Sophie Marceau rendezői bemutatkozása főként a szerzőnő előéletének köszönheti, hogy nem merült halk csobbanással feledésbe az évi félszáz filmes lélekrajz hazájában. Nem véletlen választott erősen önéletrajzi ihletésű szakítási drámát, főszerepben egy idősödő íróval és hamvas műfordító-feleségével: így a megszokott honi eszköztár (sokatmondóan kitartott közelképek és kézikamerás érzelemkitörések) és a sorsszerű fejlemények helyett legalább az áthallások reménye tartja a lelket a kandi közönségben. Az exférj bő tíz éves verziója talán kevésbé őszinte – Zulawski lázas éjszakái mégis százszor szebbek, mint Marceau finomra szűrt nappalai.
