KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/március
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Baptiste
FESZTIVÁL
• Fekete Ibolya: Szarajevó, az erdő Halálrutin
• Simó György: Szarajevó, előjel Budapesti beszélgetés Ademir Kenovićtyal
MAGYAR FILM
• Sneé Péter: Egyedül nem megy Beszélgetés Sándor Pállal
• Sneé Péter: Hasonló cipőben Beszélgetés független producerekkel
• Bársony Éva: Füstbe ment tervek Beszélgetés András Ferenccel

• Trosin Alekszandr: Orosz ragtime Moszkvai mozikban
• Kántor Péter: A margón Felhő-Mennyország
• Csala Károly: Egy bohóc mennyországa Beszélgetés Nyikolaj Dosztallal
• Molnár Gál Péter: Távol Pétervártól A Belov-család
• Kövesdy Gábor: Megsértettem Oroszországot Budapesti Beszélgetés Viktor Koszakovszkijjal
• Turcsányi Sándor: Szolgaszemmel A francia kalandfilmekről
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Mindenki más Repklip
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Vézna filozófus Manchesterből Mezítelenül
• Schubert Gusztáv: A Büchner-puzzle Woyzeck
• Hegyi Gyula: Jó éjt, nagy generáció! Jó éjt, királyfi!
• Lukácsy Sándor: A sekély film avagy mit nem mondott Marx? Halál a sekély vízben
• Harmat György: Állami ugatás Kutyabaj...
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Philadelphia
• Mockler János: Kísértetház
• Báron György: Carlito útja
• Reményi József Tamás: A három testőr
• Sárközi Dezső: Mennyei Örömök Klubja
• Kovács András Bálint: Tabuk nélkül – egy férfi és két nő
• Schubert Gusztáv: Jófiú
• Sneé Péter: Sátánfajzat – Warlock 2.

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Multimédia

Kurtág Judit: Videó-művek

Egymásban

Forgách András

Kurtág Judit munkáiban lelki történések válnak képekké, videó-installációit a Ludwig-múzeum mutatta be.

 

Minden igazi művész arról ismerszik meg, hogy az érzékelhetetlen és az érzékelhető, a láthatatlan és látható miféle látszólag összeférhetetlen tartományait képes úgy egymáshoz illeszteni, hogy szemlélőjeként ne észleljem a varratokat, hibátlan egésznek tűnjön, szükségszerű, másként elképzelhetetlen világnak – ha nem éppen maga a „varrat”, az összekapcsolás mikéntje, a váratlan ötlet válik, a mű szemlélése közben, ami maga is a teremtő folyamat része, titokzatosan és észrevétlenül formává.

Kurtág Juditnak a Ludwig Múzeum négy termében bemutatott, és együttesükben heterogén szemléletű (2002 és 2005 között készült) installációi szépségükkel, váratlanságukkal és szellemességükkel is hatnak nézőjükre. Van egy határozottan felismerhető belső lassúságuk, még akkor is, ha a vágás révén olyan ugráló szekvenciák jönnek létre, mint a Meet me (t)here-ben (4’ 30”), ahol a kamerát kezelő rendező és a japán koreográfusnő egymástól függetlenül alakították ki mozgástervüket és csak ezután forgatták le a véletlen szükségszerűség elemének beépítésével a filmet (a belső lassúság itt is megteremtődik: az ismétlődések monotóniájából és a mozgások helyhez kötöttségéből, a szereplő táncos arcának mozdulatlanságából is fakad) – egyszóval lassúak a filmek, gyakran állóképekkel indítanak, vagy nagyon lassú, illetve lelassított mozgású testekkel, arcokkal, tehát azzal kezdik, hogy megállítják a pillanatot, de valami rákopírozódik, ráúszik erre az állóképre, s eközben a filmek rövidek (11 perces a leghosszabb munka, a Sans titre azaz Cím nélkül”, amelyikben három egymásra másolódó kép haj-arc-kéz egy pillanatban festménnyé, freskóvá változik), de mert végtelenítve vannak és folyamatosan ismétlődnek, egymáshoz képest is jelentéseket hoznak létre valamilyen virtuális térben. A tévéképernyőbe szorított vagy falra vetített kisfilmek nem csupán a képek erejével számolnak, hanem a zenei hatások gazdagságával és bonyolultságával is (többnyire ifj. Kurtág György felel a hangzásvilágért). A fekete fal két felületén, a mennyezeten és szemközt is folyamatosan mozgó Metalogue azaz „Metalógus” lép ki talán ebből a megjelenítő-rendszerből a legradikálisabban, ha leülünk vagy lefekszünk a terem közepére helyezett ágyra, mintha egy fekete dobozban lennénk. Installációnak talán ez a legsikerültebb: álomszerű és érzéki, de érzékisége nem elsősorban az erotikából, hanem a két (vagy három?) test egymáson áttetsző, létező, lélegző lassú mozgásából születik, a „dialóg” fogalmát valóban továbbértelmezve. Ha a zenét is nézzük, családi darabok ezek tehát, de hiányzik belőlük mindenfajta családias, ha úgy tetszik házilekvárillatú karakter – bár a Polyglotte grâce a Babel („Bábelnek hála, többnyelvű”) és az Une grammaire du temps („Az idő egy grammatikája”) című munkákban van közvetlen utalás a családi háttérre, részben az elsőben feliratokban elmesélt, talán önéletrajzi mozzanatokat is tartalmazó szövegben, amelyben az emigránslétezés egyik következményéről mesél az egyes szám első személyű szerző, részben Kurtág Márta, a nagymama portréja révén (lásd: grammaire = grand-mère, szintén a nyelvre, az anyanyelvre, vagy nagyanyanyelvre utaló szójátékkal), mégis, ezek a munkák inkább hosszas meditációk nyomán áttetszővé kristályosodott képeknek, objektív, a személyestől eltávolított töredékszerű egésznek tetszenek, mint autobiográfikus vallomásoknak. Kurtág Judit munkáiban lelki történések válnak képekké, nagyon éber, pszichedelikus szemlélődés nyomán (és közben), a sokféle munka ennek a szemlélődésnek kikristályosodása: eleven, tiszta, sallangtalan. Nyilván hatalmas szellemi hátteret jelent a világhírű zeneszerző nagyapa és a különleges világú apa is, ám a 30 éves művész gondolkodásmódja teljesen összetéveszthetetlen és eredeti. Kurtág Juditnak nincsenek doktrínái: személyes tudása nyilvánul meg minden alkotásában. Néz, minden érzékével figyel, szenved, hall, ráadásul szemtelen és van humora, eközben mégis csöndes, sőt, szinte néma. Jó volt barangolni a kiállításán.

 

 

Kurtág Judit: Videó-művek – Ludwig Múzeum

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8628