KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/október
KRÓNIKA
• (X) : Szmoktunovszkij ismeretlen szerepeiből Filmsorozat az Örökmozgóban
MAGYAR FILM
• Mihancsik Zsófia: Filmtörvényen kívül Beszélgetés Szabó Istvánnal és Kőhalmi Ferenccel
• Bársony Éva: A gyanakvás légköre Beszélgetés Sára Sándorral

• Földényi F. László: Hazát kereső nemzedék Heimat II.
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az európai tévétudat EuroNews
• Várkonyi Tibor: A Didier-ügy Francia reality show
• Almási Miklós: A médiának mindig igaza van… A tévé-mítoszgyár
KÖNYV
• Kelecsényi László: A szabály és a kivétel Henri-Pierre Roché: Jules és Jim

• Janisch Attila: Psycho Az én mozim
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Görbülő tér a zseni körül Van Gogh
• Kéri László: Mindez nekünk már csak mozi marad? Sztálingrád
• Kozma György: Henrik galambjai Árnyékszázad
• Bakács Tibor Settenkedő: Hollywoodi fosszília Jurassic Park
• Barotányi Zoltán: Nuncsakus húszéveseké a világ Az utolsó akcióhős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Összeomlás
• Glauziusz Tamás: A zongorakísérő
• Barotányi Zoltán: Red Rock West
• Gelencsér Gábor: Az emberi szív térképe
• Mockler János: Bűnben égve
• Sneé Péter: Haláli fegyver
• Tamás Amaryllis: A szerelem hullámhosszán

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Istenem, emberek vagyunk!

Loránd Gábor

Igazi érdekességszámba menne, ha megtartanák ama brüsszeli szavazás ellentettjét, és összeállítanák a világ tizenkét legrosszabb filmjének listáját. Nem biztos, hogy Petr Schulhoffé bekerülne, de nem lenne teljesen esélytelen.

Mindezt nem ízetlen élcnek szánom, hanem az impressziók alapos megérlelése után írom le. Vannak ugyanis – mint köztudott – ritka pillanatok az életben. Negatív értelemben ilyesféle ez a történet...

Bergner úr, az öregedő színész (ő a nagypapa) Molière Mizantrópjának címszerepét próbálja. Nagyon rossz ember Bergner úr. Udvariatlan, goromba, hisztérikus, alattomos, rágalmazó; sérteget, lökdösődik, kéjes örömet lel a gonoszkodásban. Ám egyszer, tévéfellépéséről hazajövet a vonaton elszundikál, s álmot lát. Egy ősz hajú, hófehér szakállú bácsika – a Jó inkarnációjára gyanakodhatunk benne – megfeddi emberi rútságáért. Valóban, a rémálomban művészünk sorra áldozatul esik ugyanazoknak az alantas csínyeknek, melyeket korábban ő követett el embertársai ellen. Izzadtan, megtörten ébred, és erkölcsileg megtisztulva (katharzisz!) tér meg otthonába, ahol megbocsátó munkatársi-baráti kompánia kebelében ünnepli új emberré válását.

Nem. Nem egy gyenge mesefilmet látunk. Az alkotók a dolgot minden jel szerint komoly átéléssel bonyolítják. A helyzetek többsége nemcsak erőltetett, de képtelen és hihetetlen is (egymásra zsúfolva különösen); nem groteszkül bizsergető, hanem nevetségesen amatőr hatást keltenek. A viccek laposak, a moralizáló szándék ügyefogyott. Az Embergyűlölő koncepcióval felvértezett molière-i figura felvillantása (még ha csak háttérszerűen is) pedig annál is indokolatlanabb, mivel Alceste mégis volt valaki, Bergner úr pedig – képtelenség.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/11 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7665