KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/április
KRÓNIKA
• Peternák Miklós: Magánvíziók Japán videóantológia
• N. N.: Mediawave ’93 Győr
• N. N.: A Filmvilág-klubban
• N. N.: Kedves Olvasóink!
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Éj anyánk Filmszemle után
• Turcsányi Sándor: A vörös, a fekete meg a kék A fiatal magyar film
• Sipos Júlia: Egymásra nézve Nemzedéki beszélgetések
• Báron György: Tükröm, tükröm... Dokumentumfilm
• Dárdai Zsuzsa: Az ózdi dosszié Beszélgetés Almási Tamással
KRITIKA
• György Péter: A szemüveg komédiája Anna filmje
• Hirsch Tibor: A mosodás Minarik Csodaországban Hoppá
• Bakács Tibor Settenkedő: A hely szelleme Blue Box
• Gelencsér Gábor: Ideiglenes vadászmezők Indián tél

• Trosin Alekszandr: Oroszországból, Szerelemmel avagy Isten hozta a véres vurstliban Moszkvai moziban
• Földényi F. László: Angol melankólia Terence Davies
• Kozma György: A légy és a mézespohár Greenaway kisfilmjei
KRITIKA
• Takács Ferenc: Az élősdiség dicsérete Orlando
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Dallas-univerzum A történetmondás mágiája
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Egy asszony illata
• Turcsányi Sándor: Az utolsó mohikán
• Barotányi Zoltán: Trespass
• Turcsányi Sándor: Öböl-akció
• Sneé Péter: Mondvacsinált hős
• Tamás Amaryllis: Több, mint testőr
• Sneé Péter: Ruby
• Sárközi Dezső: Úszó erőd

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Testvérem egyedüli gyerek

Vajda Judit

Mio fratello e figlio unico – olasz-francia, 2007. Rendezte: Daniele Luchetti. Írta: Antonio Pennacchi regényéből Daniele Luchetti. Kép: Claudio Collepiccolo. Zene: Franco Piersanti. Szereplők: Elio Germano (Accio), Riccardo Scamarcio (Manrico), Angela Finocchiaro (Benassi), Luca Zingaretti (Mario), Anna Bonaiuto (Bella). Gyártó: Cattleya / Babe Film. Forgalmazó: Cirkófilm. Feliratos. 100 perc.

 

A magyar forgalmazó stílszerűen 1968 negyvenedik évfordulójának évében mutatja be A testvérem egyedüli gyerek című olasz filmet, melyben két fivér sorsa jelenik meg a történelem, politika, pártok, csoportok, ideológiák és izmusok viharában a hatvanastól egészen a hetvenes évekig.

Daniele Luchetti művének főhőse a megdöbbentően szép arcú báty, a kommunista Manrico és a csetlő-botló, kelekótya kisembert megjelenítő jópofa öcs, Accio; a hangsúly azonban az utóbbira esik, aki egy idő után teljes mértékben át is veszi a központi szerepet. A fiú – akit kiskamasz kora elején ismerünk meg – „világnézetbeli pályafutását” egy egyházi iskolában kezdi, majd onnan kiszakadva fasiszta eszmékhez húzza a szíve, hogy később még tovább kalandozzon...

Luchetti (aki A testvérem egyedüli gyerek előtt hamisítatlan olasz komédiát rendezett Görög nyaralás olasz módra címmel) drámájában fényes szelek helyett új idők új szelei fújnak, a rendező kevés politikával és sok érzelemmel, kicsit csúfolódva mutatja be, hogy az ideológiai elkötelezettségek és választások hátterében elsősorban magánéleti döntések, nagyon is személyes emberi, nem pedig politikai vonzalmak álltak (és állnak). Ugyanakkor mivel Olaszországban mélyen gyökerező hagyománya van mind a fasizmusnak, mind a kommunizmusnak, az Antonio Pennacchi igen kifejező című regényén (Il fasciocomunista) alapuló nosztalgikus visszatekintésbe nem nehéz belelátni magát Olaszországot, az olasz lelket, az egész XX. századi olasz történelmet sem.

A film további erénye a kisvárosi környezet, a hétköznapi helyszínek ábrázolásában megjelenő kisrealista megközelítés és a drámai történések ellenére is érvényesülő játékosság (a cselekményből adódó humoros fordulatok mellett ezt főként a fiatal, kezdő, illetve a tapasztalt színészek természetes játéka táplálja). A címével Rino Gaetano, a hetvenes években népszerű olasz táncdalénekes dala előtt tisztelgő A testvérem egyedüli gyerek így anélkül lesz könnyed, hogy felszínessé válna, de azért nem megy olyan mélyre, hogy fájjon.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/05 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9452