KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/október
KRÓNIKA
• (X) : Szmoktunovszkij ismeretlen szerepeiből Filmsorozat az Örökmozgóban
MAGYAR FILM
• Mihancsik Zsófia: Filmtörvényen kívül Beszélgetés Szabó Istvánnal és Kőhalmi Ferenccel
• Bársony Éva: A gyanakvás légköre Beszélgetés Sára Sándorral

• Földényi F. László: Hazát kereső nemzedék Heimat II.
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az európai tévétudat EuroNews
• Várkonyi Tibor: A Didier-ügy Francia reality show
• Almási Miklós: A médiának mindig igaza van… A tévé-mítoszgyár
KÖNYV
• Kelecsényi László: A szabály és a kivétel Henri-Pierre Roché: Jules és Jim

• Janisch Attila: Psycho Az én mozim
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Görbülő tér a zseni körül Van Gogh
• Kéri László: Mindez nekünk már csak mozi marad? Sztálingrád
• Kozma György: Henrik galambjai Árnyékszázad
• Bakács Tibor Settenkedő: Hollywoodi fosszília Jurassic Park
• Barotányi Zoltán: Nuncsakus húszéveseké a világ Az utolsó akcióhős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Összeomlás
• Glauziusz Tamás: A zongorakísérő
• Barotányi Zoltán: Red Rock West
• Gelencsér Gábor: Az emberi szív térképe
• Mockler János: Bűnben égve
• Sneé Péter: Haláli fegyver
• Tamás Amaryllis: A szerelem hullámhosszán

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Szabó-Sipos Tamás (1937–1985)

Antal István

 

Megint szegényebb lett a magyar animáció. Szegényebb lett egy rendezővel, és szegényebb lett egy műfajjal, amit egyszemélyben ő képviselt. Szegényebb lett egy legendával és sok-sok anekdotával, és szegényebb a lehetőségekkel, amelyeket ez a pálya ígért. Érezhetően és bizonyíthatóan messzebb került az intellektuális nagykorúságtól, Meghalt Szabó-Sipos Tamás. Egyesek számára már soha nem lesz több, mint Dr. Agy figurájának megteremtője, mások számára pedig már nem lehet kevesebb, mint a saját lehetőségeit totálisan megvalósító, filozofikusán oktató animációs esszéfilmezés ígérete. Megint szegényebb lett a magyar film egy olyan rendezővel, akinek valós értékei reprodukálhatatlanok, mert megvalósult művei alatta maradtak annak a – kivételes – szellemi energiának és igényességnek, amelynek a kizsákmányolása árán készültek. És amelyet nem kis mértékben saját maga zsákmányolt ki leggyakrabban. Sok más filmrendezőhöz hasonlóan, a soha meg nem valósult álmok megteremtője volt Szabó-Sipos Tamás is. Ezek az álmok mégsem hasonlítottak az asztalfiókzsenik terveihez.

Született interpretator volt. A legigényesebb, a legbulldogszerflbb, legszenvedélyesebb fajtából. Korunkban, amikor – legalábbis úgy tűnik – az interpretátorművész típusa nem túl népszerű és sokak számára nem is aktuális.

– „A Rózsa Ferenc-díjat vártam” – mondta öngúnnyal ő is, a Balázs Béla-díj kézhezvételekor. 1965-ben megcsinálta a Homo Fabert, amellyel mindenféle komolyan vehető előzmény nélkül megteremtette a társadalmi és történelmi jelenségeket vizsgáló esszéfilmek lehetőségét az animációban. A Homo Faberrel nyert egy csomó díjat, és ez a film lett az a ketrec, amelyből későbbi pályája során már nem tudott kilépni: nem hagyták, vagy nem hagyta magát. Ennek a filmnek köszönhető a Magyarázom a mechanizmust sorozat 10 epizódja (1968) és a további Magyarázom... sorozat filmjei, amelyek példátlan népszerűséget biztosítottak a rendező-írónak, de a Homo Faberrel kidolgozott mintát egyre inkább felhígították. Utolsó munkája, a Mi az SI? ígért minőségi ugrást: nem láttam még ismeretterjesztő filmet ehhez hasonlítható vizuális igényességgel megalkotva. Elmaradt a folytatás.

Ez sem kevés, de Szabó-Sipos Dylan Thomashoz mérte magát. Egy elvetélt marionett-filmterve kapcsán mesélte, hogy a mozgatást segítő zsinóroknak szánja a főszerepet: hadd lássuk, hogy milyen erők rángatják a nézőket.

Az ő zsinegei – azt hiszem – alkatához mérten, túl szorosan fogtak. Boldogtalan ember és boldogtalan művész volt. Vagyunk néhányan, akik hordozunk magunkban egy hitelesnek vélt képet róla. Egy idő után – gondolom – majd ez is eltűnik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/12 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5967