KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Benny és Joon

Hirsch Tibor

Soha látványosabb példa az ős – hollywoodi forgatókönyv-szabály alkalmazására: a tervezett mozidarab legyen egészen más és hajszálra ugyanolyan, mint a kiválasztott referencia-sikerfilm.

Az Esőember áruvédjegygyel jelzett film-családfa legújabb hajtása autista fivér helyett egy kórtanilag meghatározhatatlan elmebaj-hibridben szenvedő húgocskát kínál az egyik oldalon – önző, aranyifjú öcs helyett önzetlen agglegény bátyói a másikon. Ez utóbbit – mesterségét tekintve autószerelőt – munka után kertvárosi csodapalota várja, melyben mintha a festegető beteg bakfis maga is státusz-szimbólum volna: aki ilyen védencet tart otthon, az kétkezi munkás létére is megérdemli a köréje teremtett színes, parkos, virágos luxus-enteriőrt.

A kislány a maga eklektikus nyavalyájával természetesen egészen más nézői azonosulást föltételez, mint a kaliforniai műtermekből mostanság kirajzó gyilkos pszichopaták: itt még a zárt osztályon is csak néhány bohókás operettbolond arca villan a környezetfestő kamera látóterébe, mely ezúttal világos, tágas, rács nélküli folyosókon bóklászik. Hiába, Amerikában a szépségnek különös becsülete van – arrafelé a csúnya ámokfutót kazamatában, a szép hiszterio-mániáko-schizofrént rózsaszínű leányszobában tartják.

A beteg testvér párhuzamosan esik szerelembe az egészségessel. Ez azért mintha eltérne a sablontól, sőt, erre a dramaturgiai fordulatra épül a film végtelenül optimista üzenete is. Vagyis: egybehangzóan bizonyos pszichiátriai iskolák tanításával: idióták pedig nincsenek. Hiszen a művészkedő beteg kislánynál alig kevésbé beteg az igazi művész és csavargó, aki ebben a történetben egyenes ági leszármazottja Charley Chaplinnek és Buster Keatonnak. Ha pedig ő szabadon járhat-kelhet – méghozzá a Cry Baby-ből is ismert excentrikus embléma-figura, Johnny Depp alakításában –, akkor bizonyára nem sokkal betegebb, mint maga a szigorú fivér, akinek, hiába mintapolgár, tudatalattijában ugyanúgy rombolhatnak mindenféle elfojtásos lelki nyavalyák. Világos, hogy mindenkit az eggyel egészségesebbhez kell hozzáadni: a klinikai esetet a még nem klinikaihoz, az autószerelőt a gyorsbüfé derék pincérnőjéhez, aki az (amúgy nem túl lényeges) egészség-hierarchia csúcsán áll, és aki bizonyára anyja helyett anyja lesz majd mindenkinek, akinek ilyesmire még szüksége van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/08 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1346