KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/november
KRÓNIKA
• N. N.: Odeon
• Kovács András Bálint: Christian Metz halálára
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Filmművészet, nulla év Velence
• Bikácsy Gergely: Az előretolt fényőrség Godard, a félkegyelmű
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Aranykor és utóélet A hatvanas évek mozija
• Gaál István: Gazdag pillanatok Részletek egy portréfilmből
• Ozsda Erika: A kis vakond Forgatási riport – képregény
• Kozma György: És mi van, ha mégis erkölcsromboló a mozi? Hamlet és Magenheim

• Gelencsér Gábor: Iskolamozi Beszélgetés Lányi Andrással
KÖNYV
• Kelemen Sándor: Peternák Miklós: Új képfajtákról

• Báron György: Hideg fej, hideg szív, játékos test Ismeretlen ismerősök: Atom Egoyan
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Sursum corda A túrkevei angol báró
KRITIKA
• Balassa Péter: Szépen, nyugodtan, egyszerűen Senkiföldje
• Ardai Zoltán: Kifosztott szemfényvesztők A turné
• Turcsányi Sándor: Sózzuk meg a farkát! Live Show
• Hegyi Gyula: Kínai vízum Őszi hold
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A cementkert
• Báron György: Az örömváros
• Hirsch Tibor: A cég
• Turcsányi Sándor: Gyilkos nap
• Barotányi Zoltán: Felelősségünk teljes tudatában
• Mockler János: Tina
• Tamás Amaryllis: Nyomul a 8. Dimenzió!
• Bíró Péter: Úton hazafelé
• Harmat György: Sliver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Beszélgetés Michel Contourral

Lumière, Méliès, még háromszáz évig

Muhi Klára

Michel Contour a Francia Filmarchívum archivátora, az ősfilmek megmentésének szakértője.

 

Ha azt mondjuk, filmrestaurálás, pontosan mire kell gondolnunk?

– A nitrofilmre forgatott ősfilmek halálra vannak ítélve. Egyetlen nitrotekercset sem tudunk megmenteni, mert a nitrát természeténél fogva nyomás alatt felrobban, szélsőséges esetben magától meggyullad, de mindenképpen folyamatosan bomlik. Amikor egy nitrofilm megérkezik hozzánk, először meg kell állapítani egy teszttel, mennyire sürgős a beavatkozás. A Bois d'Arcy erődben működő Filmarchívumban (Centre Nationale de la Cinématographie), melyet még André Malraux alapított 1968-ban, jelenleg több mint egy millió filmdoboz van. Ebből 270 ezer a nitráttekercs. Évente körülbelül 1 200 000 méter nitrofilmet mentünk meg, s ez a program, ha igaz, 2005-re fejeződik be. Pénz mindenesetre van rá. Az archiválás, megőrzés évente 40 millió frankjába kerül az államnak.

Ön vezette a Lumière-életmű restaurálási munkáit, melynek reprezentatív eredményét, Az első mozielőadás című tekercset a magyar nézők is láthatták.

– A Lumière-cég katalógusa 1425 filmcímet tartalmazott, s ebből mi 1409-et megtaláltunk. Mára valamennyi film restaurálása befejeződött. Az első mozielőadás filmjeit nem volt nehéz megtalálni, ismertek voltak, de a Lumière-cég operatőrei forgattak a világ minden táján, Egyiptomban, a Nílus partján, Vietnamban, Mexikóban, megtörtént, hogy törzsi ceremóniákat vettek filmre – van például egy sorozatunk, körülbelül tíz film az ashantik törzséről –, aztán a filmeket a helyszínen eladták. Sok országban mutattam be Az első mozielőadást, a vetítéseket az eredeti géppel csináltam, nálunk összesen kettő van belőle.

Egy eredeti kinematográffal?

– Igen. Lumière-ék kamerája ugyanis nagyon érdekes szerkezet volt, egy olyan gép, amely felvevő, másoló és vetítő egyszerre. De nem volt keresője. Úgyhogy az operatőr vakon forgatott. A kamera nyitott volt, az operatőr egy mattüvegen látta a képet, beállította, beletette a filmet, becsukta, és elkezdett kurblizni. Ezért van az, hogy minden Lumière-filmnek fix a képkivágása. Az emberek mozognak, de a képkivágás nem mozdul, csak kivételes esetben, például, amikor a kamerát Velencében egy gondolára rakták, vagy feltették Egyiptomban egy vonatra, vagy Indokínában egy hordszékre.

Valójában meddig használták ezt a szerkezetet?

– Tulajdonképpen csak néhány évig, körülbelül 1900-ig. Mert Gaumont és Pathé kamerájának már volt keresője. Az első cinematográf egyébként 1895 elejétől állt rendelkezésre. A legelső felvétel, A munkások kijönnek a Lumière-gyár kapuján 1895. március 17-én készült.

A vonat érkezése című filmet hiába kerestük az első mozielőadás anyagában. Ez hogy lehet?

