KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/augusztus
MAGYAR MŰHELY
• Losonczi Ágnes: Történelmi sasszék Dokumentumfilm kell, de kinek?
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 1.

• Bikácsy Gergely: Eltűnt gyarmatok nyomában Kokinkína
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A gépírólány esete a filmrendezővel Mauritz Stiller modernsége
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Jelenetek két híradóból „Váltsunk témát...”

• Király Jenő: A felébredt test Szexuálesztétikai elmélkedések
AKCIÓMOZI
• Sárközi Dezső: Sárkány-karrier Bruce Lee
• Schubert Gusztáv: Kungfuciusz
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Benny és Joon
• Koltai Ágnes: Idegen közöttünk
• Turcsányi Sándor: Gyilkosság lólépésben
• Békés Pál: Apáca-show
• Mockler János: Banya csak egy van
• Bíró Péter: Nyom nélkül
• Mockler János: Cliffhanger
• Barotányi Zoltán: Kemény vonal
• Harmat György: Holdfény a csatorna felett

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A boldogító nem

Harmat György

 

Amikor Tom Hanks 1994-ben elnyerte az Oscar-díjat a Philadelphia homoszexuális főhősének megformálásáért, a díjátadó gálán hálával és szeretettel említette meg homoszexuális irodalomtanára nevét. És most itt egy film, melynek főhőse kisvárosi tanár, akinek volt tanítványa hollywoodi sztár lett. Howard éppen nősülni készül, s menyasszonya társaságában izgatottan figyeli – akárcsak a városka többi lakója – a képernyőn az Oscar-ünnepséget. Nagy örömükre a tanítvány megkapja a díjat. S íme, mit kell hallania a tévéből a meghatott pedagógusnak? Hogy ő homoszexuális. Holott tudomása szerint nem az. William Wyler 1962-es alkotása, a Végzetes rágalom még tragédiaként kezelte két tanárnő feltételezett leszbikusságát, 1997-ben Paul Rudnick író és Frank Oz rendező már szatirikus vígjátékot kerekített a Tom Hanks-eset ihlette alapötletből. Ehhez persze nemcsak a megváltozott társadalmi közegre volt szükség, hanem arra is, hogy filmjükben tetemesen több legyen a „mozi”, mint az „élet”. Persze nagyon jól csinálják, és sok mindent bevetnek. Sztárok (Whoopi Goldberg, Glenn Close, Jay Lene) villanásnyi mókáját. Az Oscar-show filmbejátszásaként giccsparódiát. Nem utolsósorban pedig rendkívül szellemes karikatúrákat a szexuális irányultság sémáiról. (Hősünknek, Howardnak a cselekmény során rá kell döbbennie, hogy látens homoszexuális. Az egyik legfrenetikusabb jelenetben – kétségbeesetten és sikertelenül – meg akar felelni a Hogyan legyünk férfiak? című kazetta legkeményebb próbatételének: megpróbál mozdulatlan maradni Donna Summer I Will Survive-ja hallatán. Hiszen ahogy a tanácsadó mondja: „A férfiak nem táncolnak. Schwarzenegger sem táncol. Járni is alig tud.”) Elgondolkodtató mindazonáltal, hogy két éven belül ez már a második amerikai film (az első a Wong Foo, kösz mindent... volt), melynek végkifejletében egy kisváros teljes közössége vallja magát homoszexuálisnak, hogy bizonyítsa szolidaritását a hátrányos helyzetű hősökkel. Honnan veszik az amerikai filmesek azt a hazugságot, hogy az emberek tömegben vállalnak sorsközösséget a „másokkal”, a kitaszítottakkal? Az amerikai filmekből. Meg az Oscar-gálákból. Lám, Tom Hanks is milyen gyönyörűen szólt egykori nevelőjéről. És hogy is fejezhette volna be másképp beszédét: „Isten, áldd meg Amerikát.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/03 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3648