KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/november
KRÓNIKA
• N. N.: Odeon
• Kovács András Bálint: Christian Metz halálára
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Filmművészet, nulla év Velence
• Bikácsy Gergely: Az előretolt fényőrség Godard, a félkegyelmű
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Aranykor és utóélet A hatvanas évek mozija
• Gaál István: Gazdag pillanatok Részletek egy portréfilmből
• Ozsda Erika: A kis vakond Forgatási riport – képregény
• Kozma György: És mi van, ha mégis erkölcsromboló a mozi? Hamlet és Magenheim

• Gelencsér Gábor: Iskolamozi Beszélgetés Lányi Andrással
KÖNYV
• Kelemen Sándor: Peternák Miklós: Új képfajtákról

• Báron György: Hideg fej, hideg szív, játékos test Ismeretlen ismerősök: Atom Egoyan
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Sursum corda A túrkevei angol báró
KRITIKA
• Balassa Péter: Szépen, nyugodtan, egyszerűen Senkiföldje
• Ardai Zoltán: Kifosztott szemfényvesztők A turné
• Turcsányi Sándor: Sózzuk meg a farkát! Live Show
• Hegyi Gyula: Kínai vízum Őszi hold
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A cementkert
• Báron György: Az örömváros
• Hirsch Tibor: A cég
• Turcsányi Sándor: Gyilkos nap
• Barotányi Zoltán: Felelősségünk teljes tudatában
• Mockler János: Tina
• Tamás Amaryllis: Nyomul a 8. Dimenzió!
• Bíró Péter: Úton hazafelé
• Harmat György: Sliver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A vidéki lány

Bikácsy Gergely

 

A tegnapi „új hullámok” között talán a legérdekesebb a svájci „nouvelle vague”. Már csak azért is, mert némileg késve, a hatvanas évek legvégén bontakozott ki. De különös azért is, mert négy-öt genfi rendező teremtette meg, rendkívül szűk anyagi és még szűkebb befogadói háttérrel, filmkultúra-hagyományok nélkül. Magyarul: svájci francia film előttük alig létezett, másfél-kétmillió hazai nézőre számíthattak (valójában ennek töredékére). Tanner, Goretta és Soutter ilyen körülmények között kezdtek filmet csinálni. Istenkísértő vállalkozás; talán ezért sikerült.

Több mint tíz éve, Tanner legjobb filmjének, a Szalamandrának egyik hőse Párizsba indul: „Ott is ellenszenvesek az emberek, de az már csak az ő dolguk” – mondja. Goretta új munkája, A vidéki lány itt kezdődik. Igaz, az ő főhőse, Christine nem Svájcból, hanem egy francia provinciából, valamely füstös és fantáziátlan lotaringiai iparvárosból indul Párizsba, munkát és nyitottabb életet keresni. Persze egyik terve sem sikerül. Szeretője lesz egy rokonszenvesen hallgatag svájci-német fiatalembernek, de mellette is úgy érzi, hogy mellékszereplő. „Nem akarok zárójelben élni” – mondja. Később összebarátkozik egy sodródó, boldogtalan, de az életben valahogy mégis több örömet találó állástalan színésznővel. Christine szerepét kitűnő tehetség játssza: Nathalie Baye; barátnőjét még kiválóbb, a Katharina Blum és A bádogdob főszereplője, Angela Winkler. De nemcsak ezért, a szépen, ízlésesen, mértéktartóan s némi szomorkás humorral elképzelt történet révén is nyilvánvalóan a filmnek ez a főszála ígért valódi művészi sikert. Mégsem lett az, mint ahogy a film is ízetlen s didaktikus tanmesévé szürkül. Christine megcsömörlik a „nagyvilági kalandoktól”, a hazug „lehetőségektől”, a párizsi élettől. Nagyiparosok vidéki kastélyában öreg pénzemberek érzékeit borzoló futóversenyt nyer. A női önérzetét megalázó szennyes pénzjutalmat átadja barátnőjének, s ő maga fáradt, ám boldog mosollyal hazaindul a „falujába”.

Elkeserítő. De csak a film vége az, amikor Claude Goretta mélyértelmű művész is kívánna lenni. Pedig másfajta tehetség. A filmi kisrealizmus ezúttal legjobb értelemben vett, gondos, halk, ízléses kimunkálásához ért. A Meghívás egy kerti ünnepélyre, a Csipkeverő lány után ez a nálunk harmadikként bemutatott alkotása nem jó film. Goretta forgatókönyvíróként láthatólag halovány. Képi világa van, stílusérzéke is a mozgóképekhez. Történetet viszont nem tud bonyolítani, figuráit nem tudja „helyzetbe hozni”. Hogy elcsépelt jelzővel fejezzük be: a „csehovi”, cselekménytelen (vagy annak látszó), bujkáló humorú film az ő világa. De ilyesmihez hibátlan forgatókönyv kell, mint eddig legjobb filmje, a Csipkeverő lány esetében (mely mögött kiváló regény, Pascal Lainé könyve állt). Sőt: őrködött.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/08 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7013