KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/december
MAGYAR MŰHELY
• Jancsó Miklós: A kövek üzenete Forgatási napló

• Dániel Ferenc: Traktort, párttitkárt vegyenek!
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Egy titkos filmrendező Beszélgetés Ember Judittal
• Kovács András Bálint: A játékfilm esete a dokumentumfilmmel A történet újraélesztése
FESZTIVÁL
• Sipos Júlia: Közös szennyesünk A zöld hegy
• Turcsányi Sándor: Török idők Yilmaz Güney után
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Csepeli György: A rendező, az operatőr és a gyilkos A média öl
• Kovács András Bálint: Kaki, pisi, fing
• Schubert Gusztáv: Meg egy szó a szépművészetekről

• Almási Miklós: A (film)birodalom visszavág Feltámad a mozizás?
KÖNYV
• Bernáth Gábor: A tiszta háború
• Földényi F. László: A posztmodern lélek mozija Wagnertől a CNN-ig
ANIMÁCIÓ
• Bóna László: Jó éjszakát Disneyvel! Agresszív animáció
• Lőrincz Éva: Hupikék falanszter Szelíd animáció
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Csorba csészéink Vigyázók
• Koltai Ágnes: Lenin és a gyapjúzokni A gorilla délben fürdik
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A bérgyilkosnő
• Koltai Ágnes: Tito és én
• Barotányi Zoltán: Célkeresztben
• Fáber András: A farkas árnyéka
• Ardai Zoltán: Tökéletes célpont
• Harmat György: Jessie Lee bosszúja
• Tamás Amaryllis: Nagy durranás 2.

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Benny és Joon

Hirsch Tibor

Soha látványosabb példa az ős – hollywoodi forgatókönyv-szabály alkalmazására: a tervezett mozidarab legyen egészen más és hajszálra ugyanolyan, mint a kiválasztott referencia-sikerfilm.

Az Esőember áruvédjegygyel jelzett film-családfa legújabb hajtása autista fivér helyett egy kórtanilag meghatározhatatlan elmebaj-hibridben szenvedő húgocskát kínál az egyik oldalon – önző, aranyifjú öcs helyett önzetlen agglegény bátyói a másikon. Ez utóbbit – mesterségét tekintve autószerelőt – munka után kertvárosi csodapalota várja, melyben mintha a festegető beteg bakfis maga is státusz-szimbólum volna: aki ilyen védencet tart otthon, az kétkezi munkás létére is megérdemli a köréje teremtett színes, parkos, virágos luxus-enteriőrt.

A kislány a maga eklektikus nyavalyájával természetesen egészen más nézői azonosulást föltételez, mint a kaliforniai műtermekből mostanság kirajzó gyilkos pszichopaták: itt még a zárt osztályon is csak néhány bohókás operettbolond arca villan a környezetfestő kamera látóterébe, mely ezúttal világos, tágas, rács nélküli folyosókon bóklászik. Hiába, Amerikában a szépségnek különös becsülete van – arrafelé a csúnya ámokfutót kazamatában, a szép hiszterio-mániáko-schizofrént rózsaszínű leányszobában tartják.

A beteg testvér párhuzamosan esik szerelembe az egészségessel. Ez azért mintha eltérne a sablontól, sőt, erre a dramaturgiai fordulatra épül a film végtelenül optimista üzenete is. Vagyis: egybehangzóan bizonyos pszichiátriai iskolák tanításával: idióták pedig nincsenek. Hiszen a művészkedő beteg kislánynál alig kevésbé beteg az igazi művész és csavargó, aki ebben a történetben egyenes ági leszármazottja Charley Chaplinnek és Buster Keatonnak. Ha pedig ő szabadon járhat-kelhet – méghozzá a Cry Baby-ből is ismert excentrikus embléma-figura, Johnny Depp alakításában –, akkor bizonyára nem sokkal betegebb, mint maga a szigorú fivér, akinek, hiába mintapolgár, tudatalattijában ugyanúgy rombolhatnak mindenféle elfojtásos lelki nyavalyák. Világos, hogy mindenkit az eggyel egészségesebbhez kell hozzáadni: a klinikai esetet a még nem klinikaihoz, az autószerelőt a gyorsbüfé derék pincérnőjéhez, aki az (amúgy nem túl lényeges) egészség-hierarchia csúcsán áll, és aki bizonyára anyja helyett anyja lesz majd mindenkinek, akinek ilyesmire még szüksége van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/08 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1346