KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/november
KRÓNIKA
• N. N.: Odeon
• Kovács András Bálint: Christian Metz halálára
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Filmművészet, nulla év Velence
• Bikácsy Gergely: Az előretolt fényőrség Godard, a félkegyelmű
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Aranykor és utóélet A hatvanas évek mozija
• Gaál István: Gazdag pillanatok Részletek egy portréfilmből
• Ozsda Erika: A kis vakond Forgatási riport – képregény
• Kozma György: És mi van, ha mégis erkölcsromboló a mozi? Hamlet és Magenheim

• Gelencsér Gábor: Iskolamozi Beszélgetés Lányi Andrással
KÖNYV
• Kelemen Sándor: Peternák Miklós: Új képfajtákról

• Báron György: Hideg fej, hideg szív, játékos test Ismeretlen ismerősök: Atom Egoyan
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Sursum corda A túrkevei angol báró
KRITIKA
• Balassa Péter: Szépen, nyugodtan, egyszerűen Senkiföldje
• Ardai Zoltán: Kifosztott szemfényvesztők A turné
• Turcsányi Sándor: Sózzuk meg a farkát! Live Show
• Hegyi Gyula: Kínai vízum Őszi hold
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A cementkert
• Báron György: Az örömváros
• Hirsch Tibor: A cég
• Turcsányi Sándor: Gyilkos nap
• Barotányi Zoltán: Felelősségünk teljes tudatában
• Mockler János: Tina
• Tamás Amaryllis: Nyomul a 8. Dimenzió!
• Bíró Péter: Úton hazafelé
• Harmat György: Sliver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Se ördög, se angyal

Dóka Péter

 

Cédric Klapisch filmje két hagyományt követ. Az egyik a franciák fegyveres nő imádata, mely Jeanne d’Arc legendájáig vezet vissza, és a róla szóló filmekben teljesedik ki. A másik hagyomány, hogy a Melville-en, Corneau-n felnőtt francia rendező előbb-utóbb előrukkol egy krimivel. A Se ördög, se angyal – hasonlóan Besson híres Nikitájához – egyesíti a két tradíciót. Klapisch filmje nem borzongató, nem csavaros, nem is metafizikus. Egy olyan rendező munkája, aki ismeri a titkot, hogyan kell képekkel mesélni, és hisz a nagytotál és a szuperközeli mindent lebíró erejében. Nem újítja meg a formanyelvet, de annak korszerű, igényes változatát használja. Története szépen gördül, az utolsó fél óra feszült neo-noir.

Klapisch meghatottan nézi hősnőjét, és érzései hamar átragadnak a nézőre is. Caty, aki kezdetben egy párizsi átlaglány átlagéletét éli, a film végére lövöldöző vamppá alakul. Mi több: bűnügyi tevékenységben az őt megrontó nehézfiúk fölé magasodik. Caty keveset beszél, magányáról és szeretetvágyáról képek mesélnek. Komor arc, szürke ruha, kietlen ház. Miután bűnözőkkel kezd lógni, Caty arca nevetős lesz, a ruhája színes, a háza szebb. De bűnözővé válásának lelki folyamatáról Klapisch hallgat. Sőt, filmje épp akkor válik sablonosabbá, ha valamelyik szereplő motivációját keresgeti.

Egy szép arcú nő, aki fegyvert markol, ránézésre is angyal és ördög keveréke – ez láthatólag megragadja Klapischt. De ami a kép mögött rejlik, a lehetséges kérdések és válaszok bűnről és ártatlanságról, már nem érdeklik. A zárójelenetben egy hosszú premier plánnal próbálja megmutatni, mit érez Caty legbelül. A kép hatásos – de lényegében csak erősíti a néző érzését, hogy valamiből végig ki volt zárva. Klapisch, ez a tehetséges rendező mindent meg tud mutatni, amiről vannak képei – de a képeken túli világot nem. Ebben különbözik a nagyoktól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2160