KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Forgatókönyv-részletek

Jeanne d'Arc élete

Panfilov Gleb

 

Az ismeretlen

 

Aznap Jeanne bárányokat legeltetett. A déli nap magasról sütött az erdőre. Patak csörgedezett a ribizlibokrok között, bárányok legelésztek a tisztáson. Jeanne leheveredett a fűbe, kitépett egy fűszálat, és körülnézett. Pillangók röpködtek. Méh szállt egy virágra. Ökörnyál csillogott a levegőben. Jeanne feje alá rakta a kezét, behunyta a szemét, és szép csendben elaludt. A tücskök ciripeltek a fűben, a madarak fönn, magasan az égen énekeltek. Harkály kopogtatta az erdő fáit. Szitakötők surrogtak a levegőben. Éppen úgy, mint azon a napon, amikor Jeanne először látta Théophraste-ot; aztán reccsent egy gally, megzizzent a fű...

A tisztáson megjelent az ismeretlen.

Megállt, és hosszasan nézte Jeanne-t, meg akart győződni róla, hogy nem tévedett. Nem látszott öregnek, 30–35 éves lehetett, fáradt és gondterhelt, középtermetű, erős testalkatú. Világos és nem egészen új köpenye alól kilátszott a páncél és a kard. Saruját vastagon belepte az út pora.

Jeanne kinyitotta a szemét, és azonnal felugrott.

– Jeanne, te vagy az – mondta az ismeretlen.

– Jeanne... Te pedig Szent Mihály arkangyal! – kiáltott fel Jeanne.

Az ismeretlen nem válaszolt.

– A hangodról ismertelek meg – mondta Jeanne.

– Téged kereslek – mondta az ismeretlen.

– Örülök – mondta Jeanne.

– Készülődj – mondta az ismeretlen.

– Hogyan? Hát megint?!

– Itt az idő.

– De hát nem egyszer jártam már ott... Vacouleurs-ben. Ahogyan megparancsoltad – mondja Jeanne –, de elkergettek.

– Tudom – mondta az ismeretlen. – Eredj ismét.

Jeanne hallgatott.

– Miért hallgatsz? – kérdezte az ismeretlen.

– Félek – ismerte be Jeanne.

– Szedd össze magad!

– Félek, hogy nem bírom ki.

– Muszáj – mondta az ismeretlen.

– Igyekezni fogok – mondta Jeanne, és halkan hozzátette: – azt se tudom, hogy hogyan kell csinálni.

– Találd ki! – mondta az ismeretlen.

– De azt se tudom, hogy kezdjek hozzá!

– Találd ki! – ismételte az ismeretlen.

– És honnan tudom meg, hogy jól csinálom-e?

– Találd ki!

– Találd ki, találd ki! – kiabálta kétségbeesetten Jeanne. – Nem tudsz mást mondani?! Hiszen szent vagy!

– Jeanne, nyugodj meg – mondta az ismeretlen –, a szentek sem tudnak mindent a világon.

– Hogyhogy? Miket beszélsz te, Szent Mihály arkangyal?!

– Tudom, hogy mit beszélek, Jeanne – mondta fáradtan az ismeretlen. – És őszintén megmondom, éppen azért jöttem hozzád, mert a szentek se tudnak mindent.

– Nem hiszem! – kiabált Jeanne.

Pedig hidd el! – mondta az ismeretlen. – Hidd el, de senkinek se beszélj erről! Soha! – tette hozzá. Még ha megkínoznak, akkor se!

– Próbára teszel?! – kiabált tovább Jeanne. Az ismeretlen szomorúan elmosolyodott.

– Isten veled, Jeanne – mondta.

– Hát már mész?

– Elmegyek.

– De segítesz?

– Amennyire csak az erőmből telik – válaszolta az ismeretlen.

– Reménykedni fogok!

Az ismeretlen nem felelt.

