KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/június
KRÓNIKA
• N. N.: Brouhaha Movie Fesztivál, június 10–19.

• Kovács András Bálint: Minden idők... Aranypolgár
• Bikácsy Gergely: A csecsemő nagykorúsága Orson és Othello
• Király Jenő: Amerikai kéjcirkusz Összehasonlitó szexuálesztétika
• Gelencsér Gábor: Kameratöltőkolt Fiatal francia filmesek
• Molnár Gál Péter: Esti lázak Francia vígjátékok
TELEVÍZÓ
• Tillmann József A.: Az idő hírarca Mozgóképújság
• Sneé Péter: Pimasz tévé Beszélgetés a Pesty Fekete Doboz Kft. tulajdonosaival
ANIMÁCIÓ
• Kovásznai György: Candide, a rajzfilmhős Műhelynapló
KRITIKA
• Békés Pál: „És akkor... és akkor... és akkor...” Forster és a film
• Forgách András: Lapok egy filmből James Ivory: Howards End
• Kozma György: Miért Alaszkába? Arizonai álmodozók
• Ardai Zoltán: Loeb itt járt Tom Kalin: Ájulás
• Schubert Gusztáv: Vakvarjúcska Szabó Ildikó: Gyerekgyilkosságok
• Gelencsér Gábor: Nyomtalanul Tóth Eszter: Nyomkereső
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: The Wanderers
• Békés Pál: Facérok
• Turcsányi Sándor: Káin ébredése
• Békés Pál: Halhatatlan szerelem
• Fáber András: Életben maradtak
• Turcsányi Sándor: A kéz, amely a bölcsőt ringatja
• Barotányi Zoltán: Hiába futsz
• Sárközi Dezső: Fenegyerekek
• Tamás Amaryllis: Hanta-palinta

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Miss Daisy sofőrje

Ardai Zoltán

 

A hetvenes évek „ausztrál új filmjének” kiválóságai többnyire amerikaiakká lettek azóta: Peter Weir, Nicholas Roeg, meg a (Kanadából elindult) Ted Kotcheff után Bruce Beresford is, Hollywoodban rendez. A világfilm szegényedett ezzel, ők maguk azonban mégiscsak jól jártak. Otthon, ki tudja, talán már mindegyikük némán gubbasztana, így viszont akár csupán Beresford lágyan akadémikus idei munkája (egy 1985-ös, tartós sikerű színdarab moziváltozata), egész halomnyi Oscart vont magára. A címszereplők: miss Daisy, egy idős, tündérszerű zsidó úrhölgy – egykoriban még nélkülöznie kellett majd újgazdaggá lett, mígnem az évek valódi arisztokratikus bájt hívtak elő belőle –, valamint sírig hű barátja, Hoke, ez a sokat kuncogó, ősz néger sofőr, aki összezárt ajkait gyakran csüccsentgeti előre, valamelyest Clark Gable-t idéző módon. (Hoke-t szemlélgetve afelől hamar megnyugodhatunk, hogy lénye az úr–szolga-viszony dolgában nem rejt Édes Anna-i mélységeket.) A színhely: a Dél, rasszizmus-terhes levegőjével. Daisy háza Atlantában áll, de az öreg pár, negyedszázados (1948-ban induló) kapcsolata során átautózgat Alabama államba is. A környezetrajzra – kezdve az inggallérformák és autótípusok történetén – Beresford és gárdája aprólékos gondot fordított. Túlságosan nagyot is ahhoz képest, hogy a film, hű maradván az eredeti darab jellegzetesen középszerű szemléletmódjához, úgy sem kerülhette el a nagymérvű hasonlóságot a forintkeretből készült, kedvesen kongó Tolnay–Páger-féle tévéjátékokkal – Packard- és Hudson- karosszériafazonok idevagy oda.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/02 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4052