KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/május
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lillian Gish
MAGYAR FILM
• Báron György: Auschwitz működik Beszélgetés Jeles Andrással
• Balassa Péter: Jeles napok Egy kiállítás lapjai
• Gelencsér Gábor: Kép nélküli film Jeles András
• Forgách András: A megszólalás előtt Jeles András
• Kovács András Bálint: J. A. három mondata Jeles András

• Székely Gabriella: Semmi sem végződik jól Beszélgetés Otar Joszelianival
• Hirsch Tibor: Lőj a gyertyatartóra!
• Turcsányi Sándor: Egy crô-magnoni Párizsban Leos Carax filmjeiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hol vannak a tulipánok? Berlin
KÖNYV
• Ardai Zoltán: A sehonnaiak Őrségváltás
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Oh, Boy!* A Michael Jackson-mítosz
• Kozma György: Yoko Ono tüzet kér Videó-performence-ek a Galéria 56-ban
• Antal István: Érintsd meg a képernyőt Az interaktivitásról
• Huhtamo Erkki: Érintsd meg a képernyőt Az interaktivitásról
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Veszett Kutya és Glória
• Sneé Péter: Játékszerek
• Hegyi Gyula: Fehér sivatag
• Turcsányi Sándor: Abszolút kezdők
• Turcsányi Sándor: Kampókéz
• Barotányi Zoltán: Kőbunkó
• Tamás Amaryllis: Egy meg egy az három

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Kolonits Ilona (1922–2002)

Csőke József

 

Hitte, tudta, vallotta: a film megőrzött képi valóság. Az emberi kapcsolatok, az érzelmek, a cselekvések, a tettek képi megjelenítése. Megérezte, hogy az emberek a saját-sors visszatükröződését nézik szívesen. A hétköznapi drámák és örömök jobban megfogják a nézőt. Úgy érezte, hogy az ilyenfajta dokumentumfilmeknek van jelene és jövője. Az ő filmjei életképeket, hangulatokat nyújtottak a nézőknek. Szerette az élet valóságáról, az egyszerű emberekről készített filmjeit. Megmutatni az örömöt és a bánatot. A valóság-feltárásban segített az embereknek eligazodni.

Igazi elismerésnek fogadta, hogyha a filmjeiről így szóltak: „rövid volt!” Igen, mert alkotó-munkájában arra törekedett, hogy „kényszerítse” magát a tömörített rövid-filmre. Szerette a filmverset, a lírai kép-hangulatot, de mindenek előtt a képi ábrázolás híve volt. Annak, hogy a kép „beszéljen”. Azt szerette, amit szavak nélkül is el lehetett mondani.

Az egykori vasmunkás-lány elvégezhette a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd aspiránsként tanult Moszkvában, s 1954-ben a Művészeti Akadémia kandidátusa lett. Ő volt a kevés számú magyar női filmrendezők egyike, aki szinte indulása óta következetesen kitartott a híradó- és dokumentumfilm, a „rövid-film” mellett.

Kolonits Ilona filmrendező, Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész négy évtized alatt több, mint 500 filmriportot, közel 100 dokumentum-, riport-, ismeretterjesztő-, és sportfilmet készített.

… és díjak a nagyvilágból: Párizs, Moszkva, Oberhausen, Cortina d’Ampezzo, Mexikóváros, Budapest, Miskolc fesztiváljairól hozott és kapott díjakat. Az 1979-ben készült Ovis olimpia elnyerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nagydíját is, amelyet a NOB elnöke személyesen adott át Kolonits Ilonának.

Sokezer méter filmszalag, apró képkockák milliói őrzik alkotó emlékét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2665