KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Kiságyúk

Galambos K. Attila

Sprængfarlig bombe – dán, 2006. Rendezte: Tomas Villum Jensen. Írta: Anders Thomas Jensen. Kép: Mads Thomsen. Zene: Jeppe Kaas. Szereplők: Ulrich Thomsen (Tonny Jensen), Nikolaj Lie Kaas (Claus Volter), Mille Dinesen (Pernille Jepsen), Line Kruse (Klara). Gyártó: Nordisk Film. Forgalmazó: GrantFilm. Feliratos. 90 perc.

 

 „Mestermű”, hirdetik a plakátok a berlini fesztivál díjnyertes alkotását, a Gyilkost. Tony arca felderül, talán mégsincs elcseszve a nap, amelyre oly régóta várt. Hiszen hosszas tárgyalások után újra láthatja gyerekeit, igaz havonta csak egyszer, öt rövid óra erejéig. A közös családi mozizás mégsem sikerül. A Gyilkos ugyanis művészfilm, a szeméttelep segédmunkása és gyermekei szűkölve menekülnek, de ezzel nem zavarnak senkit: eleve hárman voltak a tágas teremben. Tonynak elborul az agya, szétveri a mozit. A láthatásnak annyi, marad a bosszú. Vissza kell szerezni az elcseszett délutánra költött pénzt, és persze ki mástól, mint a művészfilmes direktortól? A konfliktus nem marad el, Tony pedig kórházban köt ki. Milliós kártérítésre számíthat, de ő inkább társrendező lenne, megmutatná a ficsúrnak, hogy is kell filmet készíteni.

Innen lehetne igazán érdekes a Kiságyúk, de sajnos a művészfilm-közönségfilm közötti áthidalhatatlan ellentét szatirikus, szórakoztató bemutatása a kétségkívül ígéretes és kacagtató expozé után leül és kifullad. Mert a rendező, a színészként – pici színészként – ismert Tomas Villum Jensen és a forgatókönyvíró, a rendezőként is sikeres Anders Thomas Jensen egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy harsány bohóckodás legyen-e a végkifejlet (mint a hagyományos dán népi vígjátékokban) vagy esetleg finomabb, a művészi filmkészítés mestereit is értően kritizáló munka. Egyik se lett belőle, így a filmben elkészült film és a mozikba kerülő alkotás nemcsak a címbeli azonosság miatt hagy bennünk egyformán hiányérzetet. Az első félóra helyenként szellemes von Trier alázása, valamint Ulrich Thomsen arcszőrzete sok mindenért kárpótol, és az is kiderül, hogy az elfogult kritikus dicsérete – vagy éppen fanyalgása – köszönő viszonyban sincs a nézettséggel. Ezt persze tudtuk eddig is: a Kiságyúkat negyed millióan látták Dániában.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/09 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9928