KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Tessék mosolyogni!

Barkóczi Janka

Gaigimet – francia-grúz, 2013. Rendezte és írta: Rusudan Chkonia. Kép: Konstantine Esadze és Mindia Esadze. Szereplők: Ia Sukhitashvili (Gvantsa), Gia Roinishvili (Otar), Olga Babluani (Elene), Tamar Bukhnikashvili. Gyártó: Agat Films & Cie / Nike Studio. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 90 perc.

 

Hogy milyen is tulajdonképpen az új grúz Anya? Csak egy biztos: még véletlenül sem olyan, mint a régi. Az új grúz Anya nemzetiszín koktélruhába öltözött büszke honleány, menekülttáborok éhségén könnyed fakanállal enyhítő konyhatündér, dekadens modern mozgásművész és apró aranykereszttel a nyakában félmeztelenül mambózó, szülői hitvallását fátyolos tekintettel mikrofonba recitáló showgirl. A tbiliszi mama külsőre politikailag korrekt Dove-reklám, nem éteri modellbaba, de nem is félelmetes trampli, érzelmeiben kissé labilis, azonban minden körülmények között helyén van az önérzete. Tíz ilyen asszony összezártságának és versengésének története akkor is elárul valamit a nagybetűs nőiségről és a televíziós tehetségkutatók infernális mélységeiről, ha az erről szóló film alapjául szolgáló forgatókönyv egyébként meglehetősen széttartó és ideologikus.

Rusudan Chkonia, a Tessék mosolyogni-val debütáló rendezőnő egy elsőre bizarr, de a kortárs realityk eszelős kombinációinak tükrében tulajdonképpen meglehetősen kézenfekvő helyzetet vázol. Ez pedig nem más, mint egy négy szobás lakással és 25000 dollárral díjazott tévés vetélkedő, amelyet magukban kellő elszánást érző, többgyermekes grúz anyák részére hirdetnek meg. A mesés jutalomért persze elsősorban a legszegényebbek és legelkeseredettebbek szállnak ringbe, de akadnak olyanok is, akik egyszerűen csak maguknak vagy másoknak szeretnének bizonyítani. A tragikomédia végig nagyszerű karakterekkel és kitűnő alakításokkal szórakoztatja a nézőt, de a sok autonóm figura és a tömérdek személyes sztori végül valahogy mégis aláássa a figyelmünket. Talán így történhet, hogy hiába ropják az anyukák olyan eltökélten Lou Bega slágerére szánalmas zárótáncukat, addig a végtelenül gyötrelmes, ám egyben katartikus állapotig nem jutunk el, mint mindössze két perc alatt oly sok hazai tehetségkutató láttán, hogy szégyenkezve takarjuk piruló arcunk és a végén még mi kérünk elnézést.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11890