KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/február
POSTA
• Peternák Miklós: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Balassa Péter: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jancsó Miklós: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Kósa Ferenc: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Herskó János: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Jankovics Marcell: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Schubert Gusztáv: Mi a magyar (film) most? Nemzeti filmművészet
• Lengyel László: A megőrzés láza Kordokumentum
SPIKE LEE
• Békés Pál: Én fekete vagyok, te meg fehér A Malcolm X amerikai premierjéről

• Földényi F. László: Felhőtlen álmok nyomasztó világa Német ideológiák
• Szilágyi Ákos: Privátsztálin Joszif Visszarionovics Tarzan
FESZTIVÁL
• Báron György: Don Quijote nekiront a vetítővászonnak Szaloniki
• Létay Vera: A szó Izsák szava Genf
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rossz nyelvek Meztelen ebéd
• Dániel Ferenc: A Ford T-modell Egerek és emberek
• Báron György: A befáslizás művelete Erózió
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Nincs bocsánat
• Fáber András: 1492
• Barotányi Zoltán: Komputer-kémek
• Barotányi Zoltán: Dől a le!
• Turcsányi Sándor: Egy becsületbeli ügy
• Sneé Péter: Puszta acél
• Tamás Amaryllis: Tini krimi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Milorad Krstić-csel

„Picassót sem lehet átdolgozni”

Kovács Gellért

„Nem úgy mesélek, mint egy festő.”

 

Milorad Krstić képző- és multimediális művész egész estés animációs mozija utalásokkal teli, heist-moziba csomagolt, lázálmosan szellemes szerelmi vallomás a művészetek felé. A Ruben Brandt, a gyűjtő-nek világszerte a csodájára járnak, legutóbb a bukaresti Anim’est nemzetközi filmfesztiválon nyert díjat.

*

Amint megjelentek a Ruben Brandt első előzetesei, rögtön a Macskafogóhoz kezdték hasonlítgatni – láttad Ternovszkyék filmjét?

Csak részleteket. De azt tudom, hogy legendás rajzfilm.

A te filmed sokkal inkább, jóval koncentráltabban a felnőtteknek, ha úgy tetszik, a művelt felnőtteknek szól.

Amikor a film ötlete megszületett, nem a korhatárral foglalkoztam, hogy a felnőttekhez, vagy gyerekekhez szeretnék szólni, hanem az járt a fejemben, hogy egy olyan egészestés animációs filmet szeretnék, ami nem lesz unalmas. Mivel egész életemben a képzőművészettel foglalkozom, e téma köré szerettem volna kitalálni egy történetet. A leghatásosabbnak az tűnt, hogy a történetet egy krimibe csomagoljam, mert a művészetről nem, mint művészetkritikus, vagy festő szerettem volna beszélni. Úgy gondoltam a nézőknek így érdekesebb lesz a mondanivalóm.

Nem lehetett egyszerű megszerezni a filmes jogokat ahhoz a rengeteg utaláshoz, tisztelgéshez, amelyek szerepet kapnak a Ruben Brandt-ben. Egyáltalán, honnan lehet tudni, hogy mihez kell, s mihez nem?

A projekt elejétől tudtam, hogy ebbe a filmbe szeretném beépíteni azt a sok művészeti inspirációt, asszociációt, referenciát, ami az évek során hatott rám, vagy foglalkoztatott. Ugyanúgy az elejétől tudtam mely zenei számokat szerettem volna a filmben megszólaltatni (Arthur Honegger, The Tremeloes, Krzysztof Penderecki, Haley Reinhart...) Valójában a filmben szereplő összes referenciát át is dolgoztam, pár mű kivételével. A producerek nagyon körültekintően jártak el minden egyes zenei-, képzőművészeti- vagy filmreferencia kapcsán. Szakértői véleményezésre küldték az általam összegyűjtött anyagot, így a szakértői vélemény szolgált iránytűként abban a döntésben, mit kell jogosítani és mi az, amihez nem szükséges a jogosítás.

Mindenhez megkaptátok az engedélyt, amihez akartátok?

Nem mindenhez. Például a Joan Miró alapítvány nem engedélyezte, hogy egy tányérban, szójaszószként jelenjen meg Miró egyik általam nagyon szeretett képe. Ha még élne, szerintem neki tetszett volna az ötletem és biztos vagyok benne, hogy értette volna a poént. Egy másik példa, ami érdekes lehet: Picassót nem lehetett átdolgozni, csak eredeti formájában tudtuk a filmben szerepeltetni. Persze, Picasso véleményét sem tudhatjuk meg soha erről.

Fájdalmas kompromisszumokat azért nem kellett kötni? Mindenki belekerült a filmbe, akit nagyon szerettél volna?

Nagyjából. A legfontosabb az volt, hogy Andy Warhol Dupla Elviséhez megkapjuk az engedélyt, valamint az Elvishez kötött személyes jogokat is be kellett szerezni. Mindenkit nagyon sajnálok, aki nem kerülhetett be.

Hitchcockból miért csináltál jégkockát?

Mert mindenképp szerettem volna, hogy benne legyen a filmben, miután ő az egyik kedvenc filmrendezőm. Hogy miért éppen jégkockaként, az egy interjúkötetben elolvasott kis jelenetnek köszönhető, amelyet Truffaut készített Hitchcokról. Ajánlom ezt a kötetet elolvasásra mindenkinek, aki kíváncsi az ötletem eredetére.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/11 30-31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13881