A vonat érkezése később készült. Csak 1896 februárjában mutatták be. De van más tévedés is a köztudatban az első mozielőadással kapcsolatban. A kertész című filmet Megöntözött öntöző címen ismeri a filmtörténet. De ez a cím a legendákból való. A katalógusban A kertész cím szerepel. Pedig még a Larousse is Megöntözött öntözőként tartja számon. Később egyébként leforgatták még egyszer, s annak A kertész és a kis álszent a címe a katalógus szerint. A két Lumière testvér egyébként nem nagyon hitt a találmányban, azt gondolták, nincs jövője. A papa szervezte meg a vetítést Párizsban, egyik gépészével, egy alagsori billiárdteremben, amely a Grand Café tulajdonában volt. December 28-án az első vetítésen csak 33 néző volt. A másodikon már 200-250-en voltak, később 500-an, a dolog tehát beindult. Keresni kellett egy másik termet tehát, s változtattak a műsoron is. Ekkor jelent meg A vonat érkezése is.

A filmtörténet szerint Georges Méliès is ott volt az első mzielőadáson...

– Igen, és meg akarta venni a cinematográfot. Tudott Lumière-ék kísérleteitől, mert szenvedélyesen érdekelte a mozgókép. De nem adták el neki a találmányt. Méliès ezért aztán Pathé kamerájával dolgozott.

És milyen állapotban van a Méliès-hagyaték? Az ő életművéről nagyon sok legenda kering.

Méliès filmjeiből ma még sok hiányzik. S van, amit valószínűleg soha nem fogunk megtalálni. Méliès volt a mozi kezdete, az olyan filmeké, amelyek történeteket mesélnek. Ő találta fel a trükköket, s a trükkök keltették életre ördöngös figuráit, az ördögi kovácsot, meg Kékszakállt. Méliès bolondja volt az átváltozásoknak. Legtöbb filmje varázsmese. A mozi, a mozitermek még nem léteztek, Méliès mutatványosoknak adta el a filmjeit, akik vettek egy vetítőt, és a vásárokon vetítettek filmjeiket az embereknek. A legtöbb megtalált Méliès-film korabeli kópia, amelyet a nagyapa vagy nagymama megőrzött. Pontos adatunk nincs rá, de körülbelül háromszáz filmet forgatott. Ám amikor Amerikából, Olaszországból már bonyolultabb filmek érkeztek, az első Chaplin-filmek 1912 körül, meg a római időket megidéző olasz szuperprodukciók, és elkezdtek mozitermeket építeni, akkor a vásári mozinak vége lett. Méliès csődbe ment, s kétségbeesésében elégette a filmjeit. A saját stúdiójában, a Párizs melletti Montreuil-ben égette el valamennyit. Ezért aztán nagy ritkaság, ha mégis megtalálunk egy-egy kópiát. Tavaly például előkerült egy Gargantua-film, melyet kockáról kockára haladva, kézzel színeztek ki. A szakma nem is sejtette, hogy Méliès valaha is leforgatta Gargantua történetét.

Tudtommal más filmkészítők is színezték kézzel a filmjeiket...

– Hogyne. A pozitívokat színezték. A vincennes-i Pathé üzemben például kétezer munkásnő festette a filmkockákat. Ez akkoriban külön szakma volt. Méliès-nek is voltak olyan alkalmazottai, akik csak ezzel foglalkoztak. Például A pokoli üst című filmben az ördög egy óriási, tűz felett lógó kondérből pattan elő. A lángok sárgák, az üst barnára van festve, az ördög sapkája meg piros. Mi természetesen a színeket is restauráljuk. Egyenként megfestjük a kockákat, s aztán készítünk egy színes kópiát a mai technológia szerint. Akkoriban tizenhat képből állt egy vetített másodperc, ki lehet számolni, hány kép jut egy félórás tekercsre.

A megmentett Lumière- és Méliès-filmek meddig maradnak életben? Száz év múlva kezdheti valaki előlről a restaurálást?

– A celluloidgyártás piacán mára gyakorlatilag egyeduralkodó lett a Kodak. A hagyományos, cellulóz-acetátos hordozón kívül gyárt egy poliészter anyagú hordozót is, ami valóban a „holnap nyersanyaga”. Nagyon tartós, nem érzékeny sem a párára, sem a szárazságra, s a Kodak szerint ötszáz évig kitart. Mi az ezüstszulfidos kép időtállóságát ismerve körülbelül háromszáz évig tudjuk garantálni a restaurált filmek élettartamát.

És miért nem használnak digitális hordozóanyagot?

– Mert ma még nem tudjuk megmondani, hogy a digitális hordozóanyag meglesz-e száz év múlva. S nem vállalhatjuk a kockázatot. Az elektronikus rögzítésről is bebizonyosodott, hogy nem alkalmas a konzerválásra. Ma csak az az egy biztos, hogy az ezüstszulfidkép, az emulzió kitart száz évig.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/06 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3724