KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Insidious: Az utolsó kulcs

Varró Attila

Insidious: The Last Key – amerikai, 2018. Rendezte: Adam Robitel. Írta: Leigh Whannell. Kép: Toby Oliver. Zene: Joseph Bishara. Szereplők: Lin Shaye (Elise Rainier), Leigh Whannell (Specs), Caitlin Gerard (Imogen), Josh Stewart (Gerald). Gyártó: Blumhouse Productions / Stage 6 Films. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 103 perc.

 

Habár az idén negyedik fejezetéhez ért Insidious-széria erényei részről részre csökkennek, a mostanra egyetlen túlélőnek mégis kijár az elismerés, sőt az Az utolsó kulcs szinte kivételes alkotás a műfajban: elvégre igen ritka az olyan franchise-darab, ahol egy idős hölgyet nem a gyilkos szipirtyó, kortárs boszorkány vagy démoni nagyi szerepkörében látunk, hanem pozitív főhősként, aki epizódszereplőből immár saját sötét múltjának probléma-megoldójaként vezeti végig a nézőket az ezredik olcsó kísértetház-mesén. Elise Rainier, veterán szellemirtónő ezúttal kamaszfejjel elhagyott szülőházát próbálja megtisztítani Freddy Krueger portás-verziójától, aki pengék helyett kulcsokat visel ujjai hegyén és alagsori kuckójában halottak elveszett lelkeit őrzi kofferekben – ám a nehezen kivívott diadalhoz hősnőnk kénytelen megszabadulni saját démonától, egy torzlelkű édesapa nyomasztó emlékétől is.

A Taking of Deborah Logan satrafa-horrorjával debütáló Adam Robitel és a franchise íróatyja, Leigh Whannell közös művének legérdekesebb vonását a férfiközpontú szociohorror és a női pszicho(rém)dráma sikertelen összeboronálása jelenti, ám a szadista bábdiktátorok sztálini szimbolikája és a nőáldozatok szellemalakjaival jelképezett terápiás üzenet nászéjszakájából csupán életképtelen hibrid született, amely maga sem tudja pontosan, mit akar kihozni a sarkított gender-felállásból. Így a kísértetek ezúttal is csak a „bármikor-bárhogyan-feltűnhet-minden-logika-nélkül” kényelmes sokk-stratégiájára szolgálnak, az elcsépelt pincetúsz-tematikának pedig pár gore-pillanaton túl annyi értelme sincs, mint egy marék lepkegyűjtőnek. Marad a geronto-scream queen Lin Shaye bölcs matróna-arca a groteszk zsánerkarikatúrák között és a hiú remény, hogy a fináléban kerekre zárt tetralógia valóban utolsó kulcsát láttuk… még mielőtt hősnőnket elzavarnák Adolf Hitler szelleme után egy argentin nyugdíjas-panzió náci szellemtanyájára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13565