KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/április
KRÓNIKA
• Peternák Miklós: Magánvíziók Japán videóantológia
• N. N.: Mediawave ’93 Győr
• N. N.: A Filmvilág-klubban
• N. N.: Kedves Olvasóink!
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Éj anyánk Filmszemle után
• Turcsányi Sándor: A vörös, a fekete meg a kék A fiatal magyar film
• Sipos Júlia: Egymásra nézve Nemzedéki beszélgetések
• Báron György: Tükröm, tükröm... Dokumentumfilm
• Dárdai Zsuzsa: Az ózdi dosszié Beszélgetés Almási Tamással
KRITIKA
• György Péter: A szemüveg komédiája Anna filmje
• Hirsch Tibor: A mosodás Minarik Csodaországban Hoppá
• Bakács Tibor Settenkedő: A hely szelleme Blue Box
• Gelencsér Gábor: Ideiglenes vadászmezők Indián tél

• Trosin Alekszandr: Oroszországból, Szerelemmel avagy Isten hozta a véres vurstliban Moszkvai moziban
• Földényi F. László: Angol melankólia Terence Davies
• Kozma György: A légy és a mézespohár Greenaway kisfilmjei
KRITIKA
• Takács Ferenc: Az élősdiség dicsérete Orlando
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Dallas-univerzum A történetmondás mágiája
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Egy asszony illata
• Turcsányi Sándor: Az utolsó mohikán
• Barotányi Zoltán: Trespass
• Turcsányi Sándor: Öböl-akció
• Sneé Péter: Mondvacsinált hős
• Tamás Amaryllis: Több, mint testőr
• Sneé Péter: Ruby
• Sárközi Dezső: Úszó erőd

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Egri Lajos: A drámaírás művészete

Nagyobb a füstje

Kelecsényi László

Egri Lajos elfeledett tézisei a dramaturgiáról.

 

Olyan volt ez a könyv idáig, mint a mesebeli főnixmadár: sokat beszéltek róla, de senki se látta (olvasta). Főnixhez illően végre feltámadt, s immár magyarul is olvasható. Olvasható, de vajon használható-e bármire? Egy mai dráma- vagy forgatókönyvíró kaphat-e tőle gyakorlatba átültethető tudást, dramaturgiai tapasztalatot?

A szerző Mr. X volt idáig a honi filmkultúrában. Igazából még ma is az: például az 1888-ban Egerben született, és húszéves korában kivándorolt Egri Lajos eredeti nevét a kötet fölött bábáskodó kiadók sem tudták megmondani. (Igaz, az is elkerülte a figyelmüket, hogy a magyar hagyományok szerint a mű címét nem szedik nagy kezdőbetűkkel – A Drámaírás Művészete –, mivel nem angolszász nyelvterületen vagyunk.)

A drámaírás művészete először 1942-ben jelent meg. Azóta több, átdolgozott változatát nyomtatták ki Amerikában. A kor és a hely, a harmincas évekig szerzett dramaturgiai tapasztalatok, és a hollywoodi stúdiórendszer világa megtette hatását Egri gondolkodására. Könyvét forgatva úgy érezhetjük magunkat, mintha egy régvolt egyetemi filozófiai kurzus dialektika szemináriumára tévedtünk volna be. Szerzőnk talán túl sok Hegelt olvasott, és tudat alatt is befolyásolta a mindent rendszerbe gyömöszölő német gondolkodó, aki a zárt gondolkodás híve volt. Egri Lajos dramaturgiai rendszere is zárt, mi több merev. Filozófiai értelemben meglehetősen dogmatikusan gondolkodik. Az ő szemében a dráma – és persze a drámaírás is – mechanikus folyamat. A drámaíró pedig akkurátus órásmester, aki tökéletesen tisztában van a szerkezet működési elveivel.

Konfliktus nélkül nincsen darab – ezzel a törvényszerűséggel még egyet lehet érteni. Alig hiszem azonban, hogy például Antonioni Az éjszaka című alkotásának konfliktusa elegendő lenne Egri számára.

A karaktereknek muszáj fejlődniük – ez már mintha a magyar ötvenes évek Központi Dramaturgiájának sematikus parancsszava volna. (Nem titok, hogy Hollywood producerek irányította filmkészítési módja és a sztálini Szovjetunió dramaturgiai követelményrendszere egyazon tőről fakadt. A Berlin eleste hatásmechanizmusa szinte semmiben sem különbözik az Elfújta a szél eszközrendszerétől.

Egri nagyon kevés filmpéldát hoz elő, könyvében úgyszólván folyton Arisztotelésszel, jelesül a Poétika egy állításával (a karakter másodlagos a cselekményhez képest) hadakozik. Természetesen nem szentírás az a vékony könyvecske. Jó tudni és megtanulni: miként a dráma, úgy a film tér-idő szervezésében nincsenek végérvényes, kikezdhetetlen, kőbe vésett szabályok. Szerzőnk viszont mindenben csak művészi rutingyakorlatot látó dogmatikus. Számára Frank Capra Így élni jó című alkotása „ügyesen szerkesztett varieté-műsorszám” (302. old). Kíváncsi volnék, mit szólna a Nyolc és félhez (Fellini ott „felakasztatja” a dramaturgját), vagy Pálfi György elvéhez: „vegyél egy kamerát, és forgass egy filmet.”

Gyanítom, ha gyakorló színházi dramaturgok veszik kézbe Egri munkáját, ők sem lesznek tőle túlzottan boldogok. (Két kedvenc drámája a Tartuffe és a Nóra; hosszú jeleneteket applikál saját szövegébe. Különösen az utóbbit elemzi agyon, ám Rank doktor neve és a darabbeli lényeges szerelmi szál nem létezik számára.) Alighanem többre mennek Dürrenmattnak A fizikusokhoz írott 21 pontja bármelyikével, jelesül például evvel: „Egy történetet akkor gondolunk végig következetesen, ha lehetőségei közül a legrosszabb következik be.”

 

Egri Lajos: A drámaírás művészete

Vox Nova Produkció – Műegyetemi Kiadó, 2008, 353 oldal

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/06 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9795