KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/február
POSTA
• Peternák Miklós: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Balassa Péter: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jancsó Miklós: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Kósa Ferenc: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Herskó János: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jankovics Marcell: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Schubert Gusztáv: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Lengyel László: A megőrzés láza Kordokumentum
SPIKE LEE
• Békés Pál: Én fekete vagyok, te meg fehér A Malcolm X amerikai premierjéről

• Földényi F. László: Felhőtlen álmok nyomasztó világa Német ideológiák
• Szilágyi Ákos: Privátsztálin Joszif Visszarionovics Tarzan
FESZTIVÁL
• Báron György: Don Quijote nekiront a vetítővászonnak Szaloniki
• Létay Vera: A szó Izsák szava Genf
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rossz nyelvek Meztelen ebéd
• Dániel Ferenc: A Ford T-modell Egerek és emberek
• Báron György: A befáslizás művelete Erózió
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Nincs bocsánat
• Fáber András: 1492
• Barotányi Zoltán: Komputer-kémek
• Barotányi Zoltán: Dől a le!
• Turcsányi Sándor: Egy becsületbeli ügy
• Sneé Péter: Puszta acél
• Tamás Amaryllis: Tini krimi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmzene

A játékos

Egy film két zenéje

Fáy Miklós

Nomen est... Míg forgott a film, a producer az eredeti komponistáról egy másik zeneszerzőre tette tétjeit.

 

Fontos és nálunk egyelőre szokatlan dolog történt Makk Károly filmjének, A játékosnak a zenéjével. Egy, ha nem is nagy múltú (hiszen a Virgin idén még csak tíz éves), de nagy méretű és nagy jelentőségű lemezkiadó jelentette meg a filmzenét. Ilyesmi magyar filmmel a Találkozás Vénusszal óta nem fordult elő. Pontosabban: még akkor sem. A Szabó István-film zenéjét ugyan a Teldec jelentette meg, csakhogy az nem eredeti filmzene volt, hanem Wagnert énekelt Kiri Te Kanawa, és a borítóra rátették Glenn Close-t.

Furcsa A játékos zenéjével foglalkozni, hiszen ez elsősorban mégis csöndes film, székrecsegéssel és padlónyikorgással, és a hazai néző számára zenei vonatkozású eseményként az a legváratlanabb, amikor Ann Sznyitkina apjának temetésén a gyászruhás Tomkins énekegyüttes alakítja a pravoszláv kórust. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az igen kevéssé feltűnő filmzenéért is körültekintő és több frontos küzdelmet kellett vívniuk az alkotóknak. A játékosnak ugyanis két zeneszerzője van, és eredetileg nem egymást kiegészítve, hanem párhuzamosan. Két ember komponálta végig a film jeleneteit, a veterán Gerard Schurmann és a fiatal Brian Lock. Többnyire Lock zenéjét használták, csak a roulettenbourgi képek alatt szól Schurmann kompozíciója. Hogy a helyzet még rejtélyesebb legyen, a stáblistára csak egy ember neve került föl, Locké. Maigret felügyelő ilyenkor szokott pipára gyújtani és hipotéziseket fölállítani.

Marc Vlessing, a producer azt mondta, hogy először „az általa nagyra becsült” Gerard Schurmannt kérték föl, aki a munkát nagyszerűen el is végezte, de ekkor kommunikációs nehézségek támadtak. Schurmann ugyanis Kaliforniában volt, az utómunkálatok viszont Angliában és Hollandiában zajlottak. Egyszerű gondolkodású emberként úgy képzelem, hogy az ilyen kommunikációs nehézségeket egy repülőjegy segítségével viszonylag könnyen át lehetne hidalni, Marc Vlessing azonban másik megoldáshoz folyamodott. Egy másik zeneszerzőhöz. Brian Lock angol, de Varsóban tanult zeneszerzést Górecki keze alatt. Lock számára nem ismeretlen terület a filmzene, több önálló munkája mellett dolgozott Wojciech Kilar asszisztenseként is, szakmai felkészültségének meggyőző bizonyítéka az Egy hölgy arcképe klasszikus zenei részeinek feldolgozása. Brian Lock volt az ésszerű kockázat, gyorsan és gyakorlottan elvégezni a feladatot, amely számára is kiugrási lehetőségnek bizonyult.

A két kész munka összevetése természetesen kételyeket ébreszt a Schurmannal kapcsolatos kommunikációs gondok természete felől. Úgy tűnik, hogy Schurmann munkája egészen egyszerűen nem felelt meg. Legjobb pillanataiban bartókos hangzású a zene (ugyanúgy, mint Schurmann más, „komoly”, hangversenyterembe szánt kompozíciói) de többnyire lapos, unalmas, jellegtelen, semmire nem kötelező kíséret. Egy tévedés.

A Vlessing által választott megoldás majdnem tökéletes. Roulettenbourg képeinél megtartották Schurmannt, talán kíméletből, de valószínűleg inkább azért, mert ezek a részek nála tényleg jobban sikerültek, a többi, jó hangzású, érzékkel készített, újszerű, de a régi világot idéző muzsika pedig Lock munkája. A lemezen viszont volt bőven hely, hát egymás után fölvették mindkét szerző zenéjét. Kulturált elintézési mód.

 

The Gambler. Original Soundtrack Recording/Virgin, 1997.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/04 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3669