KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/augusztus
MAGYAR MŰHELY
• Losonczi Ágnes: Történelmi sasszék Dokumentumfilm kell, de kinek?
FORGATÓKÖNYV
• Nádas Péter: A fotográfia szép története Filmnovella 1.

• Bikácsy Gergely: Eltűnt gyarmatok nyomában Kokinkína
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A gépírólány esete a filmrendezővel Mauritz Stiller modernsége
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Jelenetek két híradóból „Váltsunk témát...”

• Király Jenő: A felébredt test Szexuálesztétikai elmélkedések
AKCIÓMOZI
• Sárközi Dezső: Sárkány-karrier Bruce Lee
• Schubert Gusztáv: Kungfuciusz
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Benny és Joon
• Koltai Ágnes: Idegen közöttünk
• Turcsányi Sándor: Gyilkosság lólépésben
• Békés Pál: Apáca-show
• Mockler János: Banya csak egy van
• Bíró Péter: Nyom nélkül
• Mockler János: Cliffhanger
• Barotányi Zoltán: Kemény vonal
• Harmat György: Holdfény a csatorna felett

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Kolonits Ilona (1922–2002)

Csőke József

 

Hitte, tudta, vallotta: a film megőrzött képi valóság. Az emberi kapcsolatok, az érzelmek, a cselekvések, a tettek képi megjelenítése. Megérezte, hogy az emberek a saját-sors visszatükröződését nézik szívesen. A hétköznapi drámák és örömök jobban megfogják a nézőt. Úgy érezte, hogy az ilyenfajta dokumentumfilmeknek van jelene és jövője. Az ő filmjei életképeket, hangulatokat nyújtottak a nézőknek. Szerette az élet valóságáról, az egyszerű emberekről készített filmjeit. Megmutatni az örömöt és a bánatot. A valóság-feltárásban segített az embereknek eligazodni.

Igazi elismerésnek fogadta, hogyha a filmjeiről így szóltak: „rövid volt!” Igen, mert alkotó-munkájában arra törekedett, hogy „kényszerítse” magát a tömörített rövid-filmre. Szerette a filmverset, a lírai kép-hangulatot, de mindenek előtt a képi ábrázolás híve volt. Annak, hogy a kép „beszéljen”. Azt szerette, amit szavak nélkül is el lehetett mondani.

Az egykori vasmunkás-lány elvégezhette a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd aspiránsként tanult Moszkvában, s 1954-ben a Művészeti Akadémia kandidátusa lett. Ő volt a kevés számú magyar női filmrendezők egyike, aki szinte indulása óta következetesen kitartott a híradó- és dokumentumfilm, a „rövid-film” mellett.

Kolonits Ilona filmrendező, Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész négy évtized alatt több, mint 500 filmriportot, közel 100 dokumentum-, riport-, ismeretterjesztő-, és sportfilmet készített.

… és díjak a nagyvilágból: Párizs, Moszkva, Oberhausen, Cortina d’Ampezzo, Mexikóváros, Budapest, Miskolc fesztiváljairól hozott és kapott díjakat. Az 1979-ben készült Ovis olimpia elnyerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nagydíját is, amelyet a NOB elnöke személyesen adott át Kolonits Ilonának.

Sokezer méter filmszalag, apró képkockák milliói őrzik alkotó emlékét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2665