KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Életrevalók

Vajda Judit

Intouchables – francia, 2011. Rendezte és írta: Olivier Nakache és Eric Toledano. Kép: Mathieu Vadepied. Zene: Ludovico Einaudi. Szereplők: François Cluzet (Philippe), Omar Sy (Driss), Audrey Fleurot (Megalie), Clotilde Mollett (Marcelle). Gyártó: Quad Productions. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 112 perc. 

Az utóbbi időben több, az élet drámai, sőt tragikus dolgait életörömmel és derűvel szemlélő filmet mutattak be itthon. A haldoklást kalanddá emelő A bakancslista után némi kihagyással egy időben került a magyar mozikba a rákkal szembenevető Fifti-fifti és a francia Életrevalók, ami egy nyaktól lefelé megbénult idősödő milliomos és a gettóból érkező, szándékai ellenére az előbbi ápolójává előlépő fekete fiatalember között kialakuló barátságot mutatja be. Az említett művek közös vonása, hogy nem az a fajta abszurd és fekete humor jellemzi őket, mint az Életrevalókhoz hasonlóan szintén mozgássérült(ek)ről szóló, gonosz tréfáival a bizarr vonalat erősítő Aaltrát. Ehelyett sokkal közelebb állnak a fősodorbeli komédiákhoz, azoknak is vérbő, hangosan röhögős fajtájához.

Így a Nakache-Toledano páros filmje sem A belső tenger realista pátoszát vagy a Szkafander és pillangó megrázó líraiságát alkalmazza rokkant figurája ábrázolásakor, hanem a(z elsősorban persze a komplementer-karakterről rávetülő) felszabadult humort. Az Életrevalók legelső, (poén)bombaként robbanó flash forward-jelenetétől kezdve tele van klasszikus helyzet- és jellemkomikummal a megközelíthetetlen nőt kitartóan ostromló, mégis mindig hoppon maradó férfi esetétől kezdve a gondviseltje megváltozott adottságairól minduntalan megfeledkező tökkelütöttig (időnkét az olcsó megoldásoktól sem visszariadva: a lagymatag szülinapból táncos estet varázsoló jelenet például elég elhasznált). Az alkotók arra is ügyeltek, hogy a megbénult karakter csajozási kísérleteinek mélabúja és a fekete figura problémás háttere is csak a jól emészthető mértékig szűrődjön be a cselekménybe. A lényeg ugyanis nem a realizmus, hanem a párhuzamos fejlődéstörténet: az a változás, amelyen – egymás hatására – mindkét főhős átesik. Mindez pedig annál inkább megmelengeti a szívünket, hogy tudjuk: igaz történet ihlette.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/02 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10973