KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/május
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lillian Gish
MAGYAR FILM
• Báron György: Auschwitz működik Beszélgetés Jeles Andrással
• Balassa Péter: Jeles napok Egy kiállítás lapjai
• Gelencsér Gábor: Kép nélküli film Jeles András
• Forgách András: A megszólalás előtt Jeles András
• Kovács András Bálint: J. A. három mondata Jeles András

• Székely Gabriella: Semmi sem végződik jól Beszélgetés Otar Joszelianival
• Hirsch Tibor: Lőj a gyertyatartóra!
• Turcsányi Sándor: Egy crô-magnoni Párizsban Leos Carax filmjeiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hol vannak a tulipánok? Berlin
KÖNYV
• Ardai Zoltán: A sehonnaiak Őrségváltás
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Oh, Boy!* A Michael Jackson-mítosz
• Kozma György: Yoko Ono tüzet kér Videó-performence-ek a Galéria 56-ban
• Antal István: Érintsd meg a képernyőt Az interaktivitásról
• Huhtamo Erkki: Érintsd meg a képernyőt Az interaktivitásról
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Veszett Kutya és Glória
• Sneé Péter: Játékszerek
• Hegyi Gyula: Fehér sivatag
• Turcsányi Sándor: Abszolút kezdők
• Turcsányi Sándor: Kampókéz
• Barotányi Zoltán: Kőbunkó
• Tamás Amaryllis: Egy meg egy az három

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A befejezetlen játszma

Vida János

 

Emlékmű ez a film, annak is szánták: a kínai polgárháború és a japán militarizmus áldozatainak emlékműve. A történet a húszas évek első felétől az ötvenes évek második feléig ível át, a kínai–japán kapcsolatok viharos korszakain keresztül a kínai–japán barátság megújulásáig, amit nem csupán a záró jelenetek érzékeltetnek, hanem a főcímadatok is: kínai és japán rendezők, írók, operatőrök, zeneszerzők, díszlettervezők, hangmérnökök, szereplők, gyártó cégek kiszámítottan egyenlő arányban szerepelnek egymás mellett.

Az alkotók mindazonáltal nemcsak az alkalmi koprodukciós filmek, hanem általában az alkalmi filmek buktatóit is jó érzékkel elkerülték, amennyiben nagyszabású – 134 perces – művük nézője, hacsak nem készül előre föl, egy pillanatra sem veszi észre ezt a kiszámítottságot. Közben többnyire az az érzésünk, mintha kínai mozidarabot látnánk, amelybe valamilyen különleges ecsettel szokatlan színeket kevertek. Mindkét részről hazájukban hírneves és népszerű színészek formálják meg a főbb szerepeket – sőt némely kisebbet is –, de ebből sem kerekedik sztárparádé.

A gyönyörűen fényképezett film egységes világának megteremtéséhez nyilván jelentékenyen hozzájárult Szató Dzsunja japán társrendező közönségfilmeken edződött gyakorlata. Szató, aki pályája kezdetén egy ideig Imái Tadasi (a Szamurájhűség rendezője) asszisztense volt, már harmincéves korában (1962-ben) rendezett első játékfilmjében, A szárazföldi hadsereg kegyetlenkedéseinek történetében leleplezte az egykori japán militaristák bűneit. (Magyarországon a Szuperexpresszt, az Ádáz hajszát, a Bizonyítási eljárást láthattuk munkái közül).

A befejezetlen játszma ugyanolyan részletező realizmussal ábrázolja a kínai és a japán hadurak kíméletlenségét saját népükkel szemben, mint a Kínába betörő japán hadsereg háborús bűneit, megjeleníti a keservekkel teli esztendők hétköznapjait, s az első békeévek nyomorúságát is, csak az 1956-ban játszódó befejezésbe csúszott egy kevés – talán szándékolt – anakronizmus: ezek a jelenetek inkább a hetvenes-nyolcvanas évek hangulatát idézik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5703