KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/január
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Az olasz film ünnepe Premio Grolle D’Oro
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Világszertár
ANGELOPULOSZ
• Fáber András: Odüsszeusz újra tengerre száll Beszélgetés Theo Angelopulosszal
MAGYAR FILM
• Sipos Júlia: Virágnyelvtan Beszélgetés Simó Sándorral és Szabó Istvánnal
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Forgách András: Halott tőzsdeügynök a múzeumban Az új ártatlanság az amerikai filmben
MARLENE DIETRICH
• Molnár Gál Péter: Moll Flanders szépunokája
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Vihar előtt Pordenone
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Madridi szőke Tűsarok
• Koltai Ágnes: Törtszív úrfi Hollywoodi lidércnyomás (Barton Fink)
• Turcsányi Sándor: Álomszonáta Otthonom, Idaho
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A fűnyíró ember
• Schubert Gusztáv: Krapatchouk
• Sneé Péter: Semmit a szemnek!
• Fáber András: Superman III.
• Barotányi Zoltán: Oroszlánszív
• Sárközi Dezső: Jól áll neki a halál
• Turcsányi Sándor: Dili-vízió
• Sneé Péter: Őrjítő vágy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tangóharmonikás ember

Kabai József

 

Amikor a tangóharmonika megszólal, mindig érezni benne valami szomorú felhangot. Függetlenül attól, hogy ki játszik rajta, mit és mikor. Persze lehet, hogy csak a megszokás miatt vélem így. Többnyire kiskatonákat láttam filmen, amint valahol a front mögött harmonikát nyúzva „mulatnak”, meg csavargókat, mondjuk Párizsban, amint némi alamizsnáért húzzák. Ebben az új szovjet filmben a „tangóharmonikás” a frontról tér haza a negyvenes évek Moszkvájába. Játszik örömében, játszik bánatában, s közben elveszett kedvesét keresi. S játszik esküvőkön, mert „operettművész” múltja után ezzel keresi kenyerét. Aztán a dramaturgia jóvoltából az elveszett kedves esküvőjére vetődik, ahol azt javasolja, hogy kezdjék újra, de persze ez nem lehetséges. Hősünk elmegy, és egy nagyon szomorú dalt játszik. A film végén napjainkban látjuk veterán (sors)társai között, amint újra megszólaltatja féltve őrzött hangszerét. Háborúról, újrakezdésről, emberi viszonyokról nagyon sok film szólt már. Köztük jó pár – mind dokumentarista, mind művészi igénnyel – sok mindent elmondott e témákról. Nyikolaj Dosztal munkája ezekhez képest nem hoz semmi újat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5711