KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/április
KRÓNIKA
• N. N.: Derek Jarman (1942–1994)
• N. N.: Pályázati eredmények
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Kovács András Bálint: A kisterem és a nagyterem Filmszemle után
• N. N.: A 25. Magyar Filmszemle díjazottjai
• Turcsányi Sándor: Tánc az ördöggel Játékfilm
• Hirsch Tibor: Kelet-európai roncsok Játékfilm
• Báron György: Saját halál Dokumentumfilm
• Hegyi Gyula: A megnyesett répa kizöldül Dokumentumfilm
• Schubert Gusztáv: Szegény gazdagok Szociofilm

• Földényi F. László: Egy jó német Schindler listája
• Mihancsik Zsófia: Spielberg bárkája Kerékasztal-beszélgetés
GREENAWAY
• Ardai Zoltán: Leviatán cicomái A mâconi gyermek

• Bikácsy Gergely: A nyugalom tengere Ozu és Tokió
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Mammut-idők Vasisten gyermekei
• Koltai Ágnes: Emberi színjátékok Fényérzékeny történet
• Dániel Ferenc: A munkásosztály a kocsmába megy Kőzápor
• Dér András: Hűha! Keretbe feszítve
• Hirsch Tibor: A művész, az valaki más Beszélgetés Jon Josttal
FESZTIVÁL
• Kozma György: Milyen rendes gádzsók Cigányfilmek fesztiválja
• Bojár Iván András: Jó utak Latcho Drom
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Apám nevében
• Schubert Gusztáv: Napok romjai
• Koltai Ágnes: Az őrszem
• Turcsányi Sándor: Tökéletes világ
• Kovács András Bálint: Alberto expressz
• Tamás Amaryllis: A két Lotti
• Bíró Péter: Amerika fegyverben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A sejt

Vidovszky György

 

A film alapötlete bárgyú, csak arra jó, hogy az alkotók igazoltan megvalósíthassák dédelgetett látványterveiket. Nem baj, így a néző legalább több energiát tud szánni a fantáziavilág különleges részleteinek befogadására, mint a történet hihetőségének kibogozására. A film középpontjában egy olyan berendezés áll, amely lehetővé teszi az avatott szakember számára, hogy a másik ember tudatában, képzeletében barangoljon. A kómába zuhant paciensek álomvilága pedig gyönyörűségében félelmetes: így kapcsolódhat össze a műfaji követelmény az attól elkanyarodó alkotó vággyal. Az utazó-pszichológus (lélekbúvár!) Catherine nem csak megfigyelője a beteg elme képeinek, hanem abba behatolva, meg is reparálja a zabolátlan képzeletet. A filmben tesztelt pszichopata sorozatgyilkos álomvilága Buñuel, Dalí, vagyis a szürrealisták képeinek és ötleteinek idézetétől hemzseg, Lynch és Tarkovszkij világát keveri: tiszta őrület! Mindez pedig meg van fejelve a határtalan kegyetlenkedés és undor habzsolásával dolby-sztereóban. Nevetésre csak a túlzások túlzása láttán fakad a néző: képzőművészeti alkotások ihlette béltekerésbe fog a sorozatgyilkos – persze csak az álom álmában. Valószínűleg senki sem a történetre emlékszik majd a film után, hanem a leírhatatlan képhalmazra, ami bár nagyon színes, mégis az alkotók végleteket sugalló (fekete-fehér) gondolkodását tükrözi. Igaz, a lelket filmre vinni nehéz, főleg ha inkább a korszerű kivitelezés kényszere dominál, mint a mélyre hatolás szabadsága. Mindezek ellenére nézni és hallgatni jó a filmet: butítóan üdítő kikapcsolódás a való világból, szórakoztató látni sokkal szebb őrületet a sajátunkénál. Az ember szinte kedvet kap rá!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3158