KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/június
KRÓNIKA
• N. N.: Brouhaha Movie Fesztivál, június 10–19.

• Kovács András Bálint: Minden idők... Aranypolgár
• Bikácsy Gergely: A csecsemő nagykorúsága Orson és Othello
• Király Jenő: Amerikai kéjcirkusz Összehasonlitó szexuálesztétika
• Gelencsér Gábor: Kameratöltőkolt Fiatal francia filmesek
• Molnár Gál Péter: Esti lázak Francia vígjátékok
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Az idő hírarca Mozgóképújság
• Sneé Péter: Pimasz tévé Beszélgetés a Pesty Fekete Doboz Kft. tulajdonosaival
ANIMÁCIÓ
• Kovásznai György: Candide, a rajzfilmhős Műhelynapló
KRITIKA
• Békés Pál: „És akkor... és akkor... és akkor...” Forster és a film
• Forgách András: Lapok egy filmből James Ivory: Howards End
• Kozma György: Miért Alaszkába? Arizonai álmodozók
• Ardai Zoltán: Loeb itt járt Tom Kalin: Ájulás
• Schubert Gusztáv: Vakvarjúcska Szabó Ildikó: Gyerekgyilkosságok
• Gelencsér Gábor: Nyomtalanul Tóth Eszter: Nyomkereső
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: The Wanderers
• Békés Pál: Facérok
• Turcsányi Sándor: Káin ébredése
• Békés Pál: Halhatatlan szerelem
• Fáber András: Életben maradtak
• Turcsányi Sándor: A kéz, amely a bölcsőt ringatja
• Barotányi Zoltán: Hiába futsz
• Sárközi Dezső: Fenegyerekek
• Tamás Amaryllis: Hanta-palinta

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Don Quijote köpenyében

Egy legendás filmkritikus

Dániel Ferenc

 

Tóth Klára fontos könyvet adott közre a Filmesek Kiskönyvtára sorozatban, a Novella Könyvkiadó gondozásában, megköszönve tucatnyi tanácsadó, önzetlen oltalmazó segítségét. Amikor hírét vettem, hogy írása hőse nem kisebb ember, mint B. Nagy László, az egykori ÉS hatvanas-hetvenes éveinek filmkritikusa, elszégyelltem magam (részben), mert totálisan s méltatlanul esett ki „bénagylaci’ az emlékezetemből. Kedveltem, sőt, szerettem kolumnás bírálatait. Számomra egyáltalában nem volt legendás. Jól tudott írni filmekről, mozgóképi jelenségekről, romlott vagy minimum problémás társadalmunkról. Terjedelmi korlátok miatt sűrítve, szellemes fordulatokkal kellett dolgoznia, avval pótolta a mélyebb elemzések hiányát. Mondhatni, kiegészítette a mi, Bíró Yvette- szerkesztette Filmkultúránkban lehetséges részletező tanulmányainkat, vitairatainkat.

A „legendás” jelzővel Tóth Klára mintegy sűrítve tiszteleg B. Nagy művelődésszociológiailag megemelt „fényes szellői”, illetve „vert nemzedékbeli” státusza előtt. Egy mai fiatal olvasó vagy filmrajongó számára talán nem kielégítő kormagyarázat, hogy a második világháború utáni egy millió felnőttel csonkább magyar demográfiai életfa s abban a dörzsölt kommunisták, sztálinisták szúrágásai hittel, ideológiával, lázas munkakedvvel, történelemcsinálási küldetéstudattal kínálták meg az akkori ifjoncokat. Szinte erénynek számított, ha valaki jó pillanatokban tizenéves, suhanc, hajadon elvtársnő volt. Történelmet csinálni messze több, izgalmasabb volt, mint politikai feladatoknak megfelelni. Nyílt színen a tehetség távlatai „bemérhetetlenek”. A kivívandó sorsok kockázatosabbak, kanyargósabbak. Tóth Klára a legendás filmítész életdokumentumait előbányászva bizonyította is, hogy hőse részesült a III/III áldásaiból, fegyelmikből, tilalmakból, káder-eltérítésekből, s persze, pártfeladatokból. Kudarcokból is bőségesen. Nem vált íróvá, se filmrendezővé, se dramaturggá. Művelt, elkötelezett, kommunista kritikusként iratkozott fel.

Hosszú távon ennek is tulajdonítható, hogy B. Nagy, mint a többi 1927–1930 közötti születésű lángoló ifjú bolsevik terápiásan nyakalta a szeszt s pszichiátriai kezelésre szorult. Népi származékként az övéihez húzott (Szőts István, Sarkadi Imre, Nagy László, Sára, Kósa, Huszárik, Gaál stb…) s neki is kőkeményen meg kellett tapasztalnia, hogy a magamagát szocializmusként definiáló kísérleti politikai rendszerben nincs hely-idő „holnapra megforgatni az egész világot…”, de még arra sem, hogy az összegányolt valóság elnyerhesse önnön hűséges tükörképét. B. Nagy elég jól látta, hogy az aranykori magyar film sérülékeny – technikai, ipari jellegéből adódóan – politikai nyomás(ok) idején nehezebben alkalmazza a Weöres-kínálta „szeszcsempész”-módszereket, amelyekkel legjobb költőink, íróink bátran él(het)tek. Nem látta azonban eléggé, hogy a BBS képmágusai az audiovizualitás fegyverzetével játszották ki a cenzúra stupid figyelmét – több mint negyedszázadon átívelve, nemzedékről-nemzedékre létrehozván egy kontinuus „magyar filmiskolát”. Jancsótól Tarr Béláig. Tóth Jánostól Gózon Franciskóig. Szabó Istvántól Erdély Miklósig. Mögöttük hatalmas filmes falkával.

Tóth Klára emblematikusan idézi fel Czibor János irodalmár és B. Nagy László „kvázi” egylényegű öngyilkosságát. De megfeledkezik Novák Márk időelőtti haláláról s számolatlan szív és agyhalálról, amelyet a hosszan döglődő „cucilizmus” okozott legtöbbször indirekt módon, az érintettek bizonyosságtudata nélkül. B. Nagy 1973-ban halt meg Balatonszárszón. Negyvenhat éves lett volna. Most éppen 2005-öt írunk. A legendás filmkritikus, ha módja lenne rá, őrjöngve tenné szóvá, hogy még mindig azon a húsz-harminc percen múlik x meg y élete, hogy odaér-e az intenzívre a mentő?

 

 

Tóth Klára: Don Quijote köpenyében. Pályakép és dokumentumok B. Nagy Lászlóról. Novella Könyvkiadó, 2004.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/09 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8374