KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/január
KRÓNIKA
• Ember Judit: Haláli történet Szörény Rezsőről
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Maga
• Kovács András Bálint: Fellini zűrzavar
• Böszörményi Géza: Fellini Circumdederunt
• Mészöly Miklós: A képzelet rab szabadsága
• Nádas Péter: Halál hajnalán
• Jancsó Miklós: A nézőhöz
• Bojár Iván András: A fölösleges kavics
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Visszhangtalanul Léolo
• Koltai Tamás: Ilyen az élet A tölgy
LÁTTUK MÉG
• Boglár Lajos: Powaqqatsi
• Barotányi Zoltán: Szigorúan piszkos ügynök
• Sneé Péter: Tehenek
• Bíró Péter: A szerelem tiltott ösvényei
• Harmat György: Jöttünk, láttunk, visszamennénk!
• Turcsányi Sándor: Árral szemben
• Tamás Amaryllis: Dennis, a komisz
• Sárközi Dezső: 2 és 1/2 kém

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Utolsó élet az univerzumban

Nevelős Zoltán

 

„Fiú és lány találkoznak”, „az ellentétek vonzzák egymást” – örökké működőképes alaptörvények a filmben éppúgy, mint az irodalomban, no és az életben. Itt egy öngyilkos hajlamú, tisztaság- és rendmániás könyvtáros és egy élettel teli, rendetlen és kaotikus fiatal nő találnak egymásra egy tragikus kimenetelű baleset szemtanúiként a bangkoki éjszakában. A két főszereplő nemcsak jellemét, de helyzetét tekintve is tükörképe egymásnak, még a halott testvér is stimmel. A férfi japán, és otthontalanul lézeng munkahelyén, de még saját, könyvraktárra emlékeztető lakásában is; a nő lepusztult családi villában lakik, és Japánba készül jobb életet remélve. Az ellentétek és hasonlóságok megmagyarázhatatlan módon rántják őket egymás mellé – és csak ekkor, a film első félórája után tűnik fel a vásznon a cím: Utolsó élet az univerzumban.

A szexmentes, inkább lelki egymásba kapaszkodást jelentő együttlakás a lány romos házában mindkettejük számára az élet rendeződését jelenti, ezt egy digitális trükkökre épülő, játékos képsorban szépen ábrázolja a rendező, míg a lányt alakító színésznő lecserélése egy jelenet erejéig halott húgára (akit a színésznő való életbeli húga alakít) és a japán férfi hátát teljesen betakaró tetoválás felvillantása sötét fejleményeket sejtetnek. Kinek sötétebb a múltja, és lesz-e közös jövőjük, vagy jövőjük egyáltalán? A jakuza küldöttsége mindenesetre tiszteletét teszi (vezérüket a japán kultrendező, Miike Takashi alakítja). Az öt évvel ezelőtt Ruang Talok ’69 című hazai kasszasikerével világszerte fesztiválokon is befutott Pen-Ek Ratanaruang ügyesen egyensúlyoz a sorsdráma és a romantikus komédia stílushatárán egy már-már burleszkszerű leszámolásjeleneten keresztül egészen a finoman felvezetett hepiendig; a mindvégig játékos hangvételben pedig remek munkatársra talált az ismét gyönyörű képeket fényképező Christopher Doyle-ban, Wong Kar-wai állandó munkatársában.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4826