KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/február
POSTA
• Peternák Miklós: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Balassa Péter: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jancsó Miklós: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Kósa Ferenc: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Herskó János: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jankovics Marcell: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Schubert Gusztáv: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Lengyel László: A megőrzés láza Kordokumentum
SPIKE LEE
• Békés Pál: Én fekete vagyok, te meg fehér A Malcolm X amerikai premierjéről

• Földényi F. László: Felhőtlen álmok nyomasztó világa Német ideológiák
• Szilágyi Ákos: Privátsztálin Joszif Visszarionovics Tarzan
FESZTIVÁL
• Báron György: Don Quijote nekiront a vetítővászonnak Szaloniki
• Létay Vera: A szó Izsák szava Genf
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rossz nyelvek Meztelen ebéd
• Dániel Ferenc: A Ford T-modell Egerek és emberek
• Báron György: A befáslizás művelete Erózió
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Nincs bocsánat
• Fáber András: 1492
• Barotányi Zoltán: Komputer-kémek
• Barotányi Zoltán: Dől a le!
• Turcsányi Sándor: Egy becsületbeli ügy
• Sneé Péter: Puszta acél
• Tamás Amaryllis: Tini krimi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A játék ördöge

Ardai Zoltán

 

A húszas évek reneszánsz kedvű Amerikája – dzsessz! boksz! szeksz! – nagy ígéret volt. Sőt, hogy a negyvenes évek végére az európai művészek fele is odatelepült, majd pedig feltört a rock... De jobb hagyni, mindez csupán méla emlék egy oly korban, amely hovatovább még a néger alkotókba vetett hagyományos bizalmat is elemészti. Spike Lee mozi-ódája, mely a mai amerikai kosárlabda világrend-konstituáló viszonyairól szól (a piramis csúcsát az NBA-versengés jelenti), merőben felesleges, nyitott kapukat döngető, ízetlenül stréber szellemű kinyilatkoztatás. Élvezeti értéke nagyjából A haza hű fiai című katonai tárgyú szovjet produkcióéval egyezik meg. A nagy különbség az, hogy míg e hajdani filmre a nézőket (csupa elemistát) díjmentesen, ám annál szigorúbban beterelték, a mostanira saját jószántukból mennek el az emberek. Állítólag eddig már csaknem ötvenmillió dollárnyi összeget fizettek be érte ott, a fensőbb kosárlabda hazájában. A játék ördögének munkája félelmetes a nemzedékeken. Örömmé lett a leckefelmondás. Lee is ezt darálja: amit a világon bárkinek is érdemes lehet elérni, az mind folyvást szemmel látható, prímán áttekinthető; ami az életben rossz, az a versenyszellem kisiklása (a papa késő este is edzeni akarja a fiát, ellöki a mamát, ez elesik és a földön is marad holtan), ami pedig jó, az a versenyszellem rendeződése;az örök kosárlabdában ott van minden, és menő kosárlabdás a nőkre végzetes.

A profik drága szép labdája itt ível most a profi tévé-lassítások után profi mozilassításban is. Ő van égen, földön, víztükörben, eszme csak övé jut eszedbe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/03 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4005