KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/július
LENGYEL FILM
• Bikácsy Gergely: Lengyel napforduló Zaorski, Gliński, Wajda
• Pálfalvi Lajos: Hattyúdalok Beszélgetés Robert Glińskivel
MAGYAR MŰHELY
• Koltai Tamás: A színész energiaforrás Beszélgetés Halász Péterrel

• Király Jenő: A pornográf szende Összehasonlító szexuálesztétika
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Bengáli dialektus Satyajit Ray
• Báron György: Keleti szél San Francisco
• Hirsch Tibor: Tükör által színről színre Mediawave, Győr
KÉPREGÉNY
• Kozma György: Crac! Boum! Ouf! Tron! Francia képregények

• Hegyi Gyula: Az igazság pillanata Az AIDS filmes metaforái
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Táncolj, Hollywood! A musical aranykora
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Harold Lloyd viszonya a tudattalanhoz Testi tréfa
KRITIKA
• Fábry Sándor: A levesben Bele a tutiba
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Tisztességtelen ajánlat
• Schubert Gusztáv: Fekete köpeny
• Turcsányi Sándor: Volt egyszer egy gyilkosság
• Békés Pál: Az 57-es utas
• Sárkány Dezső: Micsoda nő ez a férfi!
• Sneé Péter: Az örömapa

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Játszóterek banditái

Faragó Zsuzsa

„Apám azt mondja, a Donald kacsa nagyon gyerekes volt” – közli egy mai norvég gyerek ízig-vérig felnőttes környezetben: fülén walk-man, keze egy játékautomata gombján. A kép ismerős és kellőképpen elidegenedett. Ám amikor baj van – sorra tűnnek el a lakótelep zsebkendőnyi játszóterei, egy éjszaka alatt(!) autóparkolók kerülnek a helyükre –, félre játékautomata, félre képregény, összefognak a gyerekek, harcolnak, és természetesen győznek.

Kicsit hányaveti elnagyoltsággal, néhol bágyadt tempótlansággal sorjáznak az események ebben a filmben, tanácstalan is vagyok, kinek ajánljam: felnőtt-figyelmeztetőnek zaklató, de nem elég végiggondolt, gyermek-szórakoztatónak fantáziadús, de lassú és kedélytelen.

Nem abban különbözik minden idők gyermek-filmjétől, hogy a szereplőket ez a walk-manes, játéktermes, szupermenes világ veszi körül, hogy harcuk során legfőbb ellenségük egy hatalmas számítógép, nem: ebben az egyébként minden elemében klasszikus történetben nincsenek szülők. Vannak felnőttek, ők a játszóterek gaz ellenségei, elrajzoltan ijesztőek, buták, nevetségesek, de a gyerekek életében még akadályként sem szerepelnek értetlen vagy aggódó vagy bolondos szülők. Ez teszi kedélytelenné és végül is szomorúan elidegenedetté Ola Solum filmjét. Ez, és nem a sci-fisen fotózott csillogó szörny – egy dömper, amint kidönti a játszótér kapuja fölött ívelő szivárványt –, nem a békásmegyeri lakótelep látványa, meg az autók, autók, autók... Mert – s ez ennek a filmnek egyetlen reményteli tanulsága – a kulisszák ugyan megváltoztak, a mai gyerekek természetes mozdulattal fogadják el és használják a felnőttek nagyon is gyerekes automatakultúráját, ám közben ugyanolyan kalandéhesek, tevékenyek, játékosak és összefogni képesek, egyszóval ugyanolyan gyerekek, mint minden idők gyerekei, mondjuk, Donald kacsa uralkodásának idejéből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6025