KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/január
KRÓNIKA
• Ember Judit: Haláli történet Szörény Rezsőről
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Maga
• Kovács András Bálint: Fellini zűrzavar
• Böszörményi Géza: Fellini Circumdederunt
• Mészöly Miklós: A képzelet rab szabadsága
• Nádas Péter: Halál hajnalán
• Jancsó Miklós: A nézőhöz
• Bojár Iván András: A fölösleges kavics
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Visszhangtalanul Léolo
• Koltai Tamás: Ilyen az élet A tölgy
LÁTTUK MÉG
• Boglár Lajos: Powaqqatsi
• Barotányi Zoltán: Szigorúan piszkos ügynök
• Sneé Péter: Tehenek
• Bíró Péter: A szerelem tiltott ösvényei
• Harmat György: Jöttünk, láttunk, visszamennénk!
• Turcsányi Sándor: Árral szemben
• Tamás Amaryllis: Dennis, a komisz
• Sárközi Dezső: 2 és 1/2 kém

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Táncterápia

Alföldi Nóra

Finding Your Feet – brit, 2017. Rendezte: Richard Loncraine. Írta: Nick Moorcroft és Meg Leonard. Kép: John Pardue. Zene: Michael J. McEvoy. Szereplők: Imelda Staunton (Sandra), Timothy Spall (Charlie), Celia Imrie (Bif), Joanna Lumley (Jackie), David Hayman (Ted). Gyártó: Powder Keg Pictures / Eclipse Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 111 perc.

 

A brit filmipar sikerének egyik kulcsa, hogy mindig kiválóan méri fel a közönségigényeket, és ha egyszer rátapint egy trendre, akkor ahhoz bulldogharapás erejével és kitartásával ragaszkodik. Az utóbbi években például elsődleges célközönségének a friss nyugdíjas, ám igen virulens generációt tekinti: elég, ha csak a nagyobb szabású, Oscarra gyúrt filmeket nézzük. A tendenciát azonban kisebb lélegzetű művekben is érvényesíti, ilyen Richard Loncraine tipikusan brit kisrealista, Táncterápia című filmje, amely minden köntörfalazás nélkül tűzi zászlajára a mostanában felkapott „az igazi élet a nyugdíjjal kezdődik” és „a hatvan az új negyven” futamokat. Van ebben ráció, hiszen a jelenlegi 60-as generáció bőségesen áldoz a szórakozás oltárán, sőt az utazgatások, éttermezések és bulizgatások közepette moziba is jár.

Loncraine filmjének főhőse Sandra, aki miután csalfa férjét leleplezi, hátrahagyva luxus életét, bohém húgához költözik, aki nyugalmas éveit füvezéssel, haverozással, öko-bio háztartásvezetéssel tölti idejét, lendületét táncházba járásból meríti. Sandra eleinte tömény sznobériával kezeli a helyzetet, az önsajnálatból menekülve azonban csatlakozik a kissé darabosan mozgó tánckarhoz és ezzel természetesen egy új élet és egy új románc körvonalai rajzolódnak ki előtte. Loncraine nagyon jó ütemben, ízléses humorral és pont ideális mennyiségű empátiával bontogatja a kapuzárás utáni történetet és szerencsére sehol nem rondít bele se ízléstelen nyugger-poénokkal. A Táncterápia minden olyan elemmel rendelkezik, amelyeket egy brit komédiától elvárunk: sorakoznak benne a szívmelengető karakterek, működik a nyers cinizmus, amit néha nyakon öntenek a megható pillanatok. Minden rendesen a helyére van rakva, simára van vasalva, sehol egy ránc vagy gyűrődés – olyan az egész, mint anyáink vasárnapi ebédje: otthonos, kényelmes és megbízhatóan hozza az ismerős színvonalat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/04 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13648