KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/március
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Baptiste
FESZTIVÁL
• Fekete Ibolya: Szarajevó, az erdő Halálrutin
• Simó György: Szarajevó, előjel Budapesti beszélgetés Ademir Kenovićtyal
MAGYAR FILM
• Sneé Péter: Egyedül nem megy Beszélgetés Sándor Pállal
• Sneé Péter: Hasonló cipőben Beszélgetés független producerekkel
• Bársony Éva: Füstbe ment tervek Beszélgetés András Ferenccel

• Trosin Alekszandr: Orosz ragtime Moszkvai mozikban
• Kántor Péter: A margón Felhő-Mennyország
• Csala Károly: Egy bohóc mennyországa Beszélgetés Nyikolaj Dosztallal
• Molnár Gál Péter: Távol Pétervártól A Belov-család
• Kövesdy Gábor: Megsértettem Oroszországot Budapesti Beszélgetés Viktor Koszakovszkijjal
• Turcsányi Sándor: Szolgaszemmel A francia kalandfilmekről
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Mindenki más Repklip
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Vézna filozófus Manchesterből Mezítelenül
• Schubert Gusztáv: A Büchner-puzzle Woyzeck
• Hegyi Gyula: Jó éjt, nagy generáció! Jó éjt, királyfi!
• Lukácsy Sándor: A sekély film avagy mit nem mondott Marx? Halál a sekély vízben
• Harmat György: Állami ugatás Kutyabaj...
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Philadelphia
• Mockler János: Kísértetház
• Báron György: Carlito útja
• Reményi József Tamás: A három testőr
• Sárközi Dezső: Mennyei Örömök Klubja
• Kovács András Bálint: Tabuk nélkül – egy férfi és két nő
• Schubert Gusztáv: Jófiú
• Sneé Péter: Sátánfajzat – Warlock 2.

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Yamato – Öngyilkos küldetés

Tosoki Gyula

Otoko-tachi no Yamato – japán, 2005. Rendezte: Junya Sato. Írta: Jun Henmi regényéből Junya Sato. Kép: Yoshitaka Sakamoto. Zene: Jo Hisaishi. Szereplők: Takashi Sorimachi (Moriwaki), Shido Nakamura (Uchida), Eiji Okuda (Ariga), Hiroyuki Hiroyama (Tamaki), Tatsuya Nakadai (Kamio). Gyártó: Toei Co. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 145 perc.

 

Innen, Európából nézve nehezen érteni, miért keltette a Yamato az indulat olyan méretes hullámait tavaly Japánban, még ha tudjuk is, hogy az ország második világháborús szerepvállalásával kapcsolatos témák kényesnek minősülnek arrafelé. A fő kifogás az volt a filmmel szemben, hogy revizionista alapról tárgyalja Japán világháborús végnapjait, pedig nem csahos militarista szemlélettel készült, a hangütése több, mint diszkrét. A Yamato – európai szemmel – nem provokatív, inkább rossz film.

Pedig kezdetben nem ígér keveset, első blikkre mintha Cameron Titanicjának, illetve a BayBruckheimer-páros Pearl Harborjának a közös klónja lenne. A történet a második világháború végnapjaiba vezet, amikor Japán veresége már mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, csak a japánok előtt nem. Az amerikaiak ’45 április 1-én elsöprő támadást indítottak a Kyushutól (a négy nagy japán sziget legdélebbikétől) csak 500 kilométerre lévő Okinawa szigetcsoport megszerzésére. Okinawáról a japán városokat állandó fenyegetés alatt lehetett tartani, ezért a védők mindent egy lapra tettek fel. A totális csőd küszöbén több ezer civil lett öngyilkos és a sziget százezres helyőrsége is elpusztult, Japán légiereje jelentéktelenné olvadt, hajóhada megsemmisült.

Ennek az armadának volt a büszkesége a Yamato, korának legnagyobb – 64 ezer tonnás, 260 méter hosszú, 18 emelet magas – hadihajója, ami 1945. április 7-én került hullámsírba. A történteket a hajóra sok társával egyetemben tizenévesen felkerült egykori matróz eleveníti fel a jelenből visszatekintve. Lassan cammog a múltidézés, de abban sincs köszönet, amikor a nézőpróbáló előkészítő szakasz után az utolsó harmadban végre akciózni kezd a veterán – négy évtized alatt mintegy három tucat filmet alkotó – Junya Sato rendező: a felfordulás-szekvenciák formanyelvileg annyira sterilek, hogy hozzájuk képest a hatvanas évek halotthalvány hollywoodi háborús projektjeinek (Az angliai csata; Tora, tora, tora) hasonló jelenetei is forradalminak tetszenek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/01 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8863