KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Eduard Zahariev halálára

N. N.

A hazai filmes élet több tagját személyes fájdalomként érte a hír, hogy ez év júniusában, minden bizonnyal orvosi műhibából keletkező súlyos betegség után elhunyt Eduard Zahariev, bolgár filmrendező. A jeles alkotónak számtalan barátja, ismerőse volt Magyarországon, miután a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a „nagy Máriássy-osztályban” – így többek között Csata Károllyal, Elek Judittal, Gábor Pállal, Kardos Ferenccel, Kézdi Kovács Zsolttal, Lőrinc Józseffel, Rózsa Jánossal, Szabó Istvánnal együtt – végezte tanulmányait. A diploma megszerzése után visszatért hazájába, de az akkori magyar szellemi közeg hatása tovább élt szinte egész életművében. Elsősorban persze mégis tehetsége játszott meghatározó szerepet abban, hogy Valo Radev, Rangel Valcsanov és Binka Zseljazkova mellett a bolgár film egyik legmeghatározóbb, újító szellemű egyéniségévé nőtte ki magát. Dokumentumfilmjeiben az elsők között kezdte kritikai tárgyszerűséggel láttatni országa valóságát, első játékfilmjével, a megcsonkított Veleka egével (1968) jelentős szerepet vállalt az ötvenes évek átértékeléséért folytatott küzdelemben. A nemzetközi elismerést a hetvenes évek első felében készült két gyilkos erejű szatírája, A mezei nyulak megszámlálása (1973) és A társaság tisztelt tagjai (1975) hozta meg számára, melyek radikalizmusukkal új színt vittek a bolgár film jelenábrázolásába. Zahariev a kultúrpolitika szorításában és a világ filmművészetében végbemenő változásokat figyelve időben érzett rá a megújulás szükségességére. Fanyar, „népies” történelmi filmjében, a Férfias időkben (1977) maradandó összegzést adott a bulgáriai lét sajátosságairól, majd líraibb jellegű kamaradrámákban, a lélekábrázolás elmélyítésével folytatta a társadalmi ellentmondások vizsgálatát

(Majdnem szerelmi történet, 1980; Kunyhó a nádasban, 1982; Drágám, drágám, 1985). Az „ítélethozatalnál” végül egy kíméletlen parabolával leplezte le a zsivkovi rendszert (A rezervátum, 1990). Társadalmi érzékenységét azonban nem vesztette el a demokratikus reformok okozta kábulatban sem. Utolsó filmje, a Kései holdtölte (1996), melynek utómunkálatai közben érte a halál, már-már segélykiáltással felérő híradás egy ország széteséséről, egy nemzedék perifériára szorulásáról és lassú pusztulásáról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=46