyvíró Ivan tankönyvi egyszerűségű dramaturgiával és szinte gyermeteg végső csavarral meséli el Christine balsorsának lefolyását, a Pokolba taszítva mégis kimagaslik az utóbbi évtized folytatás-füzérekben termő tinihorrorjai és 3D-parafilmjei közül, mert egyszerű, de pontos eszközökkel (a Mullholland Drive operatőre és a Pókember-filmek vágója a garancia erre) és kellő humorral dolgozik.

A latin-amerikai, balkáni és USA-misztikát (értsd: karrier-vallás) ötvöző történet látszólagos egyfedelűsége ellenére is a létezés és a művészet (esetünkben: munkahelyi előmenetel) miértjét kutató nagy hollywoodi filmekre emlékeztet, és közben olyan erővel csap a széksorokban ülők közé, hogy a nézők azt sem tudják, a vacogástól vagy a kacagástól reszkessenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/07 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9816