KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bounty

Nóvé Béla

 

Egykedvűen locsogó habok, sós szél, dagadó-lankadó vitorlák, nőtelenség és nőttön-növő unalom – mire gondolhat vajon a tengerek viharedzett vándora egy-egy hosszúra nyúló expedíció alatt?

Egykedvűen locsogó jelenetek, dagadó-lankadó cselekmény, nőttön-növő unalom a vásznon – mire gondolhat vajon a vetítések viharedzett vándora egy-egy hosszúra nyúló produkció alatt?

Legfeljebb csak arra, micsoda eszement ember az, aki vakmerő kalandvágyból tengerésznek-filmszemlésznek áll. Most valljuk be, ma már egyik sem kalandos pálya igazán. Hiszen ha csak a Horn-fok viharait, némely bírálat viharzó hullámveréseit kellene kiállniok! Ám szakmájuk próbája sokkal keményebb: vesztegelni, tűrni, várni – jó szélre, filmre egyaránt...

Nem csoda hát, ha egy brit vitorlás csalódott legénysége kapitányától, népszerűtlen tisztjeitől, s a fölöslegesnek ítélt rakománytól szabadulva, lázadásra adja fejét, s az „idők szelére” (a felvilágosodás vadember-nosztalgiájára, a francia forradalom feltámadó fuvallatára) hagyatkozva Tahiti csábító öbleiben talál menedéket.

A Richard Hough bestseller regényéből vett történet éppoly jól ismert, mint az a kalóz- és kalandfilm zsáner, amelynek szellemtelen, könnyű fogyasztásra szánt szériagyártmánya e mostani amerikai moziváltozat. A narratív keretbe foglalt epizódok (a kapitány számot adva az admiralitás királyi bírósága előtt utólag idézi fel hajója elvesztésének történetét) nehezen bontakoznak, s eközben nem csak az unásig mutogatott korhű hajócska, ám a film eresztékei is szüntelen recsegnek-ropognak; a dramaturgia szétesik, a konfliktus szivacsosán felpuhul, akár a hajófenéken ázó-málladozó rakomány. Hiába az egzotikus tahiti lányok, a gauguini beállítások, idegenforgalmi show-betétek és párásán erotikus mutatványok; hiába a lágyan ringató Vangelis-muzsika, a nyolcvan évesen is magabiztos előkelőséggel játszó Lawrence Olivier (a bíróságon elnöklő lord-admirális szerepében), a film kormányosa a Kaland-óceánról menthetetlenül áttévedt az Unalom tengerének szélességi és hosszúsági fokaira.

Partot érve, talán lesz egy kis ideje az expedíció kudarcán való töprengésre, mielőtt egy újabbnak neki vágna:

„Filmere non – navigare semper necesse est...”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/10 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5188