KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gosford Park

Kis Anna

 

Annyi nyomvonal találkozik Robert Altman nagylélegzetű, ugyanakkor kellemesen könnyed társadalmi-társasági nagyfilmjében, hogy az már szinte gyanús: ha ilyen sok mindent aggatott rá a rendező, egyik elem sem lehet több, mint dísz a karácsonyfán.

Ahogy Weissman, hollywoodi filmproducer a vidéki angol kúrián megrendezett vadászparti kakukktojás-vendége leskelődik a 30-as évekbeli angol arisztokrácia finomkodó társasági életében, úgy vendégeskedik Altman is a szigetország kultúrájában. Brit kultúrközhelyekre céloz, csupa sztárból álló színészgárdája nagyrészt brit neveket jegyez, brit esőben ázik a brit atmoszféra. Tucatnyi előkelőség élvezi Mr. McCordle vendégszeretetét egy novemberi hétvégén, legalább kétszer annyi szobalányuk, komornyikjuk társaságában. Esznek, isznak, élcelődnek, ármánykodnak, lelkük mélyén pedig súlyos titkokat hordoznak – a pazar ebédlőben éppúgy, mint a cselédségi alagsorban. Párhuzamosan szemlélődünk az alsó és a felső, hierarchia, kíméletlenség és képmutatás tekintetében azonban ugyancsak hasonló világban. Nagyjából ennyi a film történése. Azaz mégsem. Hiszen a pénzes házigazdát valaki – bárki, hiszen indítéka mindenkinek volna – megöli. Sok gyanús elem egy fedél alatt. Kibontakozik egy Agatha Christie történeteit idéző krimivonal, felbukkan egy botcsinálta Sherlock Holmes, de mindez nem különösebben érdekes. A megoldás parodisztikus: a brazil szappanoperák legfőbb jellegzetességeivel dolgozik, ábrázolása viszont helyenként szinte bergmani. Tudomásul vesszük, de ezzel sem törődünk túl sokat. Mindez csupán létjogosultságot ad a filmnek, és felhatalmazza, hogy kedvére időzhessen a ladyk és lordok igéző miliőjében. Mert a Gosford Park leginkább miliőfilm, és mint ilyen, remek. Nekünk pedig nincs egyéb dolgunk, mint hogy belefeledkezzünk és kedvünkre kukkoljunk. És tekintve, hogy a parádés színészek szinte minden rezdülése érdekes, erre – akár 137 percben is – alapos okunk van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2685