KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/július
LENGYEL FILM
• Bikácsy Gergely: Lengyel napforduló Zaorski, Gliński, Wajda
• Pálfalvi Lajos: Hattyúdalok Beszélgetés Robert Glińskivel
MAGYAR MŰHELY
• Koltai Tamás: A színész energiaforrás Beszélgetés Halász Péterrel

• Király Jenő: A pornográf szende Összehasonlító szexuálesztétika
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Bengáli dialektus Satyajit Ray
• Báron György: Keleti szél San Francisco
• Hirsch Tibor: Tükör által színről színre Mediawave, Győr
KÉPREGÉNY
• Kozma György: Crac! Boum! Ouf! Tron! Francia képregények

• Hegyi Gyula: Az igazság pillanata Az AIDS filmes metaforái
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Táncolj, Hollywood! A musical aranykora
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Harold Lloyd viszonya a tudattalanhoz Testi tréfa
KRITIKA
• Fábry Sándor: A levesben Bele a tutiba
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Tisztességtelen ajánlat
• Schubert Gusztáv: Fekete köpeny
• Turcsányi Sándor: Volt egyszer egy gyilkosság
• Békés Pál: Az 57-es utas
• Sárkány Dezső: Micsoda nő ez a férfi!
• Sneé Péter: Az örömapa

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Másnap reggel

Tamás Amaryllis

Az öregedő, alkoholista színésznő személyisége, élete Tennessee Williams Az ifjúság édes madara című darabjában az ötvenes évek végén megrendítő emberi drámává formálódott, az őszinteség erejével nyűgözött le. Alexandra del Lago a kor reprezentánsaként mutatta fel az emberi lélek vibráló, lüktető sokszínűségét.

Lumet 1986-os, flancosan csillogó, műmondanivalóval felcicomázott, hasonló tematikájú filmje megítélhetetlen értékű rutinmunka – tökéletes színészekkel (Jane Fonda, Jeff Bridges, Raul Julia), tökéletes operatőrrel (Andrzej Bartkowiak), tökéletes sztorival. Jane Fonda alakításából azonban éppúgy, mint a laboratóriumlevegőt árasztó filmből, hiányzik az ízlés és kontroll, amit a néhány évvel ezelőtt nálunk járt Lumet oly fontosnak tartott. Hogy a Lee Strassberg nevelte színészek önelégedettséget fitogtató, mechanikussá merevült, álpszichologizáló játékát ismét megtelítse titkokkal. Sznob áldrámát, világfájdalmat és reménytelenséget sugalló rutinmunkát, színészi „fogásokat” látunk, pedig a „játszó társadalom” képviselőinek föladata, még mindig, megmutatni: „a század testének tulajdon alakját és lenyomatát”. A rendező mutatványos színházában a barokkos játszási mód „az avatatlant megnevetteti, a hozzáértőt csak bosszantja…” A színjáték legunalmasabb formája üres látványossággá süllyeszti egy színésznő dúsan kiteregetett, haszontalan kincseit, a míves varázslat és emberi fény odalett, a kötelességszerűen űzött mesterség feláldozódott a mechanizálódás oltárán, a szakmai tudás üresen járó gépezetté vált annak szeretete nélkül. Hogy mondja Arthur Miller? „A dráma célja magasabb tudatosság létrehozatala, nem pedig valami roham a közönség idegei és érzelmei ellen.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/07 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5438