KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A fák tengere

Szántai János

The Sea of Trees – amerikai, 2015. Rendezte: Gus Van Sant. Szereplők: Matthew McConaughey, Ken Watanabe, Naomi Watts. Forgalmazó: Sony. 110 perc.

 

Gus Van Sant csinált már nagyon jó filmeket (Good Will Hunting, Elefánt, Milk), közepeseket (Az utolsó napok vagy a Gerry) és egészen rosszakat (Psycho-remake). 2015-ös munkája, A fák tengere az utóbbi kategóriába sorolható. Pedig van kit nézni a vásznon: Matthew McConaughey, Ken Watanabe és Naomi Watts is hétpróbás színészek, tudják, mitől olvad a néző.

Sőt, még azt sem mondhatjuk el, hogy nincs mit nézni a vásznon, hiszen Kasper Tuxen operatőr mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legbensőségesebb módon (helyenként lírai expresszionizmussal, ha egyáltalán van ilyesmi) mutassa be az Akoigahara erdő kísérteties világát. A gond az, hogy nemigen történik semmi a vásznon. Pontosabban, az első tíz percet kivéve semmi olyasmi, amire bárki rá ne jönne, még mielőtt megtörténne. Azt is mondhatnánk, a buktáért Chris Sparling a felelős, aki az eredeti forgatókönyvet írta, bár azért Van Sant sem bűntelen, amennyiben nem tudott mit kezdeni a lapos, panelekkel dugig megrakott sztorival.

Arthur (McConaughey), a többre hivatott matektanár elutazik Japánba, ott is egyenesen az Akoigahara nevű erdőbe. A rendező ügyes kézzel vezeti be a nézőt a történet világába. Fokozatosan derengeni kezd, hogy az erdő különleges funkcióval bír: ide járnak azok, akik valamilyen okból öngyilkosságot akarnak elkövetni. A tanár egyre beljebb hatol, kényelmesen elhelyezkedik egy sziklán és előszed egy doboznyi gyógyszert, hogy lejátssza saját végjátékát. Eddig tart a jó film.

Ekkor Arthur útjába kerül egy japán üzletember (Watanabe), aki vérben ázik. A matektanár persze segíteni akar neki. És persze eltévednek az erdőben. És közben szenvednek. És filozofálnak. És unalmas közhelyeket sütögetnek. S hogy az egész még annyira se legyen izgalmas, a rendező flashbackekben tárja fel Arthur öngyilkossági szándékának okát. Hát persze, hogy egy rossz házasságról van szó. A neje (Watts) ivott, ő maga hűtlen volt, aztán jött egy agydaganat, ami helyrebillentette (!) a kapcsolatot, de hiába volt jóindulatú a daganat, a halál mégis elragadta a hölgyet.

És ez így megy egy óra, ötven percen keresztül. A néző idő után joggal érzi úgy, hogy maga is szívesen elmenne az Akoigahara erdőbe. Persze van megoldás. Nem kell megnézni a filmet. Még akkor sem, ha Gus Van Sant rendezte.

Extrák: Semmi.

 

Szántai János


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/09 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13353