KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/december
MAGYAR MŰHELY
• Jancsó Miklós: A kövek üzenete Forgatási napló

• Dániel Ferenc: Traktort, párttitkárt vegyenek!
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Egy titkos filmrendező Beszélgetés Ember Judittal
• Kovács András Bálint: A játékfilm esete a dokumentumfilmmel A történet újraélesztése
FESZTIVÁL
• Sipos Júlia: Közös szennyesünk A zöld hegy
• Turcsányi Sándor: Török idők Yilmaz Güney után
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Csepeli György: A rendező, az operatőr és a gyilkos A média öl
• Kovács András Bálint: Kaki, pisi, fing
• Schubert Gusztáv: Meg egy szó a szépművészetekről

• Almási Miklós: A (film)birodalom visszavág Feltámad a mozizás?
KÖNYV
• Bernáth Gábor: A tiszta háború
• Földényi F. László: A posztmodern lélek mozija Wagnertől a CNN-ig
ANIMÁCIÓ
• Bóna László: Jó éjszakát Disneyvel! Agresszív animáció
• Lőrincz Éva: Hupikék falanszter Szelíd animáció
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Csorba csészéink Vigyázók
• Koltai Ágnes: Lenin és a gyapjúzokni A gorilla délben fürdik
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A bérgyilkosnő
• Koltai Ágnes: Tito és én
• Barotányi Zoltán: Célkeresztben
• Fáber András: A farkas árnyéka
• Ardai Zoltán: Tökéletes célpont
• Harmat György: Jessie Lee bosszúja
• Tamás Amaryllis: Nagy durranás 2.

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szent szív

Barkóczi Janka

Cuore Sacro – olasz, 2005. Rendezte és írta: Ferzan Özpetek. Kép: Gianfilippo Corticelli. Zene: Andrea Guerra. Szereplők: Barbara Bobulova (Irene), Andrea di Stefano (Giancarlo), Lisa Gastoni (Eleonora), Massimo Poggio (Carras). Gyártó: R&C Produczioni. Forgalmazó: SPI Feliratos. 120 perc.

 

Ferzan Özpetek szerzői pályája a Szent szív elkészítésével az egyszerű, de kifinomult technikával felrajzolt személyes tragédiák korábbi vázlataitól egyenesen az ökumenikus létszemlélet transzcendens magasságaiba jut el. A rendező nem kevesebbet vállal a modern Itália Holdnővérének meséjében, mint hogy minden idők legendagyűjteményeinek évezredes bölcsességeit és kliséit sűrítse két órába.

Irene (Barbora Bobulova), az év vállalkozója visszatér a romos családi villába, hogy jól jövedelmező bérházzá alakítsa azt. Számításait természetesen a váratlanul feltörő emlékek és a még váratlanabb találkozások írják felül. A nő szó szerint csodák csodájára döbben rá a nagy igazságra: a pénz nem minden. Pártfogásába vesz egy bájos utcakölyköt, ételt hord a szegényeknek, a helyi plébánossal szövetségben teszi ingyenkonyhává örökségét, még a püspök úrral is találkozik – hogy csak a legalapvetőbb dolgokat említsük.

A történet első egyharmadát jellemző izgalmasan delejes és rideg atmoszféra sajnos teljesen feloldódik a második egység emberbaráti érzelmektől túlfűtött, mégis jellegtelen légkörében. A Szent szív cseppet sem árnyalt társadalomkritikája és a folyamatosan lebegtetett szürreális misztikum végül tökéletesen kioltja egymást, és az egész művet minimum hiteltelenné teszi. Bobulova, aki a kemény üzletasszonyt még ijesztően jól játssza, mint kertjében vonagló könnyes szemű szent inkább csak megmosolyogtat. A film legtöbb eleme a hősnő karakterével párhuzamosan deformálódik, de a kicsikart összhang egyedül a tökéletes giccs létrehozásához elég. Különösen elhibázott választás Andrea Guerra meghatónak szánt zenéje, amely ráadásul következetesen a lehető legrosszabb pillanatokban csendül fel.

Bár a Szent szív világmegváltó hangulata különböző vallási fórumok félelmetes fanatizmusát idézi, a didaktikus dialógusok elejtett megjegyzési között akad egyetlenegy, a túlzásra vonatkozó, amely jó esetben talán öniróniát sejtet.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/01 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8862