KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/október
KRÓNIKA
• (X) : Szmoktunovszkij ismeretlen szerepeiből Filmsorozat az Örökmozgóban
MAGYAR FILM
• Mihancsik Zsófia: Filmtörvényen kívül Beszélgetés Szabó Istvánnal és Kőhalmi Ferenccel
• Bársony Éva: A gyanakvás légköre Beszélgetés Sára Sándorral

• Földényi F. László: Hazát kereső nemzedék Heimat II.
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az európai tévétudat EuroNews
• Várkonyi Tibor: A Didier-ügy Francia reality show
• Almási Miklós: A médiának mindig igaza van… A tévé-mítoszgyár
KÖNYV
• Kelecsényi László: A szabály és a kivétel Henri-Pierre Roché: Jules és Jim

• Janisch Attila: Psycho Az én mozim
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Görbülő tér a zseni körül Van Gogh
• Kéri László: Mindez nekünk már csak mozi marad? Sztálingrád
• Kozma György: Henrik galambjai Árnyékszázad
• Bakács Tibor Settenkedő: Hollywoodi fosszília Jurassic Park
• Barotányi Zoltán: Nuncsakus húszéveseké a világ Az utolsó akcióhős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Összeomlás
• Glauziusz Tamás: A zongorakísérő
• Barotányi Zoltán: Red Rock West
• Gelencsér Gábor: Az emberi szív térképe
• Mockler János: Bűnben égve
• Sneé Péter: Haláli fegyver
• Tamás Amaryllis: A szerelem hullámhosszán

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tripla vagy semmi

Kovács Marcell

 

Sosem értettem, Hollywood, ha felfrissít egy régi darabot, miért mindig a remekmûvek közül választ. Ki lehet színezni a Psychót, és vezérelheti számítógép a gorillák szemöldökét a Majmok bolygójában, az új változat az eredetitõl akkor is elmarad, mert bármiféle beavatkozás a hibátlanba csak árthat, amellett nem is illendõ.

A Tripla vagy semmi legalább nem eleve vert helyzetbõl indul. Az alapanyagul szolgáló Dicsõ tizenegy kedves, de tökéletlen film volt, szórakoztató dokumentuma a Frank Sinatra-baráti kör tündöklésének, akciófilmként azonban még korcsoportjában is igen gyengén muzsikált. A vakmerõ vegasi kaszinórablás sztoriját uras ráérõsséggel mesélte el, miközben túltengtek benne a vígjátéki és a musical-elemek. Steven Soderbergh pontosan tudja, mi ilyenkor a teendõ. A sztárparádé koncepciójához tartja magát, de rövidebbre fogja, gyorsít az iramon, a dalbetéteket vagány beköpésekre cseréli, és beiktat egy kínai akrobatát, egy happy endet, valamint egy egész várost elsötétítõ áramszünetet. Mindezt az egyszer már bizonyított Mint a kámfor modorában tálalja, többnyire izgalmas félhomályban és csábosan brummogó zenére, gondosan kerülve a kockázatos helyzeteket. Mert ez most a hollywoodi szaki Soderbergh, nem ám az egykori mûvészfilmes, viszont, tegyük hozzá gyorsan, nem is az utóbbi idõbõl ismerõs túlbuzgó szociológus, amiért nem lehetünk eléggé hálásak.

A színészválogatottból az öregfiúkat szükséges mindenképpen kiemelni. A pókhasú római császárt idézõ Elliott Gould bájosan mókás jelenség, Carl Reiner közelképben izzadó holdvilágarca pedig a film leglátványosabb jelenete. George Clooney-t, Brad Pittet és Matt Damont egy csapatban játszatni azonban akkor is problémás, ha nem a Piszkos tizenkettõrõl van szó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2493