KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/január
KRÓNIKA
• Ember Judit: Haláli történet Szörény Rezsőről
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Maga
• Kovács András Bálint: Fellini zűrzavar
• Böszörményi Géza: Fellini Circumdederunt
• Mészöly Miklós: A képzelet rab szabadsága
• Nádas Péter: Halál hajnalán
• Jancsó Miklós: A nézőhöz
• Bojár Iván András: A fölösleges kavics
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Visszhangtalanul Léolo
• Koltai Tamás: Ilyen az élet A tölgy
LÁTTUK MÉG
• Boglár Lajos: Powaqqatsi
• Barotányi Zoltán: Szigorúan piszkos ügynök
• Sneé Péter: Tehenek
• Bíró Péter: A szerelem tiltott ösvényei
• Harmat György: Jöttünk, láttunk, visszamennénk!
• Turcsányi Sándor: Árral szemben
• Tamás Amaryllis: Dennis, a komisz
• Sárközi Dezső: 2 és 1/2 kém

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Díszvendég

Huber Zoltán

Guest of Honour – kanadai, 2019. Rendezte és írta: Atom Egoyan. Kép: Paul Sarossy. Zene: Mychael Danna. Szereplők: David Thewlis (Jim), Luke Wilson (Greg atya), Laysla De Oliveira (Veronica), Rossif Sutherland (Mike). Gyártó: Telefilm Canada / Ego Films Arts / The Film Farm. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 105 perc.

 

Atom Egoyan, a torontói újhullám leghíresebb alakja továbbra sem talál vissza az egykori sikerek alkotói ősforrásához. A Díszvendég többszörösen terhelt apa-lány kapcsolat köré szőtt thriller-melodrámája tételesen felvonultatja ugyan Egoyan jellegzetes szerzői kézjegyeit, de a vágyott midcult műfaji hibrid helyett mesterkélt torzó született. A több szálon futó, térben és időben szabadon ugráló elbeszélői szerkezet az emlékezés asszociatív természetét, a traumát elfojtó psziché klasszikus freudi modelljét próbálná megragadni, kevés sikerrel. A karakterek nem elég életszerűek, az általuk hozott döntések nem eléggé felkavaróak, a fokozatosan felszínre bukkanó gyengeségek és bűnök egyre kevésbé érdekfeszítőek.

A mentális labirintus izgalmas feltérképezése helyett frusztráltan bolyongunk a kanadai köjálos apa és az épp börtönben csücsülő kórusvezető lány rideg fényekben fürdő múltjában. Egoyan a thriller módszereit követve ráérősen csepegteti az információkat, ám kellő drámai hajtóanyag híján az egzisztencialista nyomozás zavaros érdektelenségbe fullad. A gyakran visszaemlékezéseken belül is visszaemlékező, számos bizarr motívumot és sehová nem vezető mellékszálat összepasszírozó történet olyan hatást kelt, mintha egy Jonathan Frazer tablóit idéző hatalmas családregényből erőszakkal nyestek volna le egy darabot, vészesen megbontva az eredeti arányokat. Itt azonban szó sincs elhibázott adaptációról, Egoyan maga írta a túlgondolt, egyensúlyi zavarokban szenvedő forgatókönyvet. A színészek ellenben minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy életre keltsék a kissé mesterkélt figurákat. Különösen az angol David Thewlis izgalmas a tisztaságmániás, szigorú ellenőr szerepében. A színész eszköztelen játéka és jellegzetes beszédmodora feledteti a karakter közhelyességét. Nem rajta múlik, hogy a film végül összeroskad a saját súlya alatt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14506