 

 

Az elhatározás

 

Délben d’Arcék asztalhoz ültek. Csak Jeanne hiányzott. Nélküle fogtak az ebédhez. Csöndesen ettek, lassan, ahogy a rendes, jó hírű családokban illik. Isabelle gyakran pillongott a férje felé. Az meg őrá – nyilvánvalóan ingerült volt Jeanne miatt, dühét sehogyan sem tudta magába fojtani. Amikor a hatéves Jules, a legkisebb a családban, a másik tányérja fölé hajolt, az apa a kanalával azonnal ráhúzott a fejére. A gyerek szipogva az asztal alá bújt. Isabelle felugrott, de a férje visszaparancsolta az asztalhoz. A kisfiú ezalatt kimászott az asztal alól, és még mindig szipogva visszaült a helyére. Kerített egy másik kanalat, és mintha mi sem történt volna, folytatta az evést. Az ajtó megcsikordult – belépett Jeanne. Meghajolt előttük, és szó nélkül asztalhoz ült.

– Hol voltál? – kérdezte szigorúan az apja.

– Majd később megmagyarázom, apa.

– Most azonnal! – mondta az apa, és öklével az asztalra csapott.

– Döntöttem – mondta Jeanne.

Hogyhogy döntöttél?! – kérdezte az apja, és tekintete elsötétedett.

Indulnom kell a dauphinhez.

– Micsoda?!

– Indulnom kell a dauphinhez, papa – ismételte Jeanne. – Seregek élére állni és felszabadítani Orléans-t.

Az apja kiejtette kezéből a kanalat.

– Hallod ezt?! – kiáltott a feleségére.

Isabelle rezzenéstelenül ült, csöndesen, szomorúan nézte a lányát.

– El kell mennem, apa! – ismételte Jeanne, a hangjából és szeméből hajthatatlanság sütött.

– Kell?! – kiáltott az apa, pofon akarta ütni a lányát, de Jeanne félreugrott.

– Apa, ami haraggal kezdődik, szégyennel végződik!

– Fogjátok meg! -kiabált az apa.

– Csak azt próbáljátok meg! – figyelmeztette Jeanne az öccseit.

A testvérek nem mozdultak a helyükről.

– Szóval így állunk! – kiabált tovább az apa a szemtelen engedetlenség láttán.

– Majd én megtanítalak téged, te tehén! – kiabált, és kirohant a szobából.

– Jacques, térj észre! – kiáltott utána Isabelle. – Állj meg!

– Kislányom, rejtőzz el! Nincs magánál, még megnyomorít!

Jeanne nem mozdult a helyéről. Szeme sem rebbent, amikor a felbőszült apa berontott a szobába, széles bőrszíjjal a kezében.

– Majd adok én neked! – Végighúzott a szíjjal a lánya hátán.

Jeanne a helyén maradt.

– Meggondoltad magad? – kiabálta az apa.

– El kell mennem, apa! – ismételte halkan Jeanne. Az apa még dühösebb lett.

– Te kurva! A háborúba kívánkozol, a katonákhoz?! – kiabálta. – Te büdös kurva!

És őrjöngve ütötte-verte, ahol érte.

Jacques, térj észre! – ugrott Isabelle a férjéhez. – Térj észre!

– Pusztulj a szemem elől, mert agyonütlek! – üvöltötte magán kívül Jacques, félrelökte a feleségét, és verte tovább a lányát.

Jeanne hirtelen összeesett, elvesztette az eszméletét.

– Vadállat! – kiabált a férjére Isabelle. – Megölted, te állat!

– Hát igen, papa, kis híja... ez már egy kicsit sok volt... – mondta Jean, és az anyjával meg Pierre-rel együtt felemelték a lányt.

Jeanne kinyitotta a szemét. Amikor rádöbbent, hogy mi történt, félretolta a testvéreit, megigazította a ruháját, és halkan csak ennyit mondott:

– Apa, kedves, ne haragudj rám... El kell mennem a dauphinhez. Seregek élére kell állnom, és fel kell szabadítanom Orléans-t. Muszáj. Még akkor is, ha, ha térdig lejárom érte a lábamat.

 

Székely Orsolya fordítása


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/03 20-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6480