KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/január
KRÓNIKA
• Ember Judit: Haláli történet Szörény Rezsőről
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Maga
• Kovács András Bálint: Fellini zűrzavar
• Böszörményi Géza: Fellini Circumdederunt
• Mészöly Miklós: A képzelet rab szabadsága
• Nádas Péter: Halál hajnalán
• Jancsó Miklós: A nézőhöz
• Bojár Iván András: A fölösleges kavics
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Visszhangtalanul Léolo
• Koltai Tamás: Ilyen az élet A tölgy
LÁTTUK MÉG
• Boglár Lajos: Powaqqatsi
• Barotányi Zoltán: Szigorúan piszkos ügynök
• Sneé Péter: Tehenek
• Bíró Péter: A szerelem tiltott ösvényei
• Harmat György: Jöttünk, láttunk, visszamennénk!
• Turcsányi Sándor: Árral szemben
• Tamás Amaryllis: Dennis, a komisz
• Sárközi Dezső: 2 és 1/2 kém

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hódító Pelle

Létay Vera

 

„A szív szocialistája, s így Dánia büszkesége és az egész világ morális tulajdonosa” – nyilatkozott Thomas Mann Martin Andersen Nexőről, a dán nagyrealizmus, vagy ahogyan nálunk egy időben mondták, a szocialista realizmus mesteréről, akinek Hódító Pelle című regény-tetralógiájából készült az 1988-ban cannes-i Arany Pálmát nyert filmváltozat, Bille August alkotása.

Ez a dús és érzéki, a jellem-és társadalom-ábrázolás tekintetében egyaránt elmélyült film, amely a nagyepikai lélegzetvételű történet első szakaszára közelít csupán, valószínűleg hibátlan mű: bonyolult és gazdag emberi kapcsolatok, a skandináv századvég hangulatának a paraszti cselédsorsra is rávetülő dekadens pompája, a természet bukolikus életereje, a szociális feszültségek és ábrándok finom szövevénye elnémítja a kritikai okvetetlenkedést. És mégis – talán a több évtized alatt ízlésünkben felhalmozódott antitoxin, a nehézrealizmus szakadatlan támadása nyomán kialakult rezisztencia teszi, a démoni cincogás a súlyos és ünnepélyes világmegváltás és társadalomkritika zenekarának ellenében – a moziban ólmos közömbösség lesz úrrá rajtunk.

Kétségtelen, a Svédországból Dániába emigráló nincstelen paraszt, az öregedő, társtalan apa és a tízéves Pelle szeretetteli kapcsolata, a falusi cselédtársadalom hierarchikus belső drámái, a kikapós földesúr és mellőzött feleségének szerelem és gyűlölet szélsőségei között vergődő viaskodása, mely a véres férfiatlanítás bosszújába torkollik, a fiú öntudatra ébredésének folyamata, a sokalakos, széles freskó, egy érintetlenebb nyugati közegben a miénkénél melegebb fogadtatásra talál.

Lehet, hogy néhány év múlva, amikor fásultságunkat és telítettségünket már kihevertük, s az új szociális feszültségek új érzékenységet ébresztenek, a filmet újranézve, a mi arany pálmánk is kihajt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4326