KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Titanic Fesztivál

• Bikácsy Gergely: A márki és a mimus Sade márki élete
• Antal István: Szabadszád Beszélgetés Szirtes Andrással
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Betege a hazug világnak Cannes
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes, 1993
• Kézdi-Kovács Zsolt: Vissza a történethez Cannes

• Molnár Gál Péter: Kitaposott bakancsok Sir Richard Chaplinje
• Földényi F. László: A rosszkedvű filozófus Wittgenstein
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 2.
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Madame sans-gêne Madonna
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: A negyvenkettedik Síró játék
• Fáber András: Ötvenhatos mese A gólyák mindig visszatérnek
LÁTTUK MÉG
• Sneé Péter: Idétlen időkig
• Koltai Ágnes: Csendes érintés
• Mockler János: Igaz történet férfiakról és nőkről
• Mockler János: Jó zsaru, kisebb hibákkal
• Barotányi Zoltán: Sommersby
• Schubert Gusztáv: Világok arca – Baraka
• Tamás Amaryllis: Sivatagi lavina
• Kovács Ágnes: A dzsentlemanus

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Barabás

Szemadám György

 

Egy magyar író véleménye szerint az Evangéliumok közvetlen isteni eredetét már önmagában az is bizonyítja, hogy azok kétezer éve úgy szólítják meg a mindenkori embert, ahogyan emberi mű nem képes, hisz egyetlen soruk sem vesztette el autenikus aktualitását. Jézus élete ezért is jelenthet állandó kihívást a művészeknek, akik szándékuk szerint ugyancsak a halhatatlanság zsoldjába szegődtek, s ugyanezért nem lehet mentes az általuk megidézett történet bizonyos kétarcúságtól: a téma időtlen szentségének, és a megfogalmazás túl konkréttá váló, időbe szögezett individualizmusának kétarcúságától. A mozi a maga naturalisztikus részletgazdagságával különösen alkalmas médium arra, hogy Krisztus alakjának megjelenítésével szinte a blaszfémia határáig jusson el. A jó öreg Hollywood pedig – mint minden igazán hatalmas diktátor – sohasem volt híres az önmérsékletről, s amikor e filmben is találkozunk Krisztus alakjával, szinte hallani vélem a rendezői instrukciókat, valahogy így: „A Krisztusát! Gyerekek, hogy áll a fején a töviskoszorú? Vegyük még-egyszer! Te meg tántorogj már egy kicsit a szentségit!” A rendezői szemérem utolsó morzsái tán abban fedezhetjük fel, hogy a Megváltó lényegében arctalan marad a filmben. A „Ben Hur” és a Spartacus kosztümös képregénye azonban még e műfaj sajátos játékszabályai szerint is gyengécske látványosság. Talán még sohasem láttam ennyi statiszta-szerű statisztát, mint ebben a filmben, s ha még a rablók és kurtizánok látogatta örömtanyán rekonstruált biblikus házibuli bornírt jelenetsorai sem bosszantottak volna fel, akkor ezt a föld gyomrának sötétjében – egy kénbányában – tengődő, gondosan összepiszkolt rongyokba öltöztetett színészek izmos jóltápláltsága mindenképp elérte volna. Erről csak annyit: a délceg, ifjú Vittorio Gassman és a már kissé pocakos Anthony Quinn húsz év föld alatti rabság után gladiátorként válnak rettegett hőseivé az arénának. Kissé nevetségesen, és más szempontból szomorúan elavult film ez, mely a Megváltó által hirdetett örök élet ígéretét lenne hivatott megjeleníteni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/05 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5386