KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Lucky

Nevelős Zoltán

Lucky – amerikai, 2017. John Carroll Lynch. Írta: Drago Sumonja és Logan Sparks. Kép: Tim Suhrstedt. Zene: Elvis Kuehn. Szereplők: Harry Dean Stanton (Lucky), David Lynch (Harvard), Ron Livingston (Bobby), Tom Skerritt (Fred). Gyártó: Superlative Films. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 88 perc.

 

A Lucky Harry Dean Stanton filmje – hattyúdal, egyben tiszteletadás az idén 91 éves korában elhunyt színész előtt, aki bő hat évtized alatt jellemszínészi alakításai révén igazi kultuszfigurává vált. Eddig csak egyetlen filmben játszott igazi főszerepet, Wim Wenders Párizs, Texasában, a Lucky címszerepe viszont annyira abszolút főszerep, hogy a kamera szinte el sem mozdul a nyomából, amint a vén cowboy reszketeg lábain napi köreit járja a sivatagi porfészek utcáin, ahol lakik. A forgatókönyvírók Stanton életrajzából vett elemekből építették fel Lucky világát: haditengerészeti múltjától, amelyet egy egyenruhás fiatalkori fénykép visszatérően megjelenít, családtalan életállapotán és notórius dohányzásán át énekesi tehetségéig – a film egyik nagy pillanata, amikor egy születésnapi partin spanyolul dalra fakad. Filmszínészi karrierjére emlékeztet az egyik fontos mellékszerepet alakító David Lynch jelenléte (akivel Stanton több filmet is készített), illetve Tom Skerritt feltűnése egy jelenet erejéig (színésztárs az Alien űrhajójáról). Mindez azonban csak az építőanyag, amelyből a mű, az igazi tiszteletadás megszületik az eddig színészként ismert John Carroll Lynch első rendezői munkájában, aki az élet legvégéről szóló tudósításhoz hívja segítségül Stantont. 90 év felett Lucky, és vele együtt Stanton is, olyan korban van, amelyet a legtöbbünk sosem ér meg (ahogy ez el is hangzik) – szemszögükből az élet leghétköznapibb dolgai is különleges fénytörésbe kerülnek.

Lucky arról beszél, hogy nem hisz a lélekben. Az a megsemmisülés, amelyet a halál utánra jósol, valójában már rég folyamatban van ebben a feladat nélküli, eseménytelen életben, amelynek sivatagi metaforáira nagyban épít a film. Stanton bölcs derűje, és ugyanúgy konok szemöldökráncolása is, a hitetlenségen át egy ritka mód komolyan vett, lelki útról tanúskodik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13516