KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/február
POSTA
• Peternák Miklós: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Balassa Péter: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jancsó Miklós: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Kósa Ferenc: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Herskó János: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jankovics Marcell: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Schubert Gusztáv: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Lengyel László: A megőrzés láza Kordokumentum
SPIKE LEE
• Békés Pál: Én fekete vagyok, te meg fehér A Malcolm X amerikai premierjéről

• Földényi F. László: Felhőtlen álmok nyomasztó világa Német ideológiák
• Szilágyi Ákos: Privátsztálin Joszif Visszarionovics Tarzan
FESZTIVÁL
• Báron György: Don Quijote nekiront a vetítővászonnak Szaloniki
• Létay Vera: A szó Izsák szava Genf
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rossz nyelvek Meztelen ebéd
• Dániel Ferenc: A Ford T-modell Egerek és emberek
• Báron György: A befáslizás művelete Erózió
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Nincs bocsánat
• Fáber András: 1492
• Barotányi Zoltán: Komputer-kémek
• Barotányi Zoltán: Dől a le!
• Turcsányi Sándor: Egy becsületbeli ügy
• Sneé Péter: Puszta acél
• Tamás Amaryllis: Tini krimi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az aranypinty

Pethő Réka

Pethő Réka

The Goldfinch – amerikai, 2019. Rendezte: John Crowley. Írta: Donna Tartt regényéből Peter Straughan. Kép: Roger Deakins. Zene: Trevor Gureckis. Szereplők: Ansel Elgort (Theo), Nicole Kidman (Mrs. Barbour), Jeffrey Wright (Hobie), Luke Wilson (Larry), Oakes Fegley (fiatal Theo). Gyártó: Amazon Studios / Color Force. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 149 perc.

 

Egy fejlődéstörténetet bemutató regényben több minden történik, mint ami a cselekményben megvalósul, ám ha egy ilyen könyv 800 oldalas, mint Donna Tartt Az aranypintye esetében, akkor eseményekből sincs hiány. Ahhoz, hogy a történet filmen is egységes maradjon, az adaptációnak ki kell választania ezek közül a legfontosabbakat, ám jelen esetben hiába a két és fél órás játékidő, a cselekmény korrekt elmesélésén kívül másra nem futotta.

Az aranypinty Theo coming-of-age története: a fiú a történet elején, 13 éves korában egy múzeumbeli robbantás során elveszíti édesanyját. Hősünk túléli a merényletet, és elvisz a helyszínről egy különösen értékes festményt, amelyet aztán évekig őriz. A festménynek a történet végén lesz fontos szerepe, addig azonban egymást követik a fordulatok: Theo előbb egy szerető családhoz kerül, később magához veszi részeges apja, míg végül annál a bútor restaurátornál köt ki, akit a robbantás kapcsán ismert meg. Fiatal felnőttként beáll pártfogója mellé dolgozni: a helyreállítás során jelentősen kipótolt korabeli bútorokat teljesen eredetiként értékesíti, amivel jelentősen fellendíti az üzletet. Kicsit hamisít, de nem teljesen: épp, mint ez a film. Végigkövetjük Theo életének eseményeit, de John Crowley rendezésében a főhős idegen karakter marad. Nem látjuk, hogyan éli meg mindazt, amin keresztülmegy, mit jelent számára a festmény állandó és titkos jelenléte az életében, és milyen volt viszonya az anyjával, akinek gyásza nem múló fájdalmas pont az életében.

Az aranypinty szépen felmondott, igényesen kivitelezett adaptáció jól átgondolt szerkezettel és kiváló színészi alakításokkal, ám mindezek ellenére mélység nélküli, üres váz marad. Óvatoskodó ábrázolásmódja könnyen fogyasztható, felszínes terméket hoz létre, amely úgy hat, mint amikor valaki elmeséli, miről szól Donna Tartt regénye, de odáig már nem jut el, hogy kifejtse, miért érdemes elolvasni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14295