KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Titanic Fesztivál

• Bikácsy Gergely: A márki és a mimus Sade márki élete
• Antal István: Szabadszád Beszélgetés Szirtes Andrással
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Betege a hazug világnak Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1993
• Kézdi-Kovács Zsolt: Vissza a történethez Cannes

• Molnár Gál Péter: Kitaposott bakancsok Sir Richard Chaplinje
• Földényi F. László: A rosszkedvű filozófus Wittgenstein
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 2.
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Madame sans-gêne Madonna
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: A negyvenkettedik Síró játék
• Fáber András: Ötvenhatos mese A gólyák mindig visszatérnek
LÁTTUK MÉG
• Sneé Péter: Idétlen időkig
• Koltai Ágnes: Csendes érintés
• Mockler János: Igaz történet férfiakról és nőkről
• Mockler János: Jó zsaru, kisebb hibákkal
• Barotányi Zoltán: Sommersby
• Schubert Gusztáv: Világok arca – Baraka
• Tamás Amaryllis: Sivatagi lavina
• Kovács Ágnes: A dzsentlemanus

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Viking vér

Max Manus

Viking brigantyk

Sepsi László

Új típusú háborús film Norvégiából.

Az utóbbi években a második világháborús tematikát elsősorban a frontvonalak mögötti eseményeket feldolgozó mozik képviselték: Edward Zwick gerillaharcot folytató lengyel partizánjai (Ellenállók) vagy Tarantino brigantyjai mellett a közelmúltban Paul Verhoeven kémmelodrámával tért vissza (Fekete könyv), miközben Bryan Singer is minden idők egyik legmerészebb merénylet-kísérletét próbálta vászonra vinni a Valkűrben. A szégyentelenül fikcióban utazó Tarantino és Verhoeven filmjein kívül az említett alkotások megtörtént események többé-kevésbé hű feldolgozásai, s a legismertebb norvég szabotőr történetét elmesélő Max Manus is ebbe a sorba illeszkedik – ám alkotói képesek voltak túllépni azon, hogy szimpla képeskönyv-illusztrációját adják egy nemzeti hős életútjának.

Hasonlóan Paul Verhoeven 1977-es remekéhez (Futás az életért, lényegében a Fekete könyv maszkulin párdarabja) a Max Manus is a világháború éveit felölelő karriertörténet, mely során a címszereplő a propaganda-pamfletek terjesztésétől eljut a britekkel való kollaborációig, hogy végül hősként fejezze be a háborút. Bár a finálé utáni, a hősök további életéről szóló inzertek újra emlékeztetik a nézőt a tényre, hogy megtörtént események feldolgozását látta, a Joachim RønningEspen Sandberg rendezőpáros bravúrjának titka, hogy a történetet el merték tolni az egyértelmű fikció irányába. A valóban élt Siegfried Fehmer személyében kegyetlen antagonistát állítanak szembe Maxszel (egy újabb alak a karizmatikus Gestapo-tisztek sorában), a történelmi tények apró módosításain túl pedig thriller- és akciófilm elemekkel dúsítják a szüzsét (előbbit Fehmer párhuzamos cselekményszála, utóbbit pedig például a front eseményeit bemutató flashback-szekvenciák szolgálják).

Miképp a Becstelen Brigantyk körül kialakult diskurzus is mutatja, napjainkban a háborús film műfaja fikció és valóság harcának szolgáltat kiváló hadszínteret. A terepasztalon a Max Manus tűnik az egyik legfontosabb tisztnek: miközben felmondja a szabotázsfilmek szinte összes kötelező toposzát, és a legnagyobb természetességgel működik szórakoztatófilmként, címszereplőjének életét műfaji keretek közé szorítva mondd le a szimpla történelemleckéről. Hogy a kínosan steril vetített képmást kapott Bielski fivérek és von Stauffenberg, a rajzfilmszerű Tarantino-kompánia vagy éppen az arany középutat képviselő Max Manus jelenti a műfaj jövőjét, az egyelőre kérdés – bár utóbbiak szembetűnő kritikai és anyagi sikerei már az unalmas történelemórák végét jelzi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/12 19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